Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Éket ver a felvidéki magyarok közé a szlovákiai népszámlálás egyik kérdéspárja

Egyszerre szlovák és magyar is lehet valaki. A második nemzetiségre vonatkozó kérdés is benne marad a népszámlálási kérdőívben – tájékoztatott a Szlovák Statisztikai Hivatal. Szlovákiában február 15-én kezdődik a népszámlálás, amely előtt komoly társadalmi vitát váltott ki, hogy az állampolgárok egyszerre akár két nemzetiséget is feltüntethetnek sajátjukként a kérdőívben. A hivatal végül döntött: a nemzetiségre vonatkozó két választási lehetőség benne marad a kérdőívben.

Hiába folyt vita a szlovák és a szlovákiai magyar sajtóban is arról, hogy a nemzetiségek szempontjából jó-e vagy sem, ha két nemzetiséget is megadhatnak a népszámláláskor, végül marad az eredeti változat, amely szerint az első mellett egy másik nemzetiséget is be lehet írni.

„A tárcaközi egyeztetés során felmerült összes érv mérlegelése után úgy döntöttem, hogy megszüntetem a törvény-előkészítési eljárást” – közölte Alexander Ballek, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke.

Hozzátette, hogy az adatok interpretálása nem tartozik a statisztikai hivatal hatáskörébe, mert a hivatal csak összegyűjti és feldolgozza az adatokat.

„A tárcaközi egyeztetés megmutatta, hogy a nemzetiségek számlálásának jelenlegi koncepcióját nem lehet a népszámlálás időpontja előtt ilyen rövid idővel megváltoztatni, ezért érvényben marad a két kérdés” – egészítette ki Jasmina Stauder, a statisztikai hivatal szóvivője.

A lakosság elektronikus összeírása február 15-én kezdődik Szlovákiában, és március végéig tart.

Nem sokkal korábban olyan vélemények láttak napvilágot a sajtóban, hogy a nemzetiséget firtató két kérdés káros lehet a nemzeti kisebbséghez tartozók összlétszámának megállapításakor. Ezen a véleményen volt Gyimesi György, Igor Matovič kormányfő pártjának, az OĽaNO-nak magyar nemzetiségű parlamenti képviselője, aki szerint

egy második nemzetiség feltüntetése a kisebbségekhez tartozók asszimilációját erősíti.

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos ezzel ellentétben üdvözölte a statisztikai hivatal döntését. Szerinte győzött a szakmaiság a politika felett.

„Meggyőződésem, hogy a két kérdés elősegítheti a nemzeti kisebbségek hatékonyabb jogérvényesítését, és segít

pontosabb képet alkotni a lakosság nemzetiségi összetételéről”

– reagált Bukovszky.

Sólymos László, a parlamenten kívüli Híd párt elnöke úgy értékeli a hivatal döntését, mint a józan ész győzelmét a populizmus felett. Ez utóbbi Sólymos szerint nagyon veszélyes is lehet.

„Egyes politikusok kijelentései a tiszta nemzetiségről veszélyesek és nem valók a XXI. századba. Örülök, hogy a statisztikai hivatal nem engedett a nyomásnak” – tette hozzá Sólymos.

A szintén parlamenten kívüli Összefogásnak eltérő a véleménye. Mózes Szabolcs pártelnök szerint a statisztikai hivatal éppen hogy engedett a koalíciós pártok által kifejtett politikai nyomásnak, és nem vette figyelembe a magyar és a ruszin közösség véleményét.

„A második nemzetiség értelmezésével kapcsolatban még mindig nagy a bizonytalanság, ezért mindenkinek, aki magyarként tekint magára, és nem érzi fontosnak megjelölni a második identitást, azt javasoljuk, hogy

csak az első, nemzetiségre vonatkozó kérdésre válaszoljon,

a másodikat hagyja figyelmen kívül” – fűzte hozzá Mózes Szabolcs.

Hasonló gondolatot fogalmazott meg az MKP is. A párt által kiadott sajtóközleményben a szlovákiai magyarokat arra buzdítják, hogy a nemzetiségre vonatkozó első kérdésnél jelöljék be a magyart, a másodikat pedig hagyják figyelmen kívül. „A második kérdésnél a magyart egyfajta kötödésként értelmezve azon személyek jelöljék be, akik nyelvileg, kulturálisan, regionálisan, történelmi és családi gyökereiket tekintve kötődnek a magyar nyelvhez, a magyar közösséghez” – áll az MKP közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×