Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.6
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Orosz katonák felvonulása a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2022. május 9-én. Oroszországban május 9-én ünneplik a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 77. évfordulóját.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Orosz katonák érkeztek a katonai junta uralta Nigerbe

A nigeri RTN állami televízió beszámolója szerint a Niger és Oroszország közötti megállapodás értelmében orosz katonai kiképzők érkeztek az afrikai országba.

A Reuters híradása szerint az RTN csütörtöki adása felvételt közölt egy katonai repülőgépről, amelyből felszereléseket pakolnak ki, miközben egyenruhás emberek állnak a gép mellett - írja a Portfolio.

Egy egyenruhát viselő férfi, aki az RTN szerint az egyik kiképző, az mondta: "Azért vagyunk itt, hogy kiképezzük a nigeri hadsereget, és hogy fejlesszük a katonai együttműködést Oroszország és Niger között".

Az állami televízió szerint az orosz fél azt is megígérte, hogy légvédelmi rendszert telepít Nigerbe.

Vlagyimir Putyin március végén egyeztetett telefonon a nigeri junta vezetőjével, Abdourahamane Tianival, akivel megállapodtak a biztonsági együttműködés erősítésében. Niger nem sokkal korábban, március 17-én mondta fel az Egyesült Államokkal kötött katonai megállapodást - írják.

Hasonlóan a Száhel-övezet más országaihoz, például Malihoz és Burkina Fasóhoz, a Nigerben puccsal hatalomra jutott junta is egyre szorosabbra fűzi viszonyát a térségben mind aktívabbá váló Oroszországgal. A lap megjegyzi, a katonai puccsok óta romlott a helyzet a Száhel-övezetben, ahol az országok reménytelen küzdelmet folytatnak az iszlamista terrorcsoportokkal. 2023-ban a halálos áldozatok száma 38 százalékkal növekedett a megelőző évhez viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×