Az 1954-es világbajnokságon Magyarország a második helyen végzett. Az akkori, csalódott értékelések szerint, „csak” a második helyen. Hosszú hónapokra, nem túlzás, évekre vitatémát adott aztán Puskás Ferenc szerepeltetése a döntőben. Az Aranycsapat kapitánya megsérült a nyugatnémetek elleni csoportmérkőzésen, s egy ideig úgy tűnt, gyorsan felépül, aztán meg úgy, hogy talán csak hónapok alatt. Végül játszott a döntőben, sőt két gólt is szerzett. (Egy megadottat és egy nem megadottat.) Esetünkben most az az érdekes, hogy talán lehetett volna jobb állapotban is a lába a július 4-i döntőben.

Puskással egyáltalán nem bírtak a nyugatnémet védők a végül 8:3-ra végződő csoportmérkőzésen. Sepp Herberger az előző ősszel az Európa-válogatottba is meghívott Posipalt állította rá, mert ő bánáti német létére (a Temesvárhoz közeli Lugos szülöttjeként) beszélt magyarul, ráadásul az édesanyja budapesti nő volt. Az edző azt remélte, hogy a 16 éves koráig részben magyar nyelvi környezetben is élő Posipal „kihallgatja” a magyarok, s köztük is elsősorban Puskás taktikai fortélyait.

A Die Mannschaft című, a német labdarúgó-válogatott történetéről szóló könyvben olvasható egy kifejezetten erős képzelőerővel, alkotó fantáziával megírt történet a mérkőzés kapcsán. Annyira bornírt, hogy még azt sem vélhetjük, hogy akár így is történhetett volna:

„A magyarok, ha Posipal a közelükbe ment, oroszul beszéltek egymással.”

Az már igaz lehet, hogy – az agresszor Werner Liebrich brutalitása mellett – Jupp Posipal nyelvtudása is közrejátszott Puskás Ferenc súlyos sérülésében. A német játékosok közül néhányan később azt mesélték, hogy Puskás gyakran hergelte és csúfolta őket, s különösen Liebrichet a mérkőzés alatt. Posipal fordított. Liebrichnél pedig elszakadt a cérna.

Puskás öregségére megbocsátott Liebrichnek. A kilencvenes évek közepén, két évvel a német védő halála után azt mondta: „Vezettem a labdát, Liebrichet megelőzve. Fedeztem a testemmel, hogy ne tudjon hozzáférni. Szerintem nem érhette el a labdát, mégis belém rúgott. Rettenetesen fájt, azt hittem, eltört a lábam. De hogy szándékos volt-e, vagy sem, azt nem tudom. Talán mindegy is. Szegény Liebrich meghalt. Hagyjuk békében nyugodni.”

A Népsport így írta le a második félidőbeli történést: „A nyugatnémet csapat ereje már felőrlődött és egyik-másik játékosa durva belemenéssel igyekszik rombolni. Feltűnik, hogy Posipal helyett Liebrich veszi át Puskás őrzését. Posipal keményen, de sportszerűen küzdött Puskással. Nem úgy Liebrich, aki már másodszor teríti le a magyar balösszekötőt a felezővonalnál. A 18. percben harmadszori kísérletre Liebrichnek sikerül Puskást harcképtelenné tennie: szándékosan beletalpal a magyar balösszekötőbe. Puskás erősen sántikálva elhagyja a pályát és már nem is tér vissza.”

Sebes Gusztáv az Örömök és csalódások című könyvében írt az esetről: „Ötvenezer néző szurkolt a németeknek a tribünön, s a bíró, az angol Ling egyáltalán nem torolta meg, hogy Liebrich összevissza rugdossa Puskást. Egyszer a tizenhatoson belül rúgta fel – nem kaptunk érte büntetőt. Aztán a harmadik volt a legdurvább: utána Puskás már nem is tudott lábra állni.

A meccs után úgy festett, lehet, hogy Öcsi már nem is tud pályára lépni a tornán.”

A balösszekötőt bevittek az öltözőbe, Kreisz László, az orvos azonnal kezelésbe vette. Beborogatta a lábat, de nem sok jóval biztatta Öcsit: „Jó hideg víz, az kell rá. Nem tudok többet tenni érted, mint hogy állandóan borogatom.”

Mint ismert, a magyar válogatott aztán Puskás Ferenc nélkül verte meg a negyed- és az elődöntőben az előző, az 1950-es világbajnokság második helyezettjét, majd bajnokát. Előbb Brazíliát, majd Uruguay-t.

Sebes első borúlátása ellenére a két dél-amerikai óriás elleni mérkőzések napjaiban felcsillant a remény, a csapatkapitány, Öcsi, mégis játszhat. A stáb még abban is reménykedett, hogy Puskás akár a következő mérkőzésre felépülhet – vagy csak ezt mondták a sajtónak –, azt mindenesetre örömmel vették, hogy sem törése, sem szalagszakadása nincsen a bal bokájában.

Feleki László, a Népsport akkori főszerkesztője felhívta egyébként a szállodai szobájában telefonon a bázeli mérkőzést vezető William Linget – tegyük gyorsan hozzá: ugyancsak az angol bíró vezette július 4-én aztán a világbajnoki döntőt –, aki a legnagyobb sajnálkozással bár, de közölte, szigorú utasítást kaptak arra nézve, hogy a mérkőzéseken történt eseményekről ne nyilatkozzanak. Így az ő véleményét nem tudhattuk meg, a FIFA-ét, áttételesen, azzal, hogy Ling megkapta az aranymeccset is, igen. Egyébként Ling szerepet kapott már a magyar–brazilon is: Arthur Ellist segítve ő és a svájci Wyssling működött partjelzőként.

Talán a Puskás körüli mizéria legérdekesebb része, a brazilok elleni, vasárnapi mérkőzés után a keddi Népsport közölte Kreisz László csapatorvos beszámolóját hétfői tevékenységéről. Kiderül belőle, hogy a brazilok elleni verekedés is hagyott nyomon a játékosokon és a stábtagokon:

"Nagyon sok munkám volt és van még ma is, »hála« a braziloknak."

Így fest a magyar küldöttség tagjainak kórlapja. Sebes Gusztáv: Három centiméteres szakadás a jobb arccsont felett, két kapoccsal összekapcsolva Tóth II: izomrostszakadás hátul a combon. Már nem játszhat a VB-n, előreláthatólag két hétig harcképtelen lesz. Puskás: A sérülés gyorsabban javult, mint általában az ilyen sérülések javulni szoktak. Lehet, hogy szerdán játszhat. Mándi Gyula: A baltenyéren egy szakadásos seb. Czibor: a balkéz kisujján mély vágás egy üvegszilánktól, a jobblábban görcsszerű fájdalmak. Bozsik: A jobb lábszáron és az állkapocs baloldalán fájdalmas zúzódás. Grosics: a bal sarkán rúgásból eredő zúzódás. Buzánszky: a jobb lábfejen rátaposásból eredő komoly zúzódás, ezenkívül több apró zúzódás a testen, különböző rúgásoktól. Tóth Mihály: több zúzott seb a bal arccsonton, a bal szem véraláfutásos. Krajcsovics István: zúzott seb a jobb halántékon.

S ha lehet fokozni, még különlegesebb, hogy a maguk ágán előre menetelő németek próbáltak segíteni a magyaroknak. Talán lelkiismeretfurdalásuk volt? Ismét Feleki László beszámolójából tudhatunk meg részleteket. Amikor a Népsport akkori főszerkesztője Spiezben, a Nationalelf táborában járt – már az elődöntő után, tehát amikor már biztossá vált, hogy ez a két csapat játszik a világbajnoki elsőségért –, beszélt Sepp Herbergerrel, a nyugatnémetek szövetségi kapitányával, aki azonnal Puskás állapota felől érdeklődött. Elmondta, hogy „a nyugatnémet csapat felajánlotta a magyar vezetőknek, hogy

készek egy újfajta készülékkel kezelni Puskás sérülését.”

Feleki be is mutatta a csodamasinát az olvasóknak. „Ez a készülék nem más. mint egy víz alatti gyúrókészülék, amelyet mindjárt meg is tekintettünk. Az egyik fürdőszobában hatalmas készülék állt, belőle két cső nyúlt bele a fürdőkádba, amelyben fenyőoldatos víz illatozott. Ha megindítják a készüléket, az egyik cső beszívja a vizet, amely aztán a másik csőből 6-7 atmoszféra nyomással jön ki. Egy játékos éppen benn feküdt a kádban és a víz alatt kapta ezt az erős nyomású vízsugarat. A játékosnak nincs semmi baja, fáradtság ellen kapta a masszást. Csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy a játékos Liebrich volt.”

A beszámolók szerint az egyébként egy érvényes és egy érvénytelen gólt szerző Puskás önmagához képest harmincszázalékos állapotban volt a döntőben. Ki tudja, mi lett volna, ha a magyar vezetők bíznak a nyugatnémetek segítő szándékában, s felgyorsítják a felépülést?