Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bernstein "Kaddish" szimfóniáját adják elő a Zsinagógában

Különleges előadással zárul csütörtökön a Nemzeti Filharmonikusok évada a Dohány utcai Zsinagógában. Elhangzik a 100 éve született Leonard Bernstein III. szimfóniája, amelyet John Fitzgerald Kennedy meggyilkolt amerikai elnök emlékének ajánlott. Ebben a zenekar és a Nemzeti Énekkar mellett narrátorként Dunai Tamás színművész, szólistaként pedig Sümegi Eszter is közreműködik.

Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar vezető karnagya az InfoRádióban elmondta, nagy hatással volt rá Bernstein művészete, akit szerencséje volt látni még gyerekkorában Budapesten. Kifejtette azt is, hogy a zenekar nem sűrűn énekli Bernstein alkotásait, így a mostani alkalom egy eleven élmény lesz számukra.

Ugyan a III. szimfónia nem tartozik a fősodorba, mégis egy nagyon izgalmas alkotás,

különösen azért, mert héberül énekelnek benne - mondta Somos Csaba.

"Külön öröm számunkra, hogy megismerkedhettünk ezzel a nyelvezettel, és vannak olyan izgalmas pillanatok számunkra a darabban, ahol nyolc különböző szólamot egyszerre kell különböző tempóban énekelnünk nyolc különböző segédkarvezetővel, akik a saját csoportjukat irányítva, saját tempójukban kezdik. A végszóra, amit a narrátor, Dunai Tamás ad,

el kell kezdeni csendesedni, és így egyszerre lesz valahogy vége, egyszerre nyugszik meg ez a dolog"

- mesélte a karnagy. Hozzátette, hogy ez egy nagyon különös pillanat,

"olyan, mintha benéznénk egy lakótelepi lakásba, ahol nyolc különböző szoba van, nyolc különböző életvitel, nyolc különböző tempó, és nyolc különböző család.

Zajlik az élet és egyszer csak elcsendesedik az egész. S mindent egyszerre kell megvalósítani".

A karnagy szerint a tizenkét hangú kompozíciós technika - amelyet a darabban használ Bernstein - a múltszázad legproblematikusabb, és legmodernebb technikája volt, s mellette jazz-es elemek is felcsendülnek.

"Ezeket a pillanatokat néha egyszerre éljük meg, vagy egymás után gyorsan változtatja Bernstein, attól függően, hogy épp miről szól a szöveg, éppen ezért nagyon izgalmas ez világ"

- vélekedett Somos Csaba.

A teljes, félórás beszélgetést szerda este tíz órától hallgathatják meg az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×