Az egyiptomi uralkodónőnek alacsony homloka, hegyes álla, vékony ajka és éles orra volt, míg a római hadvezér kidülledt szemekkel, vastag nyakkal és kampós orral rendelkezett - derül ki egy több mint kétezer éves érméről, amelyen Kleopátra és Marcus Antonius arcképe látható.

A pénzdarab Krisztus előtt 32-ből származik, és a történészek egyetértenek abban, hogy az eddigi legpontosabb képet adja a párról.

Lindsay Allason-Jones, a newcastle-i régészeti múzeum igazgatója szerint a történetírók sokat emlegették Kleopátra eszét és karizmatikusságát, de a szépségéről nem tettek említést. "Az hogy gyönyörű, csábító nő volt, új keletű elképzelés" - mondta.

Munkatársa, Clare Pickersgill úgy vélekedett, William Shakespeare és az amerikai filmipar hatására él helytelen kép a köztudatban az egyiptomi királynőről és a római hadvezérről. "Az 1608-as Shakespeare-dráma, a 19. századi orientalista szerzők, majd a modern hollywoodi értelmezések révén alakult ki, hogy Kleopátra szép nő volt."

A régész véleményét alátámasztja, hogy Kleopátra szerepét olyan szépségek formálták meg eddig a filmvásznon, mint Caludette Colbert, Viven Leigh, Elizabeth Taylor és Monica Bellucci.A korabeli történetírók eltérő véleménnyel voltak Kleopátra külsejéről. A görög filozófus és történetíró, Plutarkhosz így jellemezte az egyiptomi uralkodónőt: "A külseje önmagában véve nem volt igazán figyelemre méltó. Lényének kisugárzása tette olyan ellenállhatatlanná. Megkapó személyisége elbűvölő beszédstílussal párosult".

"Intelligenciája és mondanivalója megbabonázta a hallgatóságát. Már az maga volt az öröm, ha a hangját hallotta valaki. Mintha egy többhúros hangszeren játszott volna, úgy váltogatta a nyelveket, melyeken beszélt. Ellenállhatatlan bájjal csevegett, egyedülálló jellemként ismerték, varázslatos és elragadó volt a kisugárzása, amikor új emberekkel találkozott. Kedvesen csengett a hangja, amikor beszélt" - írta Plutarkhosz.

Ezzel szemben egy másik kortárs, Cassius Dio egyenesen Kleopátra kimagasló szépségét emelte ki.

Az érme az 1920-as évek óta van a newcastle-i Régészeti Társaság tulajdonában, és egy helyi, 2009-ben nyíló múzeumnak tervezik átadni.