Infostart.hu
eur:
385.86
usd:
330.69
bux:
118453.89
2026. január 13. kedd Veronika
Megrongálódott lakóépületek romjai között tolja kerékpárját egy férfi a délkelet-ukrajnai Mariupolban2022. március 10-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Elindult egy konvoj Mariupolból – videó

Nagyjából kétezren tudták elhagyni a várost pénteken.

A mariupoli helyi hatóságok közlése szerint autók és 42 busz indult el a hetek óta ostromlott városból. A konvojt a Vöröskereszt és az ukrán mentőszolgálat járművei kísérik.

Ezáltal nagyjából kétezer ember tud elmenekülni Mariupolból, de még mintegy 150 ezer maradt a városban, ahol már napok óta fogytán az élelem.

A Vöröskereszt korábban azt közölte, hogy az orosz és ukrán felső vezetés hagyta jóvá, hogy pénteken humanitárius folyosót állítsanak fel. A segélyszervezet arra nem kapott engedélyt, hogy orvosi eszközöket, gyógyszereket vigyen magával a városba.

Egy pénteki tájékoztatón a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szóvivője ugyanakkor arról beszélt, hogy nem biztos, hogy elindulhat az evakuálás a blokád alatt lévő Mariupolból. Sajtótájékoztatóján Ewan Watson azt mondta, egyelőre további, a kimenekítendő civilek biztonságát szolgáló részleteket kell kidolgozni.

Elmondta, hogy a Vöröskereszt munkatársai a Mariupoltól mintegy 226 kilométerre lévő Zaporizzsjában vannak, ahová a korábban az orosz fél által is jóváhagyott tervek szerint evakuálnák a mariupoli civileket. Hozzátette, hogy jelenleg nem tudnak segélyszállítmányt bejuttatni az Azovi-tenger partján fekvő városba, de a teherautóik csak az engedélyre várnak.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×