Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A Fehér Ház, az amerikai elnöki rezidencia Washingtonban.
Nyitókép: Pexels

Donald Trump változtatna a választási szabályokon, és ezért menesztett is két embert

Menesztette a szövetségi választási előkészítő bizottság két demokrata tagját Donald Trump amerikai elnök, mert nem igazodtak a választási szabályok módosítását célzó törekvésekhez – közölte a Fehér Ház pénteken.

A döntést követően gyakorlatilag tagok nélkül maradt a négytagú, kétpárti szakmai testület, amely a választások lebonyolításával kapcsolatos támogató munkáért felelős, mert a demokraták által jelölt Thomas Hicks és Benjamin Hovland eltávolítása után lemondott Christy McCormick republikánus tag is, a szintén republikánusok által jelölt negyedik tag pedig már korábban visszalépett.

A Fehér Ház közleménye szerint „az elnök mint a végrehajtó hatalom feje fenntartja a jogot azon személyek elmozdítására, akik nem igazodnak teljes mértékben ahhoz a fontos feladathoz, hogy biztosítsák az amerikai választásokat, valamint azt, hogy minden legális szavazat összesítésre kerüljön”.

Az elnöki hivatal a menesztés pontos okát nem részletezte, ugyanakkor Donald Trump rendszeresen hangoztatott célja annak a szövetségi törvénynek az elfogadtatása, amely kifejezetten az állampolgárság igazolásához köti a választásokon való részvételt, és jelentősen leszűkíti a levélben való szavazás lehetőségét a választási visszaélések kizárása érdekében.

Az Egyesült Államokban novemberben tartják az úgynevezett félidős kongresszusi választást, amelyen újraválasztják a képviselőház minden tagját és a szenátus tagjainak harmadát. A „félidős” jelző arra utal, hogy az elnöki ciklus félidejében tartott szövetségi törvényhozási választásról van szó.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban új Nemzeti alaptanterv kidolgozása kezdődött meg. Emellett visszakerült a kaposvári múzeumba a botrányossá vált Rippl-Rónai-festmény. Megkezdődött a magyar európai ügyész kiválasztásának előkészítése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×