Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash.com

Amerika oltottjai úgy érezhetik, vége a járványnak

Már beltérben sem ajánlja az amerikai járványügyi hivatal, a CDC, hogy maszkot viseljenek a teljes oltási programot maguk mögött tudók, sőt, a távolságtartás szabályaira sem kell figyelniük. Az oltottak számára vége lenne a járványnak?

"Ha már mindkét oltását felvette, újra megtehet mindent, amit a járvány miatt eddig nem. Mindannyian erre a pillanatra vártunk, ismét visszakapjuk a normalitás egy darabját" - nyilatkozta a napokban Rochelly Walensky, a CDC vezetője.

A szakember szerint három tényező volt szükséges ahhoz, hogy megadhassák ezt a jogot az oltottaknak: az első ezek közül a használt oltások magas hatékonysága, melyet nemcsak a klinikai kísérletek bizonyítottak: a való életben történtek is megerősítették, hogy a vakcinák védenek. Emellett a variánsokkal szembeni hatékonyságnak is nagy szerepe volt, melyet a közelmúlt vizsgálatai tártak fel, a harmadik tényező pedig az, hogy a vakcinák bizonyítottan visszaszorítják a terjedést is.

Amerikában a Pfizer és a Moderna oltásai mellett az egyadagos Janssen-vakcinával immunizálnak.

Lépés a normalitás felé

Mindemellett az oltás Amerikában már széles körben elérhetővé vált, az esetszámok zuhannak. A CDC csak az immunhiányos embereket inti további elővigyázatosságra.

Amerikában csütörtökre a teljes lakosság 36 százaléka vette fel minden oltását,

a felnőtt lakosság 46 százaléka tekinthető teljesen oltottnak,

írja a CNN.

Az amerikai szabályozás valóban a normalitás felé tett lépés, bár azt korai lenne kijelenteni, hogy ezzel már nem kell törődni többé a pandémiával.

"Az, hogy maszk nélkül közlekedhetünk, mind beltéren, mind kültéren, valóban nagy lépés ebbe az irányba" - mondta Anthony Fauci amerikai egészségügyi főtanácsadó. "Nem szeretném ezt idő előtt győzelemnek nyilvánítani, de azt gondolom, ez egyértelműen egy lépés abba az irányba, amerre haladni szeretnénk."

Kell még a maszk is azért

Az amerikai oltottak sem dobhatják el azért a maszkot: utazáshoz továbbra is szükség van rá, illetve egyes intézmények és hivatalok is megkövetelhetik továbbra is annak viselését. Ezután is szükség lesz maszkviselésre a légi közlekedésben, illetve meglehet, hogy az egyetemek az oltatlan diákok számára nem teszik elérhetővé a jelenléti oktatás lehetőségét. Az egészségügyben ugyanakkor továbbra is megmarad a maszkviselés. Az idősek otthonába látogatók ugyanakkor a bentlakók saját szobáiban nem kell hogy maszkot viseljenek.

Az enyhítésnek az is oka lehet, hogy rávegye az oltatlanokat arra: vegyék fel valamelyik elérhető vakcinát.

"Az oltás beadatásának ösztönzője az kellene legyen, hogy az ember bemehessen a munkahelyére, elmehessen moziba és éttermekbe" - mondta George Loewenstein, a Carnegie Mellon Egyetem közgazdasági és pszichológiaprofesszora, a Carnegie Mellon Egyetem Viselkedéskutató Központjának társigazgatója a CDC csütörtöki bejelentése előtt. "És talán azt is, hogy ne kelljen mindig maszkot viselni".

Van kit biztatni

Sokan vannak ugyanis Amerikában is, akik egyetlen adag oltást sem kértek eddig.

"Remélem, hogy ez bátorítani fogja őket, hogy az oltást csodálatos lehetőségnek tekintsék a felszabadulásra, ahogy én is ezt érzem" - fogalmazott Loewenstein.

"Nincs rajtam maszk, mosolygok, olyan emberek arcát nézem, akikét már rég nem láttam"

- tette hozzá.

A CDC ugyanakkor azt nyilatkozta: nem ennek érdekében hozták meg a döntést, melyet egyébként vannak, akik kritizálnak is, arra hivatkozva, hogy egy ilyen szabályozásnak akkor van értelme, ha ellenőrizni is lehet, hogy valóban az oltottak veszik-e le maszkjukat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×