A futballszurkolók már az Eb lázában égnek. Két labdarúgó Európa-bajnokságon is ott lehettél, csapatkapitányként vonultál vissza a válogatottól tavaly. Melyek a legkedvesebb élményeid, emlékeid a kontinensbajnokságokról?

A labdarúgásban, amikor egy ilyen világesemény van, mint az Eb, ez óriási felkészülés és óriási élmény. Nekem mindkettő óriási élmény volt. A 2016-os azért, mert végre nagyon sok idő után kijutottunk az Eb-re, és egy nagyon jó szervezésű Eb volt Franciaországban, a 2021-es pedig azért, mert részben hazai rendezésű volt, illetve a nagyon nehéz koronavírus-időszak után az emberek már alig várták, hogy egy eseményre végre el tudjanak menni. Mind a kettő óriási élmény.

Melyik volt az a momentum, amelyik leginkább megmaradt benned 2016-ból, illetve 2021-ből?

Jó kérdés, mert nehéz kiemelni egy pillanatot. Az egész felkészülési időszak, az utazás, ahogy ott vagyunk és elfoglaljuk először a szállást, utána a felkészülés a mérkőzésekre, ha netán még egy gól is összejön és győzelemmel kezdünk, vagy az otthoni publikum előtt játszani, ez mind-mind olyan élmény, amit nem lehet egyenként külön szedni, mert így együtt az élet és a sportkarrier meghatározó élményei.

Nyilván a gólok különlegesek, de van, ami többet adhat, mint egy gól?

Van, mindenképpen. Azért ez a legszebb sport számomra, mert mégiscsak egy csapatsport, és azért is annyira kiszámíthatatlan nagyon sokszor, mert tizenegy játékos, plusz a cserék, plusz a szövetségi kapitány, annyi különböző dolog befolyásolja, hogy aznap milyen teljesítményt fog nyújtani egy csapat, nem pedig egyéni sport, ahol nagyjából, amikor felkelünk reggel, tudjuk, hogy mit várhatunk magunktól. Ha egy olyan nagy eredményt érünk el, mint, mondjuk, az osztrák mérkőzés vagy a portugál iksz 2016-ban, vagy legutóbb Németországban a 2-1-es vezetés, vagy az otthoni francia mérkőzésen a döntetlen, nekem sokkal hatványozottabb élményem van ezekről, mint egy gólról. Persze a gól mindig szép és mindig nagyon jó, de németek elleni 2-2-nél szereztem egy gól plusz egy gólpasszt, de úgy ültem ott az öltözőben, mintha összedőlt volna a világ, és valójában abban a pillanatban össze is dőlt a világ, mert nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz.

Játszhatna még?

Ez egy nagyon kényes kérdés. Ennyi éven keresztül a Bundesligában játszhattam, és utána csapatkapitányként hoztam meg ezt a döntést. Ez egy nagyon logikus döntés, szerettem volna úgy visszavonulni, hogy az emberek, ha találkoznak velem, akkor a szép élmények maradjanak meg, és azt mondják, hogy köszönjük szépen, kapitány, minthogy azt mondják esetleg, hogy na, mikor hagyod már végre abba a válogatott karrieredet. De hazudnék, ha most azt mondanám, hogy nincsenek bennem olyan gondolatok, hogy de jó lenne, ha ott lenne az ember.

Ez az Eb közeledtével erősödött?

Nem. Amikor selejtezőmérkőzések, válogatott összetartások vannak, vagy most az Eb, ilyenkor erősödik, de ez teljesen érthető, hiszen ennyi éven keresztül ott voltam, és most pedig nem vagyok ott. Sokszor ezt ahhoz szoktam hasonlítani, mint amikor szakítottam az első barátnőmmel egy kapcsolat után, és ahogy telt az időszak, erősödött az emberben, hogy hiányzik, hogy mi lenne, ha…

Álmokban esetleg visszajönnek élmények?

Nem, inkább csak az, hogy tényleg benne volt az ember ennyi időn keresztül. Teljesen más volt az ember életvitele, olyan adrenalint, olyan élményeket adott, aztán egyszer csak nincs. Ez egy új élet kezdete, sosem egyszerű egy új kezdet, viszont tele van új, csodás dologgal ez is.

Mennyire volt nehéz kezelni az első heteket vagy akár az első válogatott mérkőzést utána?

Az első hetek és az első válogatott mérkőzések még valamilyen szinten könnyebbek voltak, mint ahogy telt az idő. Ahogy telik az idő, és látom, hogy újabb válogatott mérkőzés, újabb selejtező, közeledik az Eb, akkor az ember azért elgondolkozik dolgokon, hogy milyen jó lenne, ha, és ez teljesen normális szerintem. Ha bárki élsportoló volt és abbahagyta, akkor a következő egy-két évben biztos vagyok benne, hogy nagyon sokszor gondolkozott rajta, hogy megfelelő volt-e a döntés, mi lett volna, ha kicsit még húzom. Egy ilyen nagyságú döntést meghozni mindig csak úgy lehet, ha leülünk, mindent átgondolunk, és ez nem az egyik napról a másikra született. Ez a döntés egy nagyon megfontolt és nagyon jó döntés volt, csak utólag az ember azért gondolkozik ezeken.

Vannak olyan momentumok, pillanatok, amikor azt érzed, hogy de jó lenne most a pályán lenni?

Ennyire konkrétan talán nem. 21 évet voltam külföldön, és az volt bennem, hogy most elég, mert egyrészről mindig is azt mondtam, ha egyszer befejezem a Bundesligában, akkor elég lesz. Szeretném a legmagasabb szinten befejezni, még akkor is, ha egy év Svájcba csúszott. A válogatott szinten is nagyon fontos, hogy a csapatkapitány ne csak akkor mutasson példát, amikor aktív, hanem a fontos döntésekben is. Azért egy német és olasz Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt bejelenteni ezt nagyon fontos volt, hogy tudja az ember, hogy lezárunk ott egy eseményt, és hagytam annyi időt a válogatottnak, a szövetségi kapitánynak, hogy feldolgozzák ezt a történetet. Bennem nincsenek ilyen álmok, hogy de jó lenne most ismét a pályán lenni, hanem inkább csak az adrenalin, az élmény, ez az Eb része a múltból hiányzik, hogy tudom, hogy hogyan zajlottak ezek a történések. Teljesen normális, hogy az emberben benne van még az, hogy de jó lenne, ha…

Fizikailag mennyit változtál egy év alatt? Kellene külön edzened arra, ha, mondjuk, jövő héten kellene játszani, vagy pedig azért ennyi idő alatt, egy év alatt nem kopik annyit az ember, még akkor sem, ha már nincs azon a profi szinten?

Dehogynem, egy év rengeteg idő, valójában egy vagy két hét is rengeteg idő ahhoz, hogy az ember visszahozza magát abba a fizikális állapotba, ahol abbahagyta. Egy Eb-n szerepelni egy év kihagyás után teljesen felejtős.

Mennyi időd maradt egyébként az elmúlt egy évben a sportra?

Próbálok minél többet erre fordítani. Nem gondoltam volna, amikor abbahagytam, hogy ez pont a futás lesz, mert futottam eleget az aktív pályafutásom során, de ez az, ami kikapcsol, és ez az, ami a legkönnyebben megoldható: háromszor-négyszer hetente reggeli futás kisebb baráti körben.

Ez ad annyi élményt akár, mint egy meccs?

A labdarúgás élményeit nem lehet semmi mással összehasonlítani. Természetesen a futás nem ad annyi élményt, mint az aktív labdarúgás, de az volt a kérdés, hogy sportolok-e valamit jelen pillanatban, ez pedig a futás.

Foci nincs?

Nincs. Azt nehéz lenne összehozni időben, hogy találjunk egy olyan csapatot, hogy mindenkinek pont akkor passzol időben és energiában, úgyhogy a futással teljesen jóban vagyok.

Eljöhet az az idő, amikor visszavágysz majd, hogy akár baráti társasággal focizhass?

A mindennapos labdarúgás nem hiányzik, a felkészülés része sem. Én kint vagyok az UEFA-nál és csinálom a képzésemet, ahol általában minden egyes képzési nap után csapatösszetartó focik vannak. Ez tök jó és lehet élvezni, de hosszú távon az, hogy heti többszöri alkalommal csináljam, annyira nem hiányzik.

Csapatkapitány voltál hosszú időn keresztül. Mi a feladata a válogatottakban egy-egy csapatkapitánynak?

Én magamról beszélnék, illetve az én tapasztalataimról. Emocionálisan az teljesen más, ha valaki a válogatottjának a csapatkapitánya, mint ha a klubjában a csapatkapitány. A klubban is volt lehetőségem, hogy egyszer-kétszer felhúzhattam a karszalagot, ami ugyancsak óriási élmény és nagyon nagy megtiszteltetés, de az, ha valaki a saját hazájának a csapatkapitánya, óriási felelősség. A legfontosabb feladata a klubban és a válogatottban is ugyanaz, hogy olyan csapategység és olyan légkör alakuljon ki, amely minden egyes mérkőzésen látszik, hogy a mindennapokban úgy viselkedjen az egész csapat, hogy utána a mérkőzésen a pályán ez tükröződjön.

A pályán mekkora plusz feladat csapatkapitánynak lenni?

Én nem mondanám azt, hogy ez valamiféle plusz feladat lenne, mert ott a szövetségi kapitány, ott van az egész stáb, amely segít a csapatnak. Az én feladatom nem az, hogy bárkinek valamit okoskodjak vagy mondjak, hogy most mit csináljon, merre menjen. Sokkal fontosabb az, hogy az én hozzáállásom, az én kisugárzásom miatt, hogy én hogyan végzem a feladataimat, mennyire tudok példát mutatni a többi játékosnak. A hétköznapokban, amikor az összetartások vannak, nekem milyen az edzésmunkám, én hogyan tartom be a szabályokat, ezek a legfontosabb dolgok.

Számít-e, hogy ki mennyi idős, mekkora tapasztalata van, mekkora a tekintélye a többiek vagy akár a szakmai stáb előtt, mi minden kell ahhoz, hogy valakiből jó csapatkapitány legyen?

Én ismét csak magamról tudok beszélni, és arról, hogy én mikor lettem csapatkapitány. Nem hiszem azt, hogy ez kor, illetve idő kérdése. Szerintem különböző csapatkapitányok vannak, nem hiszem, hogy minden csapatkapitány ugyanolyan dolgokat tart fontosnak. A legfontosabb mérője az, hogy a mérkőzéseken ez a csapategység, ez a filozófia, ez az összetartás mennyire van meg a pályán. Mennyire vagy a szövetségi kapitánynak a segítője, a stábjának a segítője, mennyire tudjátok közösen megbeszélni azokat a fontos és meghatározó dolgokat, amelyek elengedhetetlenek az eredményességhez.

A poszt is mindegy? Nem olyan gyakori mostanában, hogy a csatár a csapatkapitány?

Szerintem teljesen mindegy. A csapatkapitánynak a szerepe nekem mindig is az volt, hogy sokkal nagyobb felelősséggel tartozom mindenért, viszont a legfontosabb mindig is az eredmény és az, hogy hogyan játszott a csapat, illetve mennyire tudtuk kiszolgálni a hazai közönséget.

A csapattársak motiválása igazából egy szabadon választható feladat, vagy nem is kell motiválni, mert mindenki nagyon motivált? Ezt hogy élted meg a válogatottság ideje alatt?

Ez is teljesen egyéntől függő. Az én karrierem során is voltak olyan csapatkapitányok, akiknél elég volt egy sima edzésmunkát végignézni, vagy hogyan játszik, és a kisugárzása elég volt mindenkinek. Volt olyan csapatkapitányom, aki a motivációs beszédeivel hozzá tudott valamit tenni. Én sosem az voltam, akinek az volt az elsődleges gondolata, hogy a motivációs beszédemmel valamit is elérjek. Mindig is fontos volt, hogy a mérkőzések előtt átbeszéljük a fontos feladatokat, és a legfontosabb két-három feladatot még egyszer tudatosítsuk magunkban, mielőtt kimegyünk a pályára. Mindig is mondtam, hogy nem szeretnék kamerát, felvételt az öltözőben. Volt egyetlen egy, ami hosszabb egyeztetés után ki is került, de szerintem, és a többiek nevében is beszélhetek, nem ezen múlt az, hogy a csapat győzött, és megfordította a mérkőzést. Mindenkinek a sajátos tulajdonsága, hogy szeret-e beszélni, vagy a hozzáállásával milyen extrát tud belevinni.

Hogyan működött a kapcsolatod a csapatkapitányi évek alatt Marco Rossival?

Marco egy hihetetlenül felkészült, egyenes és őszinte szakember, ami a mai futball világában talán már nem annyira van jelen. A labdarúgásban, ha valakihez esetleg túl őszinte és túl egyenes vagy, akkor nem biztos, hogy úgy kezeli azt a fajta kritikát, hogy ha három nap múlva szeretnél vele ismét foglalkozni, akkor el fogja felejteni. Ez egy nagyon kényes téma. Viszont a mi kapcsolatunk nagyon őszinte és nagyon egyenes volt. Láthatjuk, hogy a magyar válogatottal milyen sikereket és milyen eredményeket ért el, úgyhogy a legmeghatározóbb szövetségi kapitány volt a pályafutásom során.

Mi a titka ennek a csapatnak, illetve Marco Rossinak? Az aktuális klubcsapataival is túlteljesített, és aztán a válogatottal is jobb eredményeket hozott.

Még most is folyamatosan látszik rajta a fejlődés és az, hogy fejlődni szeretne. Ez látszik akár a labda elleni játékban vagy a labdával való játékban, ha egy erősebb ellenféllel játszunk, ha egy gyengébb ellenféllel játszunk, de ami a legfontosabb, hogy van egy rend, illetve van egy elvárás, ami nem mindig az, hogy a pályán milyen teljesítményt nyújtasz, hanem milyen hozzáállással nyújtod ezt a teljesítményt, és mennyire érted meg, hogy valójában mi a feladatod a válogatottban. Ha ezt teljesíted, akkor ott van a helyed a válogatottban. Felépített egy olyan értékrendet, ami meghatározza a csapategységet, és mindenképpen ez az ő legnagyobb kvalitása.

Milyen emlékeid vannak a Storck-érából? Mégiscsak Bernd Storck is kivitte a válogatottat a 2016-os Eb-re.

Bernd is egy hihetetlenül felkészült és nagyon következetes szövetségi kapitány volt, aki nem kapott könnyű szerepet, hiszen 2015-ben csak a playoff mérkőzésekre kapta meg a lehetőséget. Ez óriási nyomás és óriási elvárás lehetett számára, hiszen Norvégia ellen kellett a magyar válogatottat kijuttatni az Eb-re. Majd a 2016-os Eb-n ennyi idő után ott volt a magyar csapattal, és ismét csak elvárás és nyomás volt rajta. Mégsem mehet ki egy magyar válogatottal ennyi idő után úgy, hogy nincs felkészítve a csapat és nincs olyan állapotban, hogy továbbjut a csoportból. Az is óriási és nagyon meghatározó élmény volt számomra, hiszen akkor elég nehéz időszak után voltam a klubcsapatomban, ő pedig mégis számolt velem és kitartott mellettem. Neki is örökké hálás leszek, hogy elfogadta a szövetségi kapitányi posztot, és ilyen jól meg is oldotta.

Hogyan kezelhető ez a helyzet, ha az adott játékos nincsen jóban az edzőjével vagy a szövetségi kapitánnyal?

Az én pályafutásom során többször előfordult olyan szituáció, amikor nem voltunk egy úton, illetve nem ugyanazok voltak az elképzeléseink. Ez nem egyszerű szituáció, de szerintem az élet bármelyik terén előfordulhat, hogy az alkalmazott a főnökkel nem jól jön ki. Simán lehet az, hogy nem ugyanazok az elképzelések, csak ezt tudni kell kezelni. A labdarúgásban ez kicsit nehezebb, mert az ember tudja, hogy innentől kezdve elég nehéz szituációban van a mérkőzéseken.

Ki lehet beszélni a konfliktusokat? Vagy van olyan szint, amikor ennek már nincsen tere?

Ha olyan konfliktus van, amit tisztelettel meg tudsz beszélni, akkor mindenre van lehetőség és megoldás. Ha valamelyik oldalról átléptünk egy határt és egy szintet, akkor azért nehéz.

Hol van ez a határ? Vagy volt-e olyan határ, amikor te úgy lépted át, hogy utólag megbántad?

Nem, egyszer sem. Ha én átléptem volna a tiszteletlenség határát, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt vállaltam is volna, ahogy nagyon sokszor elmondtam, hogy mi az, amiben esetleg hibáztam. Olyan hibát sosem követtem el, hogy a saját edzőmmel olyan tiszteletlen lettem volna, ami átlépi ezt a határt. Egyenesség meg őszinte beszéd persze van, és nagyon sokszor segít is a konfliktusokon, ha elmondja az ember a keretek között a normális véleményét és elképzelését.

A játékosok közötti személyes kapcsolat mennyire mutatkozik meg a pályán? Mennyire passzolnak azok jobban egymásnak, akik jóban vannak? Egyáltalán a profizmusba mi fér bele, mi nem?

Klubszinten az egyik legfontosabb dolog az, hogy az adott klub filozófiájához milyen játékosokat választunk ki. Nagyon fontos, hogy olyan játékosok legyenek, akik hasonló értékeket képviselnek és megvan az a fajta irány, amibe belepasszolnak. Ha teljesen más az elképzelésük az adott klub játékával, a filozófiájával kapcsolatban, akkor nem lesz egyszerű ezt megoldani, és nagyon sok idő, mire mindenki ugyanabba az irányba tolja a szekeret. Egy magyar válogatottnál talán kicsivel egyszerűbb, hiszen mindenki egy országból jön, mindenki egy országnak a címerét viseli a szíve fