A közös megemlékezésre olyan időszakban kerül sor, amikor a korábbinál kevésbé gördülékenyen működik az Európa jövője szempontjából kulcsfontosságúnak tartott francia–német motor. Erre utalt, hogy a kétoldalú kapcsolatokban támadt feszültségek miatt tavaly októberben francia kérésre elhalasztották a korábban rendszeres közös kormányülést, amit az évfordulóhoz kötve most pótolnak be.

A német–francia viszony ténylegesen olyan fontos történelmi kétoldalú kapcsolat, amely valójában az Európa-politika gerince – hangsúlyozta az évforduló kapcsán az Infostartnak nyilatkozó Németország-szakértő, Kiss J. László.

A Corvinus Egyetem tanára utalt arra, hogy egyetlen európai ország sem olyan nagyhatalom gazdasági, politikai vagy épp katonai területen, hogy képes lenne egyedül gondoskodni az európai stabilitásról. Ezért

a francia–német egyetértés, a két ország közötti az alapvető konszenzus az Európai Unió meghatározó eleme.

Utalt ugyanakkor arra, hogy az unió egész építménye, az EU geopolitikája az elmúlt évtizedekben rendkívül fontos változásokon ment keresztül. Köztük olyan változásokon is, amelyek a kétoldalú kapcsolatokat időről időre teherpróba alá helyezték. Ezek között említette déli irányú bővítést, amely egy észak–dél közötti ellentét kialakulását vonta maga után. Az érdekeket tekintve Németország inkább az északhoz, míg Franciaország elsősorban a mediterrán Európához áll közelebb.

A német pozíció különösen a brexit után elsősorban pénzügypolitikai téren az úgynevezett takarékos négyek, Ausztria, Hollandia, Dánia és Svédország álláspontjához áll közelebb, míg Franciaországé ezzel szemben az eladósodott déli tagállamokéhoz.

Az észak–déli ellentétekhez a 2004-ben történt bővítésekkel egy kelet–nyugati dimenzió is társult olyan fontos kérdésekkel, mint a felzárkózás vagy épp a migráció. Ebben a tekintetben különösen fontos volt a német–francia együttműködés, ugyanakkor ezen a téren a két ország között nagy ellentétek nincsenek.

Kiss J. László szerint a harmadik fontos geopolitikai terület a keleti bővítés "bővítése" az ukrajnai orosz háborúval, illetve azzal a folyamattal, amelynek keretében Ukrajna mellett Moldova és Grúzia is a tagság horizontjába került. Ezzel és a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozásával napirendre került a keleti bővítés folytatása, egyfajta keletre tolódás. Ez pedig felgyorsítja az EU fejlődését olyan irányba, hogy egy egyszerű piaci integráción túl a nemzetközi politikában is "geopolitikai játékossá" váljon.

A szakértő szerint ugyanakkor a probléma súlyát jelzi, hogy Ukrajna potenciális kötődése mind az EU-hoz, mind a NATO-hoz rendkívül erős teherpróbát jelent a német–francia együttműködés szempontjából is. Ukrajna ilyen irányú kötődése ugyanis – az ország területi, népességi nagyságrendjéből fakadóan – ahhoz vezethet, hogy

Berlin és Párizs együttműködése "marginalizálódhat".

Ez pedig maga után vonhatja az unió jellegének a megváltozását is, ami sok problémával járna együtt

Kiss J. László szerint a kétoldalú kapcsolatokra ugyanakor kihat Németország átalakulása. Németország a merkeli időszakban mindenekelőtt gazdasági érdekeit tartotta szem előtt, a katonai szempontok ezzel szemben háttérbe szorultak. Mostanra viszont egy meghirdetett bevándorló, multikulturális országgá vált, amely egy rendkívül jelentős, 100 milliárd eurós fegyverkezési programot hirdetett meg, egyben vezetői ambíciókat is katonai területeken. Egy ilyen törekvés korábban teljesen "ismeretlen" volt , ugyanakkor

jelzi a német politikai kultúra átalakulását is.

Új Németország alakult ki, amit francia részről gyanúval szemlélnek. Annak ellenére, hogy Franciaország az EU-ban az egyetlen nukleáris hatalom a britek távozása után. Párizs a szakértő szerint bizonyos mértékben tart az új német szereptől, tart attól, hogy európai befolyása csökken.

A francia–német motor valóban csikorog. Tavaly októberben francia részről világosan megüzenték, hogy a közös kormányülés elhalasztására "tartalmi nézetkülönbségek" miatt kerül sor – emlékeztetett a szakértő. Kiss J. László szerint a két ország között több olyan nézeteltérés is van, amelyek kihatnak az EU egész működésére. A keleti bővítés folytatása további "stressztesztet" jelenthet, legyen szó akár Ukrajnáról, akár a nyugat-balkáni térségről – tette hozzá.

A kétoldalú problémák között említette az európai pénzügyi-költségvetési politikában, valamint az energiapolitikában fennálló ellentéteket is. Az utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy Németország immár csak néhány hónapig támaszkodik az atomenergiára. Az arról való lemondás ugyanis a német kormánykoalíciós Zöldek Pártja részére egyfajta identitásprobléma.

Korábban Franciaország keményen bírálta azt is, hogy Németország az energiaellátást túlzott mértékben alapozta az orosz gázra.

A Covinus Egyetem tanára emlékeztetett arra is, hogy a német kormány néhány hónappal ezelőtt az energiaválság okozta terhek csökkentése, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalatok támogatása érdekében egy 200 milliárd eurós csomagot fogadott el. Párizs ezt keményen bírálta, hiányolva a többi tagországgal való egyeztetést, és hangsúlyozva, hogy ez a belső piac, az unión belüli versenyképesség rovására megy.

A szakértő felhívta a figyelmet a védelmi kérdésekben fennálló nézeteltérésekre is. Ennek kapcsán utalt a NATO-hoz fűződő viszonyra, amely sokkal szorosabb Németország esetében. Emlékeztetett arra, hogy a német kancellár napokkal az Ukrajna elleni háború kitörése után 100 milliárd eurós rendkívüli összeget irányzott elő a hadsereg, a Bundeswehr fejlesztésére. Párizs nem nézi jó szemmel, hogy Németország Európában a legnagyobb fegyverkezővé válhat, mint ahogy azt sem, hogy számára az első helyen az amerikai fegyverek, mindenekelőtt az atomfegyverek szállítására képes F-35-ös harci gépek állnak. Ezzel pedig az európai légvédelem kiépítése, ebben a francia technológia szerepe, a korábban tervezett közös német–francia fejlesztés, a közös fegyvervásárlás, valamint egy tervezett harci repülőgép közös kifejlesztése háttérbe szorul.

A szakértő ugyanakkor az évforduló jelentőségére utalva emlékeztetett arra, hogy a két ország között a szimbólumok politikája mindig jelentős volt. Az 1963-as Élysée-megállapodás már kimondta, hogy kétoldalú kapcsolatokat függetlenné kell tenni a politikai konjunktúra mindenkori alakulásától. Ebből kiindulva fontos a kapcsolatok intézményesítése, amit a szerződés is kimond. Ezt a célt szolgálják a rendszeres magas szintű találkozók.

A hétvégi párizsi csúcstalálkozóval, valamint a közös kormányüléssel a vitás kérdések, a teherpróbák felhalmozódása ellenére visszaállhat a régi rend. Azaz egyik ország sem érezheti sértve magát hosszabb ideig sértve a másiktól – fogalmazott Kiss J. László.