Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Generációkon átível a bántalmazás

Egy, a trópusi Csendes-óceán keleti részén élő szulafaj tanulmányozása közben amerikai kutatók az erőszak körforgását fedezték fel: azok a fiókák, amelyeket bántalmaztak idősebb, nem rokon fajtársaik, később maguk is erőszakosabban viselkedtek az idegen fiókákkal.

Ez az első alkalom, hogy egy vadon élő állatnál dokumentálták a "gyermekbántalmazás" generációkon való átívelését, ahogyan ez az ember esetében is ismert. Az amerikai Wake Forest Egyetem kutatói a The Auk című folyóiratban publikálták eredményeiket.

A Sula granti névre hallgató szulafaj tengeri madár, amely a Galápagos-szigeteken, valamint Ecuador, Peru és Kolumbia melletti szigeteken fészkel. A telepek zsúfoltsága miatt gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások.

Míg a szülőmadarak a tengeren halásznak, a nem költő felnőttek felkeresik az őrizetlen fészkeket, és érintkeznek a fiókákkal. Bár pozitív kimenetelük is lehet, a találkozások gyakran bántalmazó jellegűek: a felnőtt madarak párzásra próbálják kényszeríteni a fiókákat, vagy agresszíven viselkednek velük - mondta David Anderson, a kutatás egyik vezetője a BBC hírportálnak.

A kutatók a galápagosi Espanola szigetén figyelték meg a szulákat három költési időszakon át. Számos madarat meggyűrűztek fiókakorában, így a későbbiek során, nyomon tudták követni őket, és feljegyezni viselkedésüket. A bántalmazó viselkedés többszöri ismétlődése révén világossá vált, hogy a madarak személyiségéhez tartozó jellemvonásról van szó.

A fiókák tapasztalatai valószínűleg egy életre befolyásolják viselkedésüket. A megfigyelések alapján kizárható, hogy genetikai okai lennének a bántalmazó viselkedésnek, hiszen a felnőtt egyedek nem rokon fiókákkal szemben követik el azt. Anderson gyanítja, hogy az erőszak növeli a stresszhormonok szintjét, ami a későbbiekben előidézi az agresszív viselkedést.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

A szigorodó aranykereskedelmi környezetre reagálva tavaly decemberben létrejött a Magyar Aranykereskedők Szövetsége. A szervezet a hazai befektetési aranypiac több mint felét képviseli, és a célok bőven túlmutatnak a szabályozói megfelelésre való felkészülésen. Juhász Gergellyel, a szövetség alapító elnökével beszélgettünk többek között arról, hogy hogyan és miért épül ki a szemünk láttára egy új, arany alapú globális pénzügyi sztráda, ennek apropóján hogyan kéne Magyarországon megreformálni a nemesfémek adózását, és mennyi fizikai aranyat is kéne tartania a magyar lakosságnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×