Mezey György 1983 nyarán, az egy évvel később az Eb nagy szenzációját okozó dánok elleni 3-1-es koppenhágai vereség után vette át a szövetségi kapitányi posztot Mészöly Kálmántól. Első mérkőzése szeptember 7-én, a nyugatnémetek elleni barátságos mérkőzés volt a Népstadionban, "csak" 30 000 néző előtt.

A bő egy évvel korábban világbajnoki ezüstérmet nyertek közül "Toni" Schumacher, a két Förster, Karlheinz és Bernd, valamint Hanspeter Briegel, Hansi Müller és Pierre Littbarski is pályára lépett a mérkőzésen, s játszott az ifjú Lothar Matthäus és Rudi Völler is. Az első Mezey-válogatott a Zsiborás - Farkas T., Kardos, Róth, Varga J. - Garaba - Burcsa, Nyilasi, Csongrádi - Szokolai, Dajka tizeneggyel kezdett, később Péter Zoltán és a pécsi Mészáros Ferenc is beszállt. Farkas Tibor, Róth Antal és Mészáros akkor játszottak először az A csapatban. A kezdet nem volt rossz: Nyilasi Tibor és Rudi Völler egy-egy góljával 1-1-re végződött a mérkőzés.

Noha a kapitány néhány poszton tovább kísérletezett (a következő, ugyancsak pesti, az angolok elleni mérkőzésen a csepeli Kovács Attila védett, egy félidő erejéig szerepet kapott a későbbi csapatkapitány, Nagy Antal, valamint a győri bajnokcsapatból Csonka Gyula, Hannich Péter és Hajszán Gyula is bekerült Burcsa Győző mellé), a váz már kialakult. Az akkoriban első számú mumusnak számító angolok elleni sima vereséget (0-3) követően, 1983 októberétől, a bécsi, a mexikói világbajnoki részvételt bebiztosító, osztrákok elleni 3-0-ig már csak mindössze két vereséget szenvedett, azokat is felkészülési mérkőzésen. Szabadkán a jugoszlávok, illetve Budapesten a mexikóiak tudtak nyerni.

A nagy sorozat - legalábbis, ami a vb-selejtezőket illeti - bő egy hónappal a pocsék főpróba, a mexikóiak elleni 0-2 után kezdődött, az osztrákok ellen, a Népstadionban. Mezey György a kor legerősebb hazai klubcsapatára épített, hét Honvéd-játékos is játszott. Közülük Nagy Antal és Esterházy Márton gólt is szerzett, az újpesti Kardos Józsefé volt a harmadik találat. E három góllal sikerült fordítani: 1-0-ra még az osztrákok vezettek Schachner, találatával. A csapat akkor a 21. évében járó benjáminjai közül Détári Lajos harmadszor, Kiprich József először szerepelt az A csapatban.

A válogatott utána - a korszak egyik legnagyobb sikerét elérve - győzött Hollandiában, nyert (a hajrában kilenc Honvéd-játékossal a soraiban) Cipruson, barátságos meccsen, 1985 januárjában, legyőzte Hamburgban a nyugatnémeteket, itthon is győzött a végig 11 emberrel védekező ciprusiak ellen, majd Bécsben, a Hanappiban, az osztrákok elleni 3-0-val kiharcolta a világbajnoki részvételt.

A csapat tagjai hihetetlen népszerűségre emelkedtek, futball-láz tört ki Magyarországon. Még az a példátlan eset is megesett, hogy az akkori Képes Sport május elején kétszer egymást követően ugyanazt a poszter jelentette meg lapszáma közepén: a válogatott képét tartalmazó első szám az utolsó szálig elfogyott, s még ezrek akartak venni belőle.1985. május 14-én, a Népstadionban, 74 ezer néző előtt a hollandok 1-0-ra nyertek a már vb-résztvevő magyar csapat ellen - a tömeg egy része a meccs után tört-zúzott, fejeket követelt, betörte a stadionban az öltöző ablakát. (Éppen olyan vehemensek és kezelhetetlenek voltak az indulatok, mint 1938-ban a vb-döntő elveszítése után az akkori szövetségi kapitánnyal szemben, vagy 1954-ben, ugyancsak egy vb-döntő után, a "vesztesekkel", elsősorban a kapitánnyal, Sebes Gusztávval szemben.)

