Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Nyitókép: MJSZ/Vörös Dávid

Vas János a hokisok sikeréről: minden klappolt, kiváló vb volt

Harmadszor jutott fel az élvonalba a magyar férfi jégkorong-válogatott, a 38 éves csatár az egyetlen, aki ott volt a jégen mindhárom sporttörténelmi sikernél.

Jövőre a világelitben szerepelhet a magyar férfi jégkorong-válogatott, mely a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon harcolta ki a feljutást. A záró fordulónak már nem volt tétje, ezzel együtt a játékosok komolyan vették a románok ellen 4–2-re megnyert meccset – hangsúlyozta az InfoRádiónak a helyszínről nyilatkozó Vas János.

A hokis szerint – aki az egyetlen magyar játékos, aki harmadszor is akítv részese volt a feljutás kiharcolásának – a magyar együttes mentalitására utal, hogy bár már nem osztott-szorzott az utolsó mérkőzés, győzni akart. Ami persze a „nagy rangadó” másik szereplőjéről, Romániáról is elmondható volt, ami a jégen is megmutatkozott. A hokis úgy vélekedett, hogy nem hozták a legjobb játékukat a románok ellen, viszont jókor lőtték a gólokat és a végsőkig összetartottak, ami győzelmet ért.

A csatár felidézte, hogy remekül kezdték a világbajnokságot, az első mérkőzésükön – a papíron egyébként erősebb – Dél-Koreának esélyt sem hagytak. Az őket követő litvánok teljesítményét meglepően jónak nevezte, és bár „nyögvenyelősen, de nagy szívvel”, ellenük is jött a siker, amivel már jó esély volt a feljutásra.

„Az első két mérkőzés volt a fontos, így kiváló vb volt”

– emelte ki Vas János, egyetértve azzal, hogy esélyesként érkeztek a tornára, ezért volt némi nyomás rajtuk, de végül bizonyították, hogy helyük van az A csoportban.

A következő évben arra is van remény, hogy Budapesten, az MVM Dome-ban játsszon a válogatott. Bár a végleges döntés még várat magára, a magyar szövetség kandidál az elitcsoport társrendezőo szerepére. Vas János úgy fogalmazott, hogy nagy örömmel fogadta a hírt, aminek beteljesülésével „hokiünnep lehet Magyarországon”. Hozzátette: kívánja maguknak, hogy telt ház előtt tudjanak játszani az A csoportos vb-n.

Azt illetően viszont még korainak tartja a találgatásokat, hogy milyen csapattal fognak tudni kiállni jövő májusban, hiszen sok múlik majd azon, hogy kinek milyen szezonja lesz, valamint a sérüléseken. Most minden klappolt, teli voltak önbizalommal, mindenki mögött jó szezon állt – emlékeztetett a hokis, aki egyelőre arról sem nyilatkozott, hogy 38 évesen vállal-e még egy szezont a válogatottban, hogy az első magyar lehessen, aki három A csoportos vb-n is pályára lépett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×