Ön is a Nemzet Művésze lett, és azt mondja, hogy ezt tartja a legnagyobb elismerésének is. Kossuth-díjat is kapott már, ez mivel jelent önnek többet?

Nagyon örültem neki, csak Kossuth-díjasok kaphatnak, úgyhogy úgy néz ki, hogy ez kicsit nagyobb a Kossuth-díjnál. Tulajdonképpen közhely, hogy az ember ilyenkor azt mondja, nem én kapom igazából, hanem a szakmám, de ebben az esetben én úgy érzem, hogy karikatúra szakma - amely eddig nem dúslakodott kitüntetésekben, habár volt egy pár - most azért egy kicsit általam megemelkedett.

Azért sem kapnak sok elismerést a karikaturisták, mert némely esetben konfliktusokat generálhat?

A karikatúra lényegében esszenciája valaminek. És legtöbbször nem a hatalomnak a kedvében kell járnia, vagy legalábbis az lenne az alapszabály a karikatúrában, hogy ellenzéki legyen, óhatatlanul a szakma miatt. Mi nem dicsérhetünk, mert az nem karikatúra. Úgyhogy a karikaturista nem lenézett, de inkább elnéznek a feje fölött.

Már a '60-as években is hetente félmilliós példányszámban jelent meg az a vicclap, a Ludas Matyi, amiben ön nagyon sok karikatúrát készített.

Harminckét évig voltam a Ludas Matyinál, mert aztán Új Ludas címen '90 után újra megjelentünk, és hetenként le kellett adnia öt-hat rajzot ahhoz, hogy három nap alatt elfogadjanak vagy négyet, már a fizetés miatt is, úgyhogy már nem tudnám megmondani, hogy hány rajzot csináltam. De nagyon érdekes volt, mert a rádióújságnál voltam tíz évig, ahol nem volt a munkaköri kötelességem karikatúrát csinálni, csak tördelőszerkesztő voltam és fejléceket rajzoltam, és nem nagyon jutott eszembe téma. Nagy ritkán csináltam a Tarkabarka kabaréról, a színészekről rajzokat, és hasonlók, de nem ment annyira. Aztán fölhívtak a Ludastól és odavettek fölállásba, attól fogva minden héten ki tudtam találni karikatúrát. Valószínűleg a kényszer hatása az emberből kihozza az addig nem is tudott dolgokat.

Mi a kreativitás forrása, mi lehet a kreativitás forrása? Van-e egyáltalán forrása?

A kreativitást tulajdonképpen régen ihletnek hívták. Két ihlet van, a legnagyobb mindig a határidő. Tehát ott ültem hétfőn este, és ki kellett találni öt-hat rajzot, mert az volt az érdekes benne, hogy hét közben nem találtam ki egyet sem. Nagy ritkán eszembe jutott valami, de elég rossz az írásom, úgyhogy a guta megütött, mikor tudtam, hogy fölírtam jó ötleteket néha, és nem tudtam elolvasni. Úgyhogy én legtöbbször ültem, elkezdtem a rajzot, és volt úgy, hogy rajzoltam, de már a következőn kellett spekulálni, hogy mi legyen a következő, hogy meglegyen a darabszám.

Híres figurája a Nagy Ho-ho-horgász és Pom Pom, számos más kedves rajza, rajzfilmkaraktere mellett, hiszen ezeket ön teremtette meg. Honnan jött ezeknek a figuráknak a megrajzolásához az ihlet?

Ez valószínűleg belülről jön. Érdekes dolgot figyeltem meg egyébként. A legtöbb karikaturista férfi volt, és mindenki valahogy olyan fizimiskát rajzolt, amilyen ő. Holott az ember, én legalábbis, nem nézegetem magam tükörben, csak amikor borotválkozom. Egyszer mondta a nejem, hogy miért nézem magamat ilyen közömbösen. Először is unom már a fejemet ennyi időig ugyanazt nézni, másodszor pedig nincs semmi érzelem az emberben, amikor bortválkozik. Úgyhogy érdekes volt, hogy mindenki azt a figurát rajzolta. Balázs-Piri Balázsal ültem egy szobában 30 évig, és Várnai Györggyel. A Várnai robusztus alkat volt, és a rajzai is olyanok, a Balázs meg egy hosszú, nyurga fickó volt, a rajzai szintén, holott ők se nézegették magukat a tükörben. Úgyhogy ezt nem tudom megfogalmazni, ez valahol belülről kell hogy jöjjön. Annál is inkább, mert rájöttem, hogy én ösztönös rajzoló vagyok, ami nem egy hízelgő vélemény, legalábbis nem a szakmában, hanem a képzőművészetben, és mindig az első rajzom az, ami sikerül. Nagyon sokszor voltam már, hogy kotorásztam a papírkosárban, hogy mégis visszaszerezzem azt, amit eldobtam azzal, hogy nem jó. Rájöttem hosszú évek alatt, hogy a legtöbbször kell rá egyet aludni. A Ludasnál viszont nem volt idő aludni, akkor másnap már kellett menni és leadni. Néha elszörnyedve néztem egy-egy rajzomat, hogy hogy tehettem ilyet, de akkor már menthetetlen, mert megjelenik nyomásban.

Ön szerint mi az, ami majd az utókor, a következő generációk számára fennmarad, még jelentőséggel bírhat?

Nagyon reménykedem, hogy a Pom Pom sorozat ilyen. Ez nem az én érdemem, hanem Csukás Istváné, mert ő írta, és szerintem nagyon humanista. Egyébként is olyan érdekes ember volt: egyszer lemondott egy munkát, amit nekünk szántak, mert azt mondta, hadd éljen más is. Ilyen mondatot nem minden nap hall az ember. Ilyen ember volt ő, és ilyeneket is írt. Úgyhogy remélem, hogy az utókor is értékelni fogja ezt a fajta gondolkodásmódot, és észreveszik egy kicsit, hogy nemcsak hogy humoros, hanem van valami kis mondanivalója is.

A mai napig alkot?

Természetesen. Vácon van egy állandó kiállításom, oda szoktam időnként rajzolni. Lehet, hogy Vácon létrejön egy karikatúramúzeum, Papp László műgyűjtő, galériás próbál létrehozni egyet, de egyelőre anyagiak hiányában áll a dolog. De állandóan rajzolok, galériáknak is nagy ritkán. Az volt a szerencsém tulajdonképpen, hogy '92 óta nem rajzolok újságnak jóformán, viszont ifjú koromban kaptam pasztellt ajándékba, és már akkor elkezdtem kicsit színesben dolgozni, úgyhogy '90 után elkezdtem táblaképeket rajzolni. Színes vagy nem színes, de mindenképpen karikatúrának vélem azt, amit rajzolok, legalábbis reménykedem, hogy annak látszik.

Ön szerint ez a fajta tudás vagy szemléletmód, gondolkodásmód, ami önnek is megvan, átadható a fiatalok számára?

Nem tudom, hogy nem velünk született dolog-e ez, ki milyennek születik. Amikor csinálok egy rajzot, nem arra gondolok, hogy ennek milyen hatása lesz, hanem arra, hogy túl vagyok rajta vagy szerettem csinálni - ha gondolok egyáltalán, de általában csak rajzolok, rajzolok. Persze a gondolat az már előzőleg nagyjából megvan. Azt majd csak autókor tudja eldönteni, hogy mennyire időtálló valami, ez szerintem teljesen kiszámíthatatlan. Ugyanúgy, mint az irodalomban sem lehet tudni, zenében sem lehet tudni, mi marad meg az emberekben. Csak reménykedni lehet, és bízom a Csukásnak a jó írásaiban, amiket illusztráltam.