Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
318.89
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Kombókép különféle szájmaszkokat viselő genovai lakosokról 2020. április 16-án, a koronavírus világjárvány idején. Olaszországban 165 155-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, 21 645-en életüket veszítették.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Viselőjét és a gazdaságot is védi a maszk

A gazdaság lehetséges kiesését akár 15 százalékkal, egy billió dollárnyival csökkentheti az, ha maszkot viselünk.

Magyarországon szerdától egyes közterületeken is kötelező a maszkviselés a legfrissebb rendelkezéseknek megfelelően: azt már eddig is tudtuk, hogy a vírus átadását hatékonyan gátolja ez a viselet, most azonban az amerikai járványügyi hivatal, a CDC azzal kapcsolatos állásfoglalást adott közre, hogy a maszkok jelentősége ennél jóval nagyobb. Képesek ugyanis a viselőt jó hatékonysággal megakadályozni abban, hogy a mások által kilélegzett, aeroszolokhoz kapcsolódott vírusrészecskéket belélegezzék.

A CDC alapvetően a textilből varrott maszkok jelentőségét hangsúlyozta a szövegben, kiemelve azt is, hogy a több rétegű, szorosabban szőtt anyagból varrott maszkok jelentik az igazán hatásos védelmet ebből a típusból. Ezek adott esetben a sebészi maszk nyújtotta védettséggel is képesek felvenni a versenyt, ezért használatukat javasolják. Konkrét százalékarányokat nem adtak meg épp arra való tekintettel, hogy a sokféle, otthon készülő vagy a boltokban kapható maszk mindegyike más típusú védelmet tud biztosítani a viselőnek.

A javaslatokat kísérleti eredmények és epidemiológiai megfigyelések alapján készítették el, melyek a CDC értékelése szerint bizonyítják, hogy

a közösségi maszkviselés segít lelassítani a SARS-CoV-2 terjedését.

A maszkok előnye a vírust hordozók kibocsátásának mérsékelésében és a maszkot hordók megfertőződésének alacsonyabb esélyében rejlik. Az egyedi előnyöket növeli, ha a közösségek szintjén is elterjedt a maszkviselés.

A gazdaságra nézve jelentős az a feltételezés, miszerint 15 százalékkal csökkenti a teljes lezárások szükségességét, ezáltal a GDP 5 százalékét menti meg az, hogyha elterjedt a maszkviselés közösségi szinten. Korábban a szervezet még nem volt ennyire elkötelezett a maszkhordás mellett a Market Watch cikke szerint, akkor ugyanis még csak a vírus továbbadási esélyének csökkentését írták fel a mellett szóló érvek közé.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét emelkedő olajár áll, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is egyre inkább meghatározza a kereskedést. Európában mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap, majd egyre jobb lett a hangulat - az USA-ban ezzel szemben vegyes elmozdulásokat mutatnak a vezető indexek. A nap egyik legfontosabb eseménye az Alphabet és a Tesla piaczárás után érkező beszámolója lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×