INFORÁDIÓ
2021. szeptember 27. hétfő
Adalbert

angol labdarúgás

premier league

manchester united

chelsea

leicester

wolverhampton

Michy Batshuayi, a Chelsea (b) és Bruno Fernandes, a Manchester United játékosa az első osztályú angol labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban 2020. február 17-én.

Az utóbbi évek legnagyobb csatája várható a Premier League-ben

Infostart

Nagy a harc az angol labdarúgó Premier League-ben a harmadik és a negyedik helyért (ez a kettő biztosan Bajnokok Ligája-indulást ér), de felértékelődött az ötödik hely is, mivel valószínű, hogy a Manchester Cityt kizárása érvényben marad. Így még a Wolverhampton, sőt talán a Sheffield United és az Arsenal is reménykedik.

Még hat forduló van hátra az angol bajnokság élvonalának 2019–2020-as idényéből, 18 pontot lehet szerezni. Ebből kiindulva még sok minden elképzelhető, a matematikai esélye még az ötödiktől hét ponttal lemaradó Tottenhamnek is van, de például a Spurs előretöréséhez másik összeomlására is szükség lenne. Mourinho együttese az újrakezdés óta három forduló alatt öt pontot veszített el. Jobb passzban van az Arsenal, amely ugyan két vereséggel kezdett, de azóta kétszer nyert, s hat pontra áll az ötödik helyezett Manchester Unitedtől. Egy ponttal megelőzi az „Ágyúsokat” a Sheffield United, amely a Spurs elleni hazai győzelemmel javított helyzetén, két vereség után szerzett három pontot. Ezzel – ahogyan a BBC is megjegyezte – ismét visszatért az esélye a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására. Inkább az Európa-liga elérése a realitás, nem a Bajnokok Ligája.

A Premier league tabelláján húzódik egy kisebb szakadék a hatodik és a hetedik között: a Wolverhampton, amely éppen az Arsenallal játszik majd a hétvégi fordulóban, öt ponttal megelőzi a Sheffieldet. A „Farkasok” a mezőnyből egyedüliként mondhatják el magukról, hogy a legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön kilenc pontot szereztek, s ezzel továbbra is ott lihegnek az ugyancsak 52 pontos Manchester United nyakán. E két gárda mindössze három ponttal áll a nagy visszaesett Leicester City mögött, így bármelyik ábrándozhat akár a bajnoki harmadik helyről is. A Leicester még négy, a nemzetközi kupaindulásban reménykedő csapattal, az Arsenallal, a Tottenhammal, a Sheffield Uniteddel és a Manchester Uniteddel is játszik. A Chelsea utolsó két bajnoki meccse a bajnok Liverpool ellen az Anfielden, majd a Stamford Bridge-en a Wolves ellen lesz.

A Chelsea legutóbb kikapott a West Ham Unitedtől, ez az eredmény is jelzi, hogy a kupaindulásért, a dobogóért küzdők sincsenek feltétlenül biztonságban a kiesés ellen menekülőkkel szemben. A „kalapácsosok” e három pont nélkül azonos pontszámmal állnának két, kiesőhelyen álló gárdával, az Aston Villával és a Bournemouth-szal.

A legkönnyebb, ám bizonyos szempontból legnehezebb a Manchester United sorsolása: az utolsó ötből még hárommal játszik.

A Liverpool már páholyban, már bajnok, de még számára is van tétje a folytatásnak. A City elleni, csütörtöki kiütéses vereség nagy pofont jelentett, de még számos csúcsot elérhet Jürgen Klopp csapata a zárásig. Ha a megszerezhető 18-ból tizenötöt megszerez, 101 ponttal, Premier League-rekorddal zár. Ebben az esetben 33 győzelemmel fejezné be az idényt, ez is csúcs lenne. A Manchester City 19 pontos előnnyel fejezte be az eddigi rekordokat hozó 2016–2017-es idényt, most a Liverpool hússzal vezet. Még százszázalékos a hazai mérleg, az is marad, ha nyer az Aston Villa, a Burnley és a Chelsea ellen.

Nyitókép: Michy Batshuayi, a Chelsea (b) és Bruno Fernandes, a Manchester United játékosa az első osztályú angol labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban 2020. február 17-én. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018