A bécsi Kurier tudni vélte, hogy 30 000 forintos prémiumért játszik a magyar csapat, de alkalmasint nincs akkori játékos, akinek a pénz lett volna a fontos. Az előző években az 1983 szeptembere óta a válogatottat irányító Mezey Györggyel több figyelemre méltó sikert is megélt a gárda, de ezek közül a legnagyobb a világbajnoki selejtezők hibátlan vétele volt. Persze, ne feledjük, az április 17-i találkozó előtt két és fél hónappal, Péter Zoltán góljával 1-0-ra megverte a nyugatnémeteket.
A Franz Beckenbauer Nationalelfje ellen aratott hamburgi győzelem még tovább növelte a magyar válogatott tekintélyét szerte Európában. Itthon óriási érdeklődés előzte meg a két áprilisi világbajnoki selejtezőt, a Népstadionban 40 000 szurkoló vette biztosra már a kezdő sípszó pillanatában, hogy Mezey György válogatottja győzelemmel kezdi a csoportmérkőzések „visszavágóit” is. Miután a válogatott ősszel nyert már az osztrákok elleni hazai 3-1 után Rotterdamban és Limasszolban is, senki sem gondolta, hogy a ciprusiak megállíthatják a magyar csapatot. Ehhez képest a félidőben még 0-0-ra álltak a csapatok, szerencsére a 48. percben Nyilasi, majd a 83. percben a bő tíz perccel korábban beállt Szokolai is legyőzte a sokszor tíz mezőnyjátékossal is védekező vendégeket.
Másfél héttel később Bécsben már úgy léphetett pályára Mezey György együttese, hogy győzelme esetén megváltotta a mexikói repülőjegyet. A kispesti Varga József a zalaegerszegi Péter Zoltán került a kezdőcsapatba, egyébként a legjobbnak vélt összeállításában futott ki a Hanappi-stadion gyepére a meggypiros mezes csapat. A létszámban és hangerőben is fölényben lévő magyar szurkolók hangorkánjában: Disztl Péter – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy Antal, Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy.
A selejtezők közül Bécsben, a 3-0-ra megnyert mérkőzésen játszott a leglátványosabban a válogatott, mind Kiprich József első, mind Détári Lajos gólja mestermunka volt a javából.
Nem ok nélkül írta a Népsport másnap: „A mieink – milyen jó ezt végre leírni – gyorsabbak voltak a futásban, a lehetőségek felismerésében és kihasználásában is, mint a hazaiak. Mindenki által felismerhetően döntő jelentőségű tényezővé lépett elő ezen az estén, hogy a mieink, a hazaiakkal ellentétben, összeszokott csapattal, előre begyakorolt, és kemény ellenfelekkel szemben kipróbált, tudatos játékkal érkeztek Bécsbe, a mindent eldöntő találkozóra! A mérkőzés hajrájában a magyar szurkolók tábora ütemes „Mexikó!… Mexikó!…” kiáltással ünnepelte csapatát, a sajtópáholyban pedig az osztrák kollégák keserű arccal, de sportszerűen gratuláltak csapatunk sokáig emlékezetes teljesítményéhez. A mérkőzés után óriási ünneplés volt a játéktéren és a stadion lelátóin is: labdarúgóink fürödtek a boldogságban, az elismerésben. Megérdemelték, hiszen olyan sorozattal – egyre javuló játékkal és bravúrosabb győzelmekkel – biztosították a mexikói vb döntőjébe jutást, amilyenre annak idején a sorsoláskor gondolni sem mertünk!”
Nyilasi Tibor azt nyilatkozta a találkozó után a bécsi Kuriernak: „Ez pályafutásom legszebb napja.”