A világbajnokságot megelőző hetekben szinte mindent vitt a politika. Sorra láttak napvilágot azok a különböző machinációk, amelyekkel a Perzsa-öböl menti ország igyekezett elnyerni a FIFA támogatását a vb megrendezéséhez. Hatalmas pénzösszegekről, a legkülönbözőbb ajándékokról és egyéb juttatásokról számolt be a nemzetközi sajtó, természetesen nem kímélve az érintetteket sem.

Így Sepp Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség akkori elnökét, az egykori kiváló labdarúgót, Michel Platinit, az európai szövetség volt elnökét, vagy épp Karl-Heinz Rummeniggét, aki a labdarúgással felhagyva immár évtizedek óta a Bayern München elnöke. És ezzel a lista távolról sem teljes, nem is beszélve azokról a sportvezetőkről, akik ellenálltak a kísértésnek.

Akárhogy is történt, Katar felettébb kétes erőfeszítéseit siker koronázta, és 2010-ben elnyerte a rendezés jogát. Mindezen az sem változtatott, hogy a világbajnokság közeledtével a média újabb sebességre kapcsolt, szinte nap, mint nap tudósítva a katari autokrácia jogsértéseiről. Így egyebek között az emberi jogok durva megsértéséről, mindenekelőtt a bevándorlókkal, a külföldi vendégmunkásokkal szembeni kíméletlen bánásmódról, vagy épp a homoszexuálisokat ért retorziókról, továbbá a nők hátrányos helyzetéről.

Ami az Indiából, Nepálból és több más ázsiai és afrikai országból érkezett vendégmunkásokat illeti, a nemzetközi sajtó adatai szerint 2010, azaz a rendezés jogának elnyerése óta évente mintegy hatszázan vesztették életükét a rendkívül kegyetlen élet- és munkakörülmények, az éhezés miatt. A katari hatóságok ugyanis a sivatag közepén sem a pénzt, sem az emberéletet nem kímélve kezdtek hozzá a világbajnokság rendezéséhez szükséges infrastruktúra megteremtéséhez, mindenekelőtt stadionok, utak, közlekedési hálózatok, valamint szállodák építéséhez.

A bírálatokról közben szinte tudomást sem vettek, noha

közvetlenül a vb kezdete előtt Európában is robbant a katari bomba, amely már a politikusokat sújtotta.

Mégpedig nem is akárhol, az Európai Unió egyik legfontosabb szervezetében, az Európai Parlamentben, ahol fény derült arra, hogy a katari hatóságok is a korrupció eszközeivel élve az a parlament egyik alelnökével, a görög szociáldemokrata Eva Kailivel az élen több képviselőit több százezer euróval megvesztegettek. Ellenszolgáltatásként "mindössze"annyit vállaltak, hogy a rendező országot a képviselők és ezáltal az európai országok szemében a lehető legkedvezőbb fényben tüntetik fel.

Kailit, illetve bűntársait immár vizsgálati fogságba helyezték, a történtek azonban rendkívüli kárt okoztak nem csupán az Európai Parlament, hanem az egész Európai Unió tekintélyének is.

A kocka azonban már el volt vetve, és nemcsak Katar, hanem a sportszerető közvélemény is a megnyitóra készülődött.

És november 20-tól a politikát a sport szorította ki.

Ennek köszönhető, hogy a labdarúgást szeretők számára hosszú időre emlékezetes marad néhány ország válogatottjának kiváló szereplése.

Mindenekelőtt talán Marokkóé, amely első afrikai országként jutott el a legjobb négy közé, vagy épp a horvátok teljesítménye, nem is beszélve a két döntős, Franciaország és legfőképp Argentína a szó legszorosabb értelmében vett attrakciójáról.

És mindenekelőtt Lionel Messiről. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a "fél világ" a 35 éves Messinek szurkolt. Drukkolt azért, hogy a labdarúgás rajongóinak az elmúlt években oly sok örömet szerzett labdarúgó elnyerje első és szinte bizonyosan az utolsó világbajoki címét.

Mint ahogy az is csaknem teljesen biztosra vehető, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot, mégpedig a 24 éves francia Kylian Mbappé személyében.

Ezek után nyugodtan állítható, hogy

a világbajnokság győztese nem csupán Lionel Messi, illetve Argentína, hanem egyúttal a labdarúgás is lett.

Egy további győztes pedig – legalábbis az elmúlt négy hetet illeti – a rendező ország. A jelenlévő szakértők és újságírók szerint minden keserű előzmény ellenére sikeres világbajnokságot rendeztek. Igaz, a külföldi nézők száma a helyi hatóságok számításai ellenére némelyest elmaradt a vártnál, és egymilliónál valamivel kevesebb volt. A rendezést azonban nem érte panasz, legyen szó akár a stadionokról, akár az ellátásról, beleértve a szállodákat és az üzleteket is, vagy épp a közlekedésről. Nem túlzás azt állítani, hogy a hatóságok a pénzzel együtt anyait-apait beleadtak.

A világbajnokság azonban lassan immár a múlté.

A kérdés a hogyan tovább, és mostantól kezdve immár ismét a politikáé a főszerep.

Vajon a négy hét feledtetheti-e a durva emberi jogsértő, illetve korrupciós előzményeket? Vajon a nyugati országok a jövőben hogyan egyeztetik össze Katarhoz kötődő külgazdasági, mindenekelőtt cseppfolyósítottföldgáz-vásárlási érdekeiket az általuk hangoztatott erkölcsi normákkal? Vajon büntetik-e az öböl menti országot, avagy szemet hunynak a rezsim arculata felett? Továbbá, hogy az Európai Unió miként tudja helyreállítani a parlamenti korrupciós botrány miatt megtépázott tekintélyét.

De legfőképp az, hogy a jövőben miként egyeztethető össze a sport és a politika.

A dolgok pillanatnyi állása szerint Katarban 2025-ben asztaltenisz-világbajnokságot rendeznek