A jövő évi elnökválasztás főpróbájának is tekintik sokan a vasárnap kezdődő kétfordulós helyhatósági választást, amin számos elemző számára a nagy kérdés, hogy át tudja-e venni egy, vagy több régió vezetését Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, illetve, hogy mennyire csúszik hátra a listákon Macron mozgalma.

A jelenlegi előrejelzések szerint a két forduló után regionális győzelemre Le Penéknek legfeljebb csak egy helyen – nyilván nem véletlenül a déli Nice-Marseille-Avignonban – lehet esélyük, de már ez is óriási szenzáció lenne, és jelentősen növelné Le Pen tekintélyét és hitelességét a jövő évi elnökválasztásra.

Mindeközben az a tény, hogy ugyanezen előrejelzések szerint Macronékat egyik helyen sem várják első helyen, arra utal, hogy a régiók vezetéséről mindenhol le kell mondaniuk.

A jelenség annál is inkább furcsának számít, mert személy szerint

Macron népszerűsége nem feltétlen áll rosszul.

A Paris-Match-Ifop havi felmérése szerint masszívan tartja az ötven százalékot, más kérdés, hogy e mögött nagyon megosztott választói kör áll. A hivatalban lévő elnök iránti bizalom elsősorban a fiatalok és az idősek körében erős – őket láthatóan sikerült meggyőzni a járvány idején tett intézkedésekkel –, míg egy jelentős csoport éppen, hogy a járvány minden negatív következményéért Macront teszi felelőssé.

John Lichfield, aki 20 éven át volt a brit Independent szerkesztője és párizsi munkatársa, a fő problémának azt tartja, hogy

az igazi törésvonal jelenleg Franciaországban nem annyira bal- és jobboldal, mint inkább földrajzi térségek között húzódik.

Egyfelől adott egy külvilágra, új típusú üzleti vállalkozások iránt nyitott, nagyvárosi kör, másfelől van a magába tekintő, befelé forduló és leszakadó vidék, amelyik mérhetetlen bizalmatlansággal tekint az előbbiekre. Erre mondja azt elemzésében Liechfield, hogy mindez a jól ismert Trump-féle, brexitféle amerikai meg brit képletek francia ismétlődése.

Liechfield annál nagyobb bajnak tartja, hogy miközben tehát láthatóan Franciaországban is túllépett az idő a hagyományos jobboldal-baloldal megosztottságon, Emmanuel Macron és mozgalma, amelyik 2017-ben maga is e kettő „között”, mintegy harmadik alternatívaként nyerte meg biztos többséggel a választást, mindeddig nem tudott, vagy nem akarta saját „narratívát” kialakítani és tudatosítani, amit aztán terjeszteni, követni lehetne.

Cserébe

a közéleti és társadalmi közhangulatot Liechfield „katasztrofálisnak” minősíti,

olyannak, amit szavai szerint húszéves franciaországi működése során még sohasem tapasztalt. Valahol ennek megnyilvánulása volt Macron napokban történt megpofozása, vagy néhány hete a nyugdíjas – vagy éppen esetenként még nagyon is aktív – francia katonatisztek „polgárháborús veszélyre” figyelmeztető felhívása.

Láthatóan részben szándékosan – gyakran valótlanságok terjesztésével is – generált pszichózis ez, ami aligha kétséges, hogy a mindenkori „rendpártnak”, a határozott fellépést ígérő, kemény retorikát alkalmazó politikai szereplőknek kedvez elsősorban – írta elemzésében az Independent egykori munkatársa, aki úgy véli, hogy ha a Nemzeti Tömörülés valóban „elviszi” két hét múlva a Nice-Marseille-Avignont (még inkább, ha további régiók és „lepennista kézre” kerülnek), akkor a már jelenleg is mindent átható „politikai hisztéria” a csúcsra juthat francia földön.