Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Szlovákia: Önkéntes az országos tesztelés, mégis büntethető, aki kihagyja

Egyre több információ lát napvilágot a szlovákiai országos tesztelésről. A Közös felelősség névre keresztelt projekt ugyan nem lesz kötelező, mégis tíznapos karantén vár arra, aki nem vesz részt rajta. Ha pedig negatív teszt nélkül közlekedik, közel hatszázezer forintnak megfelelő bírságot kaphat.

Szlovákia egészségügyi minisztere arra kérte az egészségügyi dolgozókat, az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatókat, valamint az ápolói és sürgősségi egészségügyi szakon tanuló diákokat, hogy segítsenek az országos tesztelésben, amelyet a következő hétvégéken végeznek Szlovákiában. Megközelítőleg 20 ezer személyre lenne szükség a munka elvégzéséhez.

„Jó hírem van, mert már több mint 2600 olyan ember regisztrálta magát, aki segítséget szeretne nyújtani. Köszönöm a hozzáállásukat, és bízom benne, hogy a számuk még nőni fog” – fogalmazott Marek Krajčí. A tárcavezető hozzátette, hogy 7 euró órabért fizetnek az egészségügyi dolgozóknak, és minden pozitív eset után 20 eurós veszélyességi pótlékot kapnak. A miniszter úgy véli, elég ember lesz a munka elvégzésére.

Az országos tesztelés mindenki számára ingyenes lesz. Igor Matovič kormányfő kijelentette, aki nem bízik az országos tesztelésben, magánlaboratóriumban is elvégeztetheti a vizsgálatot, ebben az esetben azonban mindenkinek magának kell megfizetnie a tesztelést. Mint mondta, aki nem tud felmutatni negatív koronavírustesztet, arra tíznapos karantén vár majd. Ez esetben azonban az illetőnek az állam nem fizet sem ápolási díjat, sem betegszabadságot.

Az országos tesztelésen résztvevők igazolást kapnak a részvételükről.

Ha a rendőrök vagy a katonák felszólítására ezt valaki nem tudja felmutatni, kihágást követ el, és 1650 euróig terjedő bírságot szabhatnak ki rá.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, hogy ténylegesen önkéntes alapúnak kellene lennie az országos mintavételnek. Az államfő szerint ha valakit büntetnek, amiért nem vesz részt a tesztelésen, akkor abban az esetben nem beszélhetünk önkéntességről. Čaputová megjegyezte, a kormány keresi a lehetőségét annak, hogy minden lépés összhangban legyen az alkotmánnyal.

A koalíció egyöntetűen támogatja az önkéntes alapú országos tesztelést. A kormány vasárnap bízta meg a hadsereget az akció előkészítésével és lebonyolításával. A fegyveres erők mintegy 8000 tagját fogják kivezényelni a munka elvégzésére. Jaroslav Naď védelmi miniszter közölte: az összes bevethető katona, rendőr és tűzoltó részt vesz a Közös felelősség nevű akcióban. A tárcavezető úgy véli, a tömeges tesztelés az egyetlen megoldás, amivel elkerülhető az ország leállítása. „A megválaszolatlan kérdésekből egyre kevesebb van. Minden információt megosztunk az önkormányzatokkal” – közölte. Azt is elmondta, hogy rengeteg kérdést kapnak külföldről az országos teszteléssel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a jövőben további országok követhetik Szlovákia példáját.

A Magánorvosok Szövetsége szerint nem készítették elő megfelelően, helytelen és veszélyes az átfogó országos tesztelés. Azt mondják, a terv számos kérdést vet fel, ezért javasolják a leállítását és azt, hogy tárgyaljanak róla. Az egyesület hazárdjátéknak tartja a tervet,

a magánorvosok attól tartanak, megbénulhat az egészségügyi ellátás.

Az AKO ügynökség felmérése szerint a megkérdezettek 44 százaléka biztosan részt venne az országos koronavírus-tesztelésen. További 28 százaléknyian nyilatkozták azt, hogy valószínűleg leteszteltetik magukat. A válaszadók 10 százaléka biztosan nem, 10,5 százaléka pedig valószínűleg nem venne részt az általános tesztelésen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×