Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Így állapodtak meg a német koalíciós tárgyalásokon

Így állapodtak meg a német koalíciós tárgyalásokon

Berlinben a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Unió, valamint a Szociáldemokrata Párt megállapodott a koalíciós kormányzás folytatásában. Ugyan két fontos témában a döntést későbbi időpontra halasztották, de a három párt vezetője megelégedéssel nyilatkozott az ország iránti közös felelősségvállalást kimondó szerződéstervezetről, amely azonban csak akkor lép életbe, ha a Szociáldemokrata Párt tagságának többsége is jóvá hagyja.

Eredetileg vasárnap délután akarták bejelenteni a megállapodást, azonban az időszaki alkalmazottakra vonatkozó szociális kérdésekben, valamint az egészségügyi rendszer gyökeres átalakításában semmiképpen sem tudták közelíteni a nézeteket, így az elmúlt 24 órán át folytatott alkudozást azzal zárták le, hogy az átmeneti foglalkoztatottság ügyét a rövidesen hivatalba lépő kormány fogja új keretbe foglalni, míg a kettős egészségügyi biztosítás témáját szakbizottság elé terjesztik, amely 2019-ig reformjavaslatot fog kidolgozni.

Noha eredetileg csak a minisztériumok pártok közti elosztásáról akartak tárgyalni, jól értesült források már tudni vélik azt is, hogy kik lesznek tagjai az új berlini nagykoalíciónak. Angela Merkel kancellár eddigi külügyminisztere a szociáldemokrata Sigmar Gabriel átadja helyét pártbeli riválisának, Martin Schulznak, aki nemrég még hangoztatta, hogy nem kíván részt venni az új kormányban, de – úgy tűnik – megváltoztatta véleményét.

Pártja a jelek szerint fajsúlyosabb szerephez jut majd, mint a 2013-ban megalakult előző nagykoalícióban, ugyanis a pénzügyi és a munkaügyi, valamint környezetvédelmi tárcát szociáldemokrata politikus fogja betölteni. A védelmi minisztérium továbbra is a kereszténypárti Ursula van der Leyen irányítása alatt marad, míg a belügyi tárcát a jelenlegi bajor miniszterelnök, Horst Seehofer kapja – feltéve, ha a Szociáldemokrata Párt tagságának többsége is támogatja a most kialkudott megállapodást.

Erről a tagság levélszavazat formájában adja majd tudtul a véleményét. A párt ifjúsági tagozata, a Juso kezdettől fogva ellenezte a nagykoalíció újraélesztését, és az elmúlt hetekben közel 10 ezer új, szociáldemokrata párttagot toborzott, akikről feltételezik, hogy a Juso elutasító álláspontját támogatja, így nem lehet kizárni, hogy éppen ezek a tegnapig belépett új tagok alkotják majd a mérleg nyelvét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×