Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Guzmics Richárd a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének Magyarország - Belgium mérkőzésén Toulouse-ban 2016. június 26-án. A magyar válogatott 4-0-ra kikapott Belgiumtól, így kiesett.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Guzmics Richárd: itt a vége

Az elrontott térdműtétről, az Európa-bajnokság felejthetetlen pillanatairól, a civil életről, valamint a szombathelyi évekről is beszélt a profi karrierjét befejező 35 esztendős hátvéd.

Guzmics Richárd a sportal.blikk.hu-nak nyilatkozva elmondta, visszavonulása tulajdonképpen június harmincadikán lett hivatalos, akkor járt le ugyanis a szerződése a Haladásnál. Azt pedig már az idény közben eldöntötte, hogy nem folytatja tovább. „Azért igazoltam Szombathelyre, hogy itt foglaljam keretbe a pályafutásomat, ez sikerült” – fogalmazott.

Döntése hátterében, mint mondta, szerepet játszott a kora: „kezdtem kiöregedni és a testem is jelezte, hogy már nem vagyok olyan állapotban, mint korábban”. Hozzátette: amikor a Mezőkövesd játékosa volt, egy rutinnak számító porcműtétet kellett végrehajtani a térdén, ám az orvos hibázott, és elfertőződött. Elméletben hat hét után játszania kellett volna, de csak szenvedett, mert a térde bedagadt és bevizesedett.

A rehabilitációt sem tudta elvégzeni, ezért több orvossal is konzultált. Szóban elmondták, hogy a kolléga hibázott, de írásba egyik sem adta – jegyezte meg. Ezt követően újabb operációra szorult, hogy ismét járni tudjon, az előző idényben pedig már edzenie és játszania is nehéz volt, de „összeszorított fogakkal csinálta, amíg bírta”.

A hátvéd megerősítette,

a márciusi, Haladás–Budafok találkozó volt az utolsó profi meccse.

Mások mellett arról is beszélt Guzmics Richárd, hogy mihez kezd majd a civil életben. Egyfelől készül az apaságra, a párjával ugyanis december végére, január elejére várják az első gyermeküket. Másfelől korábban elkezdte már a tanulmányait, „a B-licenc már megvan”, és idővel szeretné megszerezni az A-licencet is. Vagyis az edzősködés mellett a játékosügynöki szerepkör is vonzza. „A légiós évek alatt elég szerteágazó kapcsolatrendszert építettem ki, szívesen segítenék a fiatal játékosoknak a karrierjük egyengetésében” – fogalmazott megismételve: egyelőre a tanulás áll a középpontban.

Az interjúban szó esik még a klubkarrierjéről, a Románia elleni hibáról, valamint az Európa-bajnokság felejthetetlen pillanatairól is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×