Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Németország már unja a görögök ravaszkodását

A görög pénzügyminiszter egy interjúban a Nyugat taktikázásának nevezte azt a fenyegetést, amellyel a hitelezők kilátásba helyezték, hogy kizárják Athént az európai valutaegységből. Varufakisz derűlátását a kancellár egy múlt heti kijelentésére alapozza, ugyanis Angela Merkel úgy vélte, ahol meg van az akarat, ott meg is találják a megoldás felé vezető utat.

A miniszter elhallgatta a kancellár kijelentésének második felét, amely szerint mindez csak akkor vezethet eredményre, ha mindkét félben egyaránt megvan az akarat. Ezt pedig a kancellár helyettese, Sigmar Gabriel gazdasági miniszter a Bildzeitung vasárnap reggeli számában megjelent nyilatkozatában már erősen kétségbe vonta.

Sigmar Gabriel szerint az athéni kormány mind inkább kockára teszi Görögország, egyben pedig egész Európa jövőjét. A Bildzeitung című bulvárlapnak adott nyilatkozatában a gazdasági miniszter rámutatott arra, hogy Európa-szerte mind többen elégelik meg Athén ravaszkodását és kilátásba helyezte, hogy a berlini kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt nem fogja megszavazni az újabb hitelt Görögországnak, mert nem enged a zsarolásnak.

Mint Sigmar Gabriel fogalmazott, Berlin nem hajlandó a részben kommunisták vezette athéni kormány mértéktelen választási ígéreteinek fedezésére a német adófizetők pénzéből. Ez utalás arra, hogy még akkor is, ha csütörtökig kompromisszum jön létre az Európai Unió és Görögország között újabb kölcsönök folyósításáról, ezt a német törvényhozásnak is meg kell szavaznia. Egy korábbi mentőcsomagot a berlini képviselőház februárban hagyott jóvá, és a szavazás során még valamennyi szociáldemokrata képviselő Athén javára voksolt, most azonban - mint a Bildzeitung cikke is bizonyítja, úgy tűnik, hogy már a Szociáldemokrata Párt számára is betelt a pohár.

Erre utalt a párthoz közelálló müncheni Süddeutsche Zeitung kommentárja, amely szerint Európa már több válsággal is megbirkózott. Ilyen volt például 2005-ben az uniós alkotmány leszavazása a francia és holland polgárok részéről, most azonban -állapítja meg a tekintélyes Süddeutsche Zeitung - az Európai Unió lényege került veszélybe, miután egyesek úgy vélik, bármit megtehetnek. Az uniós tagállamoknak, illetve a valutaegység tagjainak számolniuk kell egy tagállam kiválásának lehetőségével, mert ugyan kompromisszumkészségről kell tanúságot tenniök, de sem Görögország, sem Nagy-Britannia, sem Magyarország vagy Románia esetében nem engedhetik meg az Európai Unió értékeinek és céljainak feladását.

A lap szerint túlzott a félelem valamely tagállam esetleges kiválásától, amely netán az egész unió széteséséhez vezethet. Az ellenkezője sokkal valószínűbb, azaz, hogy a zsaroló kormányok és populista pártok nem tudják többé zsarolni az Európai Uniót. A Süddeutsche Zeitung megelégedéssel nyugtázta, hogy a valutaegységet alkotó országok múlt pénteken végre beismerték hogy már megvan a tervük arra az esetre, ha Görögország csődbe megy és az euroövezet elhagyására kényszerül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×