eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Jobbágy Veronika osztályvezető főorvos egy tbc-s beteg röntgenfelvételét értékeli 2011. március 21-én a Jósa András Oktató Kórház tüdőgondozójában, Nyíregyházán. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 24-én tartja a tuberkulózis (tbc) elleni küzdelem világnapját.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

A fertőző betegségek terjedése is veszélyezteti Ukrajnát

A jelenlegi helyzetben a koronavírus terjedésének rizikója magas az óvóhelyeken összezsúfolódó tömegek miatt. de a gyermekbénulás és a kanyaró esetében is ugyanez a helyzet. A TBC- és HIV/AIDS-kezeléseket megszakítják a körülmények, miközben a rossz higiéniás helyzet miatt a hasmenéssel járó fertőzések is könnyen elkezdhetnek terjedni.

A koronavírus-járvány ideje alatt a védőoltásokhoz és alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés jelentősen romlott Ukrajnában is, a mostani háborús helyzet pedig teljesen tönkreteheti az egészségügyi rendszert Lucica Ditiu, a genfi Stop TB Partnership ügyvezető igazgatója szerint.

A fegyveres konfliktus akkor kezdődött, amikor az ország az omikron hullám kiváltotta járványcsúcson tartott, azóta a tesztelési lehetőségek drasztikusan visszaestek, így valószínűsíthetően a vírus tovább terjed, csak észrevétlenül. Az ország átoltottsága veszélyesen alacsony: a Nature cikke szerint Kijevben eléri a 65 százalékot is, de egyes régiókban mindössze 20 százalékos.

Nő a kanyaró- és gyermekbénulás-járvány rizikója

Ukrajna már korábban is küzdött oltásból származó gyermekbénulásos kitörésekkel: tavaly két megbetegedés történt az ország nyugati részén, a legutóbbi decemberben. A poliovírust 19 egészséges kontakt személyből is kimutatták. A konfliktus miatt szünetel a február 1-jén indított, közel 140 ezer gyermek beoltására irányuló háromhetes kampány; a konfliktus a gyermekbénulás felügyeletét is érintette, így a vírus észrevétlenül terjedhet - figyelmeztet a genfi székhelyű Globális Polio Felszámolási Kezdeményezés.

A kanyaró szintén problémát jelent: a nagyon fertőző betegség minden humanitárius krízishelyzetben első számú probléma

James Goddson, a CDC kanyarószakértője szerint.

Ukrajnában 2017-ben kezdődött és 2020-ig tartott egy nagy járvány, amely több mint 115 ezer megbetegedéssel járt. 2020-ra 82 százalékra emelkedett a kanyaróoltás lefedettsége az országban, ami komoly előrelépés, de még nem elegendő. Ráadásul egyes területeken, mint például Harkivban, 50 százalék alatti maradt az átoltottság.

"Ahogy az emberek beáramlanak a környező országokban áramlanak, fokoznunk kell a gyermekbénulás, a kanyaró és a koronavírus felügyeletét, hogy biztosak lehessünk a megelőzésben: a vakcinák biztosítása kiemelten fontos" - mondta Heather Papowitz, a WHO ukrajnai incidensmenedzsere.

Már a pandémia alatt visszaesett a TBC felügyelete

A gyógyszereknek ellenálló TBC-s esetek előfordulása a világon az egyik legmagasabb Ukrajnában: becslések szerint évente 32 ezer embernél alakul ki aktív TBC, és

az új TBC-esetek mintegy harmada gyógyszerrezisztens.

Az országban ráadásul a TBC-s emberek 22 százaléka HIV-fertőzött is, ez a betegség a vezető halálozási ok a HIV-vel élők körében. Gyógyszerrezisztens TBC akkor alakul ki, ha a betegek nem tartják be a napi gyógyszeres kezelést.

"Ha valaki TBC-s vagy HIV-fertőzött, de menekülnie kell, nem fog kezeléshez jutni" - mondja Papowitz.

"A kezelés bármilyen megszakítása gyógyszerrezisztens TBC-hez vezet, akár multidrog-rezisztens esetekhez is. Öt év kezelés nélküli állapotot követően az érintettek fele meghal, miközben sok más embert meg is fertőz" - mondja Ditiu. A pandémia alatt mintegy 30 százalékkal esett vissza a TBC-fertőzések diagnosztizálása és kezelése, ami fokozott terjedéshez vezetett.

Rengeteg HIV-fertőzött kerül most borzasztó helyzetbe

A HIV/AIDS-kezeléshez való hozzáférés is veszélyben van Ukrajnában, pedig Kelet-Európában itt tartják nyilván a második legtöbb esetet. A lakosság nagyjából egy százaléka fertőzött, a veszélyeztetett csoportokban ugyanakkor magasabb: 7,5 százalék a homoszexuális férfiak körében, és közel 21 százalék az intravénás kábítószert fogyasztók közt. Az antiretrovirális terápia kordában tarthatja a HIV-fertőzést, erős immunvédelmet biztosíthat az opportunista fertőzések, például a TBC elleni védelem érdekében, megelőzheti a HIV-fertőzés továbbadását és megakadályozhatja az anyáról gyermekre történő átvitelt.

2020 végén 260 ezer fertőzött lehetett az országban, de csak 69 százalék ismeri státuszát, 57 százalék áll kezelés alatt és 53 százaléknál sikerült kellőképp elnyomni a vírust az UNAIDS adatai szerint

- a szervezet 2025-re világszerte 95 százalékos célt szeretné elérni minden területen. Az országban elért előrelépéseket a háború megsemmisítheti, a menekülőknél pedig talán egyhavi gyógyszer lehet.

A problémát súlyosbítja, hogy Ukrajna március elejére nagy szállítmányt várt Indiából antiretrovirális gyógyszerekből. Az amerikai elnök AIDS-mentő sürgősségi tervének kezdeményezése most mozgósít, hogy a sürgősségi készleteket egy lengyelországi raktárba szállítsák; onnan pedig teherautóval szállítják az ukrajnai egészségügyi intézményekbe. Az opioidhelyettesítő terápia, például a metadon, elérhetetlen lehet a korábbi intravénás kábítószer-használók számára, akik közül sokan HIV-fertőzöttek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×