Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pixabay

Ne legyenek illúziók, a hackerek képesek befolyásolni a választást

Amerikai sajtóinformációk szerint orosz hackerek az elmúlt hónapokban több, az elnökválasztáshoz köthető szervert megtámadtak. A szakértő elmagyarázza, hogyan is működik ez, és mi a veszélye.

Az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója az InfoRádiónak ismertette: hasonlóan a 2016-os kampányokhoz, most is a Demokrata Párt különböző szervereire, illetve a demokrata elnökjelöltekhez közel álló tanácsadókra irányulnak a támadások, amelyek elsősorban Kínából, Oroszországból, illetve Iránból érkeznek.

Keleti Arthur kérdésre válaszolva arra is kitért, a szakemberek számára rendszerint

nagyon kevés nyom áll rendelkezésre a hackertámadások pontos feltérképezésére, ráadásul az árulkodó jeleket, amennyiben profikkal állnak szemben, folyamatosan hamisítják

az elkövetők, tehát komoly kihívást jelent arra rájönni, hogy ki az, aki ott járt és milyen nyomokat hagyott maga után. Így például azt, hogy a szóban forgó, egyébként sikertelen próbálkozások mögött kik állhattak az elmúlt hónapokban, az eszközök alapján lehet megállapítani, miután általában bizonyos hackercsoportok egy bizonyos típusú eszközöket használnak – magyarázta. Megjegyezte, azonban erre irányulóan is vannak próbálkozások a félrevezetésre: például a 2016-os amerikai elnökválasztás során hónapokig próbálták a szakmával elhitetni, hogy a betörést egy magányos román hacker követte el, miközben más volt a támadó.

Az ITBN alapítója megerősítette,

igenis az ilyen kívülről érkező akciókkal befolyásolni lehet még az amerikai elnökválasztást is.

Egyfelől információt lehet általuk kinyerni a rendszerből, hatást gyakorolva a felkészülésre és tanácsadásra, másrészt manipulálható a közvélemény a megszerzett adatok szivárogtatásával, vagy célzott irányításával. Az ilyen módszerek pedig rendkívül sikeresek, ami látszott már a 2016-os választáskor is – tette hozzá.

Keleti Arthur azt is elmondta, ahogyan minden elektronikai, informatikai rendszert, így magát a választást is lehet befolyásolni külső módon, éppen ezért jelenleg igyekszik is megnyugtatni az amerikai közvéleményt a választási rendszer fölött őrködő csapat, hogy momentán még nem történt ilyen, és nem is fog megtörténni – fogalmazott a szakember, megjegyezve: valószínűleg úgy nincs is rá lehetőség, hogy szimplán egy eredményt átírnak az adatbázisban, viszont bizalmatlanságot könnyen lehet ébreszteni a rendszer megbízhatósága iránt, illetve az abból származó adatok hitelességét tekintve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×