Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.09
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Cseke Péter rendező Donizetti - Wolfgang Amadeus Mozart - G. A. Rossini - Németh Virág: Túl az Óperencián című táncos mesejátékának próbáján a kecskeméti Katona József Színházban 2019. március 25-én. A darabot március 27-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Cseke Péter: sok mindent át kell majd értékelni a járvány után

A vidéki színházak igazgatói folyamatosan egyeztetnek arról, hogy a teátrumok zárva tartása mellett miként tarthatják a kapcsolatot közönségükkel. Erről Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója beszélt az InfoRádióban.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház valamennyi tagja teljes odaadással viseltet a szakma előtt álló kihívásokkal, mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Cseke Péter igazgató. Ennek tükrében a társulat igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy kiszolgálja a továbbiakban is a közönséget. Ebben többek között a Kecskeméti Televíziótól is segítséget kapnak, de az interneten, a közösségi médiában is tevékenyek.

Továbbá egy sorozat is indult, amelyben a színészek osztják meg mindennapjaikat, hogy mit csinálnak most, amikor az a furcsaság állt elő, hogy se nem próbálnak, se nem állnak színpadra, tette hozzá az igazgató, aki kiemelten fontosnak nevezte, hogy kapcsolatban maradjanak azzal az évadonkénti több mint 120 ezer nézőjükkel.

A színházat ért gazdasági veszteség mértékét most még csak tanulják, modellezik, magyarázta Cseke Péter, arra is kitérve, hogy

nagy az egyetértés a szakmán belül, hogy össze kell fogni, és át kell adniuk egymásnak a tapasztalatokat a színházigazgatóknak.

Így az interneten keresztül napi kapcsolatban állnak, megosztják, hogy épp mivel foglalkoznak, miben várnak esetleg tanácsot, vagy segítséget: „ez nagyon szépen és klasszul működik, miután a vidéki színházaknak van egy szövetsége Oberfrank Pál vezetésével, így sokat tanulunk egymástól.”

Az igazgató úgy véli, a jelenlegi járványhelyzet után sok mindent át kell majd értékelni, de nem kizárólag a színház és a közönség kapcsolatán belül, hanem magánemberként, országosan is. Biztos benne, hogy megerősödve, sok jó tapasztalatra tesznek majd szert, példaként említve a „Ne válts vissza jegyet!” társadalmi kezdeményezésre.

Cseke Pétet azt is megjegyezte, a színház egy csodálatos nagy varázslat, ami több mint 2500 éve működik, amit már sokszor féltettek különböző médiumok megjelenésével, de

a színház köszöni szépen, 2020-ban is, ha épp most nem is, de nagyon jól működik és telt házzal megy.

És úgy véli, ezt a „gyönyörűséget” a közönség is átérzi, hogy estéről estére rengeteg ember együtt tud örülni, együtt tud sírni és bizonyos katarzist átélni. Ami pedig semmi mással nem helyettesíthető, ezért is gondolja, hogy a nézők is megfelelő empátiával viseltetnek a színházak gondja iránt.

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×