Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
Nyitókép: Forrás: Facebook/Novák Katalin

Első külföldi út: megérkezett Varsóba Novák Katalin

Orbán Viktor megválasztása utáni első útja 2010 óta mindig Lengyelországba vezetett korábban, de az idén a Vatikánba ment először.

Novák Katalin elindult első köztársasági elnöki útjára Varsóba. Erről a Facebook-oldalán számolt be.

Már április végén tudni lehetett, hogy oda vezet az első útja, és ünnepi beiktatási beszédében ő maga is beszélt erről szombaton a Kossuth téren.

Előbb Ferihegyről posztolt:

Aztán már Varsóban arról, ahogy a repülőtéren fogadják:

Amint azt írja, Varsóban találkozik a lengyel köztársasági elnökkel, Andrzej Dudával (aki 2020-ban a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntette ki őt), Elzbieta Witekkel, a Szejm elnökével és Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel is tárgyal.

Korábban beszámolt arról is, hogy Martonyi János egykori külügyminiszterrel egyeztetett a látogatásról.

Orbán Viktor 2010 óta a választások után rendre Varsóba látogatott először, az idén viszont a Vatikánba, Ferenc pápához vezetett első útja.

Novák Katalin elődjét, Áder Jánost március 23-ra a lengyelországi Bochniába várták volna a lengyel-magyar barátság napján, de az államfő nem utazott el végül, törölték a programot. A lengyelek az idén kivételesen nem jöttek el szervezetten a Fidesz március 15-i rendezvényére. Lengyelország és Magyarország erős szövetségeseknek számítottak Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta, de – ahogy azt mások mellett az előbbiek is jelezhetik –, az ukrajnai háború törést hozott ebben a viszonyban az orosz kapcsolatok eltérő megítélése miatt.

Novák Katalin beiktatási beszédében – és korábban, a megválasztása után is élt ebbe a sorba illő megállapítással – több olyan kijelentést is tett, ami a lengyel állásponthoz áll közel. Ezekből aztán posztolt is a Facebookon:

  • „Elítéljük a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását!”
  • „Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállását célzó minden törekvésre!”
  • „Követeljük a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését!”

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×