Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Luis Suarez, az FC Barcelona játékosa (j) gólt rúg Alissonnak, a Liverpool kapusának a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a barcelonai Camp Nou Stadionban 2019. május 1-jén.
Nyitókép: MTI/AP/Manu Fernandez

Liverpool egy újabb nagy négyest adna a világnak

Kevés jó és sok rossz előjellel kezdi ma este a Liverpool FC a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő második mérkőzését az Anfield Roadon. A két leglényegesebb: a katalánok 3-0-ra megnyerték az első mérkőzést, és a visszavágón sérülése miatt sem Mohamed Salah, sem Roberto Firmino nem játszhat.

Jürgen Klopp Liverpooljának az utóbbi időben nagyon megy az Anfielden. Az elmúlt két évben mindössze két mérkőzést veszített ott el, tavaly januárban egy West Bromwich elleni FA-kupa-meccset, illetve szeptemberben egy Chelsea elleni Ligakupa-találkozót. A Bajnokok Ligájában 2014 óta veretlen, s egyébként is, nemzetközi kupaelődöntőben, pedig játszott ott bőven, még soha nem szenvedett vereséget.

A „vörösök” szempontjából a gond „csak” az, hogy nem lenne elég most szimplán győzni. Olyan léptékű fordításra lenne szükség, amilyenből nagyon kevés volt eddig a BL-történelemben. Igaz, a Barcelona legutóbb is úgy esett ki a BL-ből, hogy (tavaly a negyeddöntőben) háromgólos előnyt szerzett a Camp Nouban, aztán a visszavágón Alisson Becker lehúzta a redőnyt. Ám az AS Roma tavalyi 3-0-ja most csak a hosszabbításhoz lenne elég. S persze a Barcelona aligha lép bele még egyszer ugyanabba a folyóba.

A BBC összegyűjtötte a sorozat legnagyobb „feltámadásait”, ebben szerepel a Liverpool 2005-ös BL-döntője, a Milan ellen 0-3-ról tizenegyesekkel megnyert isztambuli klasszikus is. De benne van a Barcelona kiesése az AS Roma ellen is.

A 2017–2018-as BL-sorozat elődöntőjében, éppen a katalánok búcsúztató AS Roma ellen, a Liverpool parádés hetven percet produkált, öt gólt is szerzett az Anfield Roadon. (Igaz, a végén két gólt kapott.) Ám az akkori hősök közül most csak Sadio Mané játszhat, a brazil Roberto Firmino és az egyiptomi Mohamed Salah nem. Mané mellett Origi és Shaqiri kezd majd, egyik sem rossz futballista, de nyilvánvalóan nem hasonlíthatóak a hiányzókhoz. (A védelemben is lesz változás, Trent Alexander-Arnold játszik Joe Gomez helyén. Naby Keita is sérült, Wijnaldum került újra a posztjára.)

A Barcelona tulajdonképpen a legerősebb tizenegyével játszhat, bár Ousmané Dembélé sérült. Ernesto Valverde tervei szerint az első mérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtó Arturo Vidal marad a csapatban, Arthur lesz kispados. A középső védő Lenglet is marad, Umtiti vagy Vermaelen kárára.

A barcelonai Sport kiemelte, hogy a Barcelona az egyedüli veretlen a versenyben lévő csapatok közül, az eddigi tizenegy mérkőzéséből nyolcat megnyert, három döntetlen mellett. A Marca nem hagy kétséget a papírformáról a Barcelonáról írva: „Kilencven percnyire a Wandától”.

Ott rendezik majd a döntőt.

Az elődöntő 21 órakor kezdődik, az M4 élőben közvetíti, de követhetik a meccs eseményeit itt is, az Infostart élő, szöveges közvetítésében.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×