INFORÁDIÓ
2022. január 21. péntek
Ágnes

atomenergia

franciaország

eu-pénzügyminiszterek

bruno le maire

thierry breton

A sugárveszélyre figyelmeztető jelet formázzák meg mécsesekből megemlékezők az atomkatasztrófa után a sugárszennyezett területen dolgozó likvidátorok, azaz a nukleáris baleset utáni mentesítő munkálatokban részt vett csernobili áldozatok emlékművénél a Kijevtől 190 kilométerre északra fekvő Szlavuticsban 2020. április 26-án hajnalban, a csernobili atomerőmű katasztrófájának 34. évfordulóján. A csernobili atomerőmű negyedik blokkjában 1986. április 26-án történt detonáció a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris balesete volt.

Erősödik a nyomás az atomenergia „zöldesítése” érdekében

Infostart / Fóris György

Levélben szorgalmazta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a tárcavezetők tanácsülése előtt kollégáinál, hogy mielőbb minősítsék az atomenergiát is zöld energiának, amivel a kapcsolódó adózási és befektetési/támogatási szabályozás is ennek megfelelően alakulhatna.

„Feltétlen szükségesnek” minősítette a francia pénzügyi tárca vezetője – összhangban kormánya eddigi törekvéseivel –, hogy az úgynevezett „európai taxonómialistára” haladéktalanul vegyék fel az atomenergiát is. A taxonómialista tartalmazza azokat a paramétereket, amelyek alapján egy beruházás a jövőben környezetvédelmi szempontból fenntarthatónak minősül.

Az atomenergia-lobbi – élükön az energiaellátásban főként rájuk támaszkodó tagországok kormányaival, így mindenekelőtt Franciaország mindenkori vezetőivel – már sok éve folytat harcot azért, hogy az atomenergiát különítsék el a környezetre károsnak bélyegzett szénalapú energiától, és mondják ki környezetsemleges jellegét. Mióta pedig idén áprilisban az Európai Bizottság közzétette első javaslatát arról, hogy a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében születő másodlagos jogszabályok keretében mi minősüljön környezetvédelmi szempontból fenntartható befektetésnek,

a legnagyobb kérdésnek a nukleáris energia végső hovatartozás számít.

Amiben egyébként egyelőre a testület maga sem foglalt még állást, jóllehet több szakértői bizottságot is megbíztak már szakvélemény elkészítésével. Ezek esetében minden attól függ, hogy a végső konklúzió „számottevő környezeti károkozást” meg tud-e állapítani adott technológia esetében, vagy sem.

Thomas Pellerin-Carlin, a párizsi Jacques Delors Intézet Energia Központjának kutatója, a közelmúltban a brüsszeli Euractivnak nyilatkozva egyfelől emlékeztetett, hogy „a maga módján” az atomenergia előállítása is „megterheli a környezetet”, hiszen a szükséges létesítmények hatalmas mennyiségű cement és fém előállítását és beépítését feltételezik egy mesterséges kialakított talajon, amelynek közvetlen környezetében nyilván sérül a biodiverzitás. A csernobili katasztrófa óta mindenkor berázott kockázat a baleset lehetősége is, de zavartalan működés mellett is komoly előkészületeket kíván a nukleáris hulladék tartós tárolása.

Ennek ellenére Pellerin-Carlin szerint még a hulladékkezelés kérdése sem vet fel bizonyíthatóan „számottevő környezeti kártevést” – feltéve, hogy a vonatkozó technológiai szabályokat betartják –, szemben a fosszilis energiával, amely normális üzemmenet mellett is folyamatos terhelést jelent a természetes környezet számára.

Ennyiből a párizsi intézet kutatója

arra számít, hogy az Európai Bizottság végül valamilyen köztes megfogalmazásban „környezetvédelmi szempontból semlegesnek” minősítheti az atomenergia alkalmazását.

Hogy ezt eddig nem tették meg, annak oka elsődlegesen az lehetett, hogy deklarálásával meg akarták várni a német parlamenti választást, most pedig jó eséllyel a leendő koalíciós kormány megszületése jelentheti az új határidőt.

Az atomkérdésben ugyanis jelentősen eltérő tagállami álláspontok feszülnek egymásnak, aminek fényében magának a megcélzott végső taxonómiarendeletnek a hitelessége is veszélybe kerülhet egyes országcsoportok szemében. Ha egy az egyben beengedik az atomenergiát a már elfogadott zöld energiák közé, ezzel nagy valószínűséggel aláássák a taxonómialista hitelét az „atomtagadásban” élen járó osztrák, német és olasz közvélemény szemében. Ezekben az országokban – különösen a németek és az osztrákok körében – sok évtizedes, mély társadalmi beágyazottsága van az atomenergia elvetésének.

Másfelől viszont több olyan tagállam is van – mindenekelőtt Franciaország –, amely már a múlt század végére

a nemzeti energiaállítás központi tényezőjévé tette az atomenergiát, így ennek tagadása egyesek szemében akár nemzetstratégiai érdekek kikezdésének is minősülhet.

Franciaországban például az energiaellátás 70 százaléka a nukleáris energián alapul, aminek kapcsán Pellerin-Carlin még azt is hozzátette, hogy ennek előállítása az (eredetileg brit) EDF Energy kezében van, amelynek franciaországi lába (a „francia EDF”) 80 százalékban állami tulajdonú, és ennyiből a francia energiaszolgáltatás központi tényezőjének számít.

Ha ilyen körülmények között megtagadják az atomenergiától a „zöld jelleget”, az egyik napról a másikra még nem fogja ellehetetleníteni a szolgáltatást, de komoly kétségeket támaszthat a befektetők körében a további fejlesztések finanszírozásánál, ami viszont hosszabb távon már költségesebbé – és egyúttal végtermékében drágábbá is – teheti a fenntartását.

Márpedig Franciaországban például éppen mostanra vált esedékessé a jobbára a nyolcvanas években beindított atomerőművek felújítása, amik mellé az EDF az újabb igényekkel szembesülve további, legalább hét új létesítmény megépítését is megcélozta.

Mindez Pellerin-Carlin szerint azt is jelenti, hogy amennyire politikailag érzékeny dolog lett volna még a német választás előtt újabb támogatást adni az atomenergia elfogadottságának, legalább ennyire, ha nem jobban kényes helyzetet teremtene, ha a jövő tavaszi francia választás előtt viszont kétségbe vonnák az atomenergia környezeti fenntarthatóságát.

Ez könnyen Macron elnökségébe – de legalábbis addigi erőteljes proeurópai programjának az ellehetetlenülésébe – kerülhetne, miközben tudni való, hogy a francia politikai elit nagy része a szélsőjobboldaltól a konzervatívokon át a kommunistákig valamennyien erőteljesen „atompártiak”, és készek ennek megfelelően hangolni a közvéleményt.

Egy esetleges brüsszeli vétó az atomenergia elfogadottságára ennyiből akár általános EU-ellenes érzelmeket és mozgalmakat is teremthet.

Összességében azonban az idézett párizsi szakértő nem tart az utóbbi bekövetkeztétől. Mint fogalmazott, az Európai Bizottság tagjai között nincsenek atomenergiát elvető biztosok, van viszont jó néhány kifejezetten „atompárti” EU-biztos (köztük mindenekelőtt a francia Thierry Breton, aki a testületben az EU belső piacáért felel). A köztes táborban vannak azok a bizottsági tagok, akik számára a klímaváltozás elleni harc – és így mindenekelőtt a széntől történő mielőbbi megszabadulás – jelenti az elsődleges célt, aminek érdekben „akár az ördöggel” (így az atomenergia megtűrésével) is készek kiegyezni.

Az utóbbi vonulat amúgy Pellerin-Carlin szerint generációs kérdés, ami egyre több tagország zöld mozgalmában is kezd érezhetően megjelenni. Míg a „csernobili korosztály” mindmáig láthatóan érzékeny az atomenergia biztonságosságát tekintve, addig a fiatalabbak szemében az elsődleges fenyegetésnek a klímaváltozás minősül, és ez ellen szeretnének minél előbb robusztus módon fellépni.

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018