INFORÁDIÓ
2021. szeptember 21. kedd
Máté, Mirella

eu-alapszerződés

alkotmány

európai bíróság

német alkotmánybíróság

Karslruhe, 2012. szeptember 12.Andreas Voßkuhle, a német alkotmánybíróság elnöke (b5) ismerteti a testületnek az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) hozott döntését Karslruhéban 2012. szeptember 12-én, amelynek értelmében az ország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben. A döntés legfontosabb kitétele, hogy a mentőalaphoz a német fél hozzájárulása legfeljebb 190 milliárd euró lehet. (MTI/EPA/Uli Deck)

Veszélyes szellemet szabadított ki a palackból az Európai Bizottság

Infostart / Fóris György

Élénk visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban a hír, hogy az Európai Bizottság eljárást indított a német alkotmánybíróság ellen, amiért az egy tavaly döntésében megkérdőjelezte a luxembourgi Európai Bíróság illetékességét.

A brüsszeli indokolás szerint a karlsruhei bírók egy évvel ezelőtti állásfoglalása – ami az Európai Központi Bank kötvényvásárlásának megítélése körül zajló per egyik komponense volt – „az EU-jog integritását fenyegeti”, s mint ilyen, elfogadhatatlan. (Az említett perben megkérdőjelezett kötvényvásárlást korábban az EU bírósága egyszer már jogszerűnek minősítette, amit a karlsruhei bírók tavaly úgy ítéltek meg, hogy a luxembourgi testület ezzel túllépett hatáskörén, és ezért döntése nem bír kötelező hatállyal például a kérdés németországi értelmezésekor.)

Az első szerdai reakciókat a mindezek kapcsán született mostani bizottsági lépésre

többnyire a csodálkozás jellemezte.

Jelen pillanatban ugyanis éppen „szélcsend” van Brüsszel, illetve Luxembourg és a német alkotmánybíróság között (leszámítva a 750 milliárd eurós helyreállítási alap finanszírozása kapcsán született beadvány megítéléséről folyó karlsruhei munkát, ami viszont alkalmasint még hónapokig nem fog eredményt hozni).

A jellemzőbb vélemények végül alapvetően három csoportba álltak össze. Az egyik, hogy a bizottság a szerdán kezdett eljárásával – ami jelen fázisban még nem „per”, csupán egy bizottsági kötelezettségszegési eljárás, amire akkor kerül sor, ha bármilyen tagállami fejlemény kapcsán a testület eltérést vélelmez az EU alapszerződésében rögzítettekhez képest – a karlsruhei bírósággal immár évtizedek óta folyó jogi huzakodását kívánja egyértelműbb alapokra helyezni (elérve az EU-s jog elsőbbségének az egyértelmű deklarálását).

Ennek kapcsán többen emlékeztettek, hogy valahányszor valamilyen integrációs intézményt vagy fontos uniós programot érintő fejlemény adódik, mindenki tudatában egyfajta

mumusként él a német alkotmánybíróság lehetséges reagálása,

amitől tartanak, és aminek tisztázódásáig például a piaci reakciók is többnyire kivárók.

Tipikus példa volt erre a mostani helyreállítási alap kapcsán bejelentett tavaszi karlsruhei eljárás, ami egyfajta Damoklész-kardként függött mindenki feje felett, hiszen ha a német bíróság döntése elítélő lett volna – teljesen még mindig nem lehet kizárni ilyen állásfoglalás születését sem –, akkor az ellehetetlenítette volna a 26 további tagország gazdaságát érintő 750 milliárdos EU-alap elindítását.

De korábbi ügyek soránál egy-egy kiemeltebb jelentőségűnek minősített projekt kapcsán – kezdve az euró közösségi elindításával (és így német részről a német márka feladásával) egészen az EKB kötvényvásárlási programjáig – mindenkor a német bíróság végső ítéletétől látszott függeni, hogy az elképzelés valósággá válhat-e.

Mindez azért alakulhatott így, mert a német bíróság mindmáig kerülte az uniós jog elsőbbségének az automatikus és teljes körű elismerését, és mindenkor ragaszkodott eseti ügyek összevetéséhez a német alkotmánnyal. Ezzel viszont ténylegesen azt demonstrálta, hogy az amúgy nemzetállami résztvevők (választott EP-képviselők és tagállami kormányzati vezetők) egyetértésével született

uniós döntések végrehajtása igazából a nemzeti bírósági értelmezésektől (is) függhet.

A kép teljességéhez tartozik, hogy formálisan a tagországok többsége nem rögzítette nemzeti alkotmányában az EU-jog elsőbbségét, hanem konkrét ügyek kapcsán derült ki mindig, hogy az esetek többségénél eddig ezt tekintették kiindulási alapnak. Ennyiből, az EU egészében, az uniós jog elsőbbsége inkább alapul esetjogi példákon, mint valamennyi tagországban deklarált jogi kötelezettségvállaláson.

Azzal, hogy a bizottság most elővette a karlsruhei kérdést, láthatóan

arra szánta el magát, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba,

egyértelműsítve – brüsszeli szándék szerint –, hogy egy bizonyos lépéssorozat után, egy kialakult uniós döntés vagy jogszabály sorsa a továbbiakban már csak az uniós legfelső bírói testület, azaz a luxembourgi Európai Bíróság megítélésén múlhat.

Vagy ahogy a testület szóvivője a szerda bejelentés kapcsán fogalmazott: „Az EU egy jogközösség, amelyben a EU-jogi kérdésekben a végső szót az unió bírósága hivatott kimondani.”

A szerdai bizottsági indoklásból ugyanakkor kiderült az is – és az utóbb született vélemények többsége igazából ezt az elemet ragadta ki elsősorban -, hogy

a karlsruhei értelmezést azért is problematikusnak tartják, mert az precedenst teremt

elfogadott és hatályossá vált európai uniós joganyag nemzetállami megkérdőjelezésére, illetve az EU-jog uniós szintű végső szavatolójának tekintett luxembourgi EU-bíróság ignorálására. (Igazából volt már korábban hasonló nemzeti bírósági állásfoglalás Dániában és Csehországban is, csak kevéssé látványos ügyek kapcsán.)

Mindez – bizottsági indokolás szerint – „súlyos következményeket” vetíthet előre „mind a jövőbeni német bírósági döntések”, mint „más tagállambeli bírósági ítéletek” kapcsán.

A legtöbb lapjelentés ennek kapcsán nem mulasztja el megemlíteni, hogy az elmúlt hónapokban több olyan európai bírósági ítélet is született, amelyek valamilyen vonatkozásban magyar és/vagy lengyel kormányzati beadványra, vagy ez utóbbiak korábbi intézkedéseinek megítélésére reagáltak, és amelyek helyességét, vagy elfogadhatóságát utóbb a két ország hivatalos megnyilatkozásaiban több esetben is megkérdőjelezte (vagy a kért luxembourgi bírósági módosításokat nem hajtották végre).

Más szóval, Brüsszelben láthatóan tartanak attól, hogy a karlsruhei példa az EU-bírósági döntés megkérdőjelezésében valóban ragadós lehet, és

lengyel vagy magyar részről már csak erre hivatkozva is bújnak majd ki végül a luxembourgi ítéletek elfogadása alól.

Ritkábban tárgyalt, de az egész kérdéskör legsarkosabb vetületére utalnak végül azok a megjegyzések, amelyek emlékeztetnek, hogy a bizottsági lépés valójában mindezeknél sokkal messzebb vezethet, és az egész uniós integráció jogi alapjait érintő kérdéskört teheti ki egy alkalmasint évekre elhúzódó és nem feltétlen könnyen kontrollálható vitának.

Mint a Financial Times szerint Dennis Kolberg, a német pénzügyminisztérium szóvivője fogalmazott,

„mindez igazából az európai bíróságok közötti hatáskörmegosztás alapkérdését érinti”.

Amihez Daniel Caspary, a CDU európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője még annyit tett hozzá, hogy reméli, a bizottság tudja, mit csinál, és alaposan mérlegelte a lehetséges kimeneteleket. Ő mindenesetre nem vágott volna bele – jegyezte meg.

Mindez átvezet már a kérdéskör legmélyebb és leginkább problematikus rétegéhez, ami egyszerre vet fel általános alkotmányértelmezési és demokrácia elméleti dilemmákat, és amely utóbbiakra igazából véglegesnek tekintett mérvadó válasz voltaképpen sehol nem született még, legfeljebb létező és alkalmazott gyakorlatok vannak.

Jefferson emlékirataiból tudható például, hogy már az amerikai Legfelső Bíróság megteremtésénél sem volt egyértelműen támogatott – cserébe utóbb évtizedeken/évszázadokon át nem múló vitatéma maradt – a testület tagjainak élethosszig tartó kinevezése és az alkotmányhoz viszonyított jogosítványainak aktuális értelmezése.

Vajon mennyiben szavatolható a demokratikus legitimitás egy olyan testületnél, amely mögött nem áll közvetlen választói mandátum,

viszont amely adott esetben parlamenti többséggel születő törvényeket, demokratikusan választott kormányzati döntéseket kérdőjelezhet meg? Jefferson szerint az évtizedek során saját véleménye is változó volt a kérdés kapcsán.

Alkotmányjogász körökben persze a dilemma mindig is kellően ismert volt, visszatérően firtatva azt az alapkérdést, hogy vajon a demokratikus berendezkedés végső tartópillérének az írott alkotmány és az ennek szellemében működő törvényhozás, vagy az alkotmányt értelmező bíróság tekintendő-e.

Még komplikáltabbá válik ugyanez a kérdés egy nemzetek közötti szervezet részben nemzetek feletti szabályrendszerét megőrizni hivatott nemzetközi bíróság esetében.

Amelynek állásfoglalása egyaránt érintheti az EU-jog és a nemzeti jog primátusát, illetve az EU-bíróság és a nemzeti alkotmányok, további az utóbbiakért felelős nemzeti bíróságok viszonyrendszerét.

Konkrétan, a tavalyi karlsruhei EKB-döntés idején számos kommentár felvetette, hogy amikor a német alkotmánybíróság hatáskörtúllépést vélt megállapítani a luxembourgi bírói testület döntése kapcsán, akkor ennek mérlegelése azt a kérdést is exponálta, hogy ha a nemzeti bíróságoktól elvitatják az uniós jog megkérdőjelezését, akkor EU-szinten egyedül a luxembourgi bíróság marad, mint ez utóbbi megítélésének végső illetékes és legitimnek minősített fóruma. Miközben látszólag nem tartozik elszámolással senki felé.

Ennyiből már tavaly többen valószínűsítették, hogy az EU-alapszerződés, illetve az ennek betartását szavatoló-EU bíróság, valamint ennek lehetséges hatásköri korlátja,

mindennek értelmezése hamarosan élénk vita tárgyává fog még válni EU-jogi és nemzeti alkotmányjogi fórumok között.

A mostani bizottsági eljárás sokak számára mindennek startlövését is jelenti.

A szerdai brüsszeli bejelentést kommentálva mindenesetre több vélemény úgy vélte, hogy könnyen megeshet: a szerdán elindított folyamattal a bizottság alkalmasint sokkal nagyobb szellemeket is kiengedhet a palackból, és egyáltalán nem kizárt, hogy az ezek körül formálódó vita mélyebben és meghatározóbb módon hathat az EU jövőbeni működésére, mint a közelmúltban kezdett formális konferencia az unió jövőjéről.

Nyitókép: MTI/EPA/Uli Deck
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018