Ám a válogatott utána a mexikói utazásig megint remekelt: egy kivételével minden mérkőzését megnyerte. Győzött Walesben 3-0-ra (az 1984-es ifjúsági Európa-bajnok válogatott legérettebb játékosa, Kovács Kálmán már az A-csapatban is helyet kapott), aztán a mexikói túrán Dél-Korea ellen 1-0-ra, Algéria ellen pedig 3-1-re, s csak a mexikóiaktól kapott ki, 2-0-ra. 1986 februárjában, Ázsiában legyűrte a kontinens válogatottját 2-0-ra, s győzött Katar ellen 3-0-ra. 1986. március 16-án, a Népstadionban pedig, telt ház előtt, Détári Lajos, Kovács Kálmán és Esterházy Márton egy-egy góljával, 3-0-ra nyert a brazilok ellen.

A France Football európai ranglistáján az élre masírozó magyar csapattal szemben, a misztikus brazilok elleni gálateljesítmény után különösen magasak lettek az elvárások. Nagy Antal, a csapat kapitánya a világbajnoki címet is elérhetőnek tartotta, de szinte olyan játékos vagy szurkoló nem is akadt, aki legalább a nyolc közé ne várta volna a csapatot.

Ma már tudjuk: óriási bukás lett a nagy reményekkel várt szereplésből. Azóta sem tudhatja igazán a közvélemény, mi is történt Mexikóban, sőt, a játékosok azt mondják, a szakmai vezetés velük sem tisztázta, ki, mit rontott el. Õk is döbbenten figyelték, mennyire tehetetlenek, erőtlenek.

Szinte biztosra vehető, hogy az ausztriai magaslat, a téli körülmények között tartott edzőtábor döntő hibának bizonyult. Sokat veszített a csapat Nyilasi Tibor mellőzésével is. Nem tett jót a mentális állapotnak a kint tartózkodás alatti spártai rend - hogy csak néhány nyerjen említést az azóta visszatérően felbukkanó, "mi volt a baj?" kérdés válaszai közül. Tele volt a sajtó a táplálkozás elhibázott voltával, valamint homályos utalások formájában az elhibázott doppingolás vádjával, de ezeket a leginkább érintettek, a játékosok kategorikusan kizárták.

A magyar válogatott 6-0-ra kikapott a Dinamo Kijevre épített szovjet csapattól, majd Esterházy Márton és Détári Lajos góljával 2-0-ra legyőzte Kanadát. A továbbjutásról döntő mérkőzésen ellenben 3-0-s vereséget szenvedett a franciáktól. Utóbb kiderült, ha két góllal többet lőttünk volna a kanadaiaknak, vagy a kapuba találunk a két vesztes mérkőzéseken, netán nem kapunk kilencet két meccsen, még a két súlyos vereség ellenére is továbblépett volna a csapat. Igaz, ehhez kellett az uruguayiak súlyos, a dánok elleni 6-1-es veresége is.

Az akkori lebonyolítási rend szerint a hat csoportharmadikból négy továbbjutott, így a kétpontos bolgárok és uruguayiak is. Az ugyancsak kétpontos magyar és az egypontos északír együttes befejezte a szereplését a csoportkör után. (A bolgárok a házigazda mexikóiakat, az uruguayiak a Maradonával felálló, későbbi világbajnok argentinokat kapták a nyolcaddöntőben.)A magyar válogatott bukott csapatként kullogott hazai Mexikóból. Noha előzetesen senki sem vitatta, hogy a Mezey-korszakban a legjobb, illetve a szisztémába leginkább illő játékosok alkották a keretet, a kulcsemberek egy része kegyvesztett lett a torna után. Nagy Antal, aki a francia Nancyhoz szerződött, később már csak négyszer kapott helyet a válogatottban. Varga József egyszer sem. Kardos József mindössze háromszor, utoljára 27 évesen. Róth Antal, aki hamarosan a Feyenoord játékosa lett, noha ott, krónikus sérülése miatt kevés meccsen játszott, további nyolc mérkőzésen kapott játéklehetőséget.

Burcsa Győző további két mecset kapott. A korszak legeredményesebb csatára, Esterházy Márton már csak öt találkozón lépett pályára az A-válogatottban. Az 1955-ös születésű Nyilasi Tibor utolsó válogatottsága az 1985-ös, walesiek elleni cardiffi meccs maradt. "Nyíl" 1986 nyara után is játszott a bécsi Austriában, e szakaszban 35 bajnokin 20 gól volt a mérlege.

Ezek a játékosok - miként a társaik - rengeteget veszítettek a mexikói kudarccal. S nem csak azért, mert egy sikeres vb-szereplés után még jobb külföldi szerződéshez juthattak volna. Többségükre bukott futballistaként emlékszik a közvélemény, noha hajdanán legyőzték Hamburgban a németeket, Pesten a brazilokat, Bécsben az osztrákokat, s Rotterdamban a Van Breukelennel, Rijkaarddal, Gullittal, Kiefttel és Van Bastennel felálló hollandokat.

Az a válogatott, dr. Mezey György irányításával, 1983 és 1986 között, 30 mérkőzéséből 18-at megnyert, s csak hétszer kapott ki, ebből kétszer Mexikóban. 68,33 százalékos teljesítménye volt, ami akkor már húsz éve a legjobbnak számított hasonló periódusokat tekintve, s amelyre azóta sem volt példa.

De még többet veszített a magyar labdarúgás, amelyben azóta sem született hasonló kvalitású válogatott. Azóta sem született olyan, amelyik világbajnokságra, vagy Európa-bajnokságra kijutott volna.

Mexikó óta eltelt egy negyed évszázad, s ez alatt a mindenkori válogatott kétszer tudott a selejtezőben olyan csapatot legyőzni, amely aztán szerepelt a következő nagy tornán, magyarul, amelyik továbbjutott a csoportból. A második ilyen a dánok elleni, koppenhágai 1-0 volt 2009 tavaszán, egy már továbbjutott, a vesztes számára tét nélküli mérkőzésen.

Vesztett minden azóta feltűnt magyar éljátékos a mexikói 0-6-tal, legalábbis annyiban, amennyiben hatással volt pályafutására külföldön a magyar futball csökkenő presztízse. Vesztett a későbbi generációk mindegyike, amennyiben hatással volt rá a magyar labdarúgás csökkenő társadalmi elfogadottsága, tekintélye, használjuk még egyszer a szót, presztízse.

A Szörényi-Bródy szerzőpáros legnagyobb sikerű színpadi művében, az István, a királyban éneklik arról, mi lett volna, ha a történelem másképpen alakul: "Koppány, ha Istvánt legyőzöd, nem pusztulnak a hősök, hatalmas nagy lesz itt a nép. / Rómától Görög-Bizáncig, Rajnától Levédiáig / félik majd utódaid nevét. /Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk, nagyhatalom századokon át. / Rákóczi világot hódít, Kossuth-tal valóra válik, a Duna-menti Köztársaság."

Magam ilyen messzire nem mennék. De azt gondolom, ha nincs a mexikói kudarc okozta sokk, a magyar futball befuthatta volna azt a pályát, amelyet a környező országok futballja. Mert azok mindegyikétől elmaradt az utóbbi negyedszázadban. A történelemi fordulatok következményeként immár hét szomszédos ország (Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia) mindegyike részt vett az elmúlt 25 évben nagy tornán. Csak a magyar válogatott nem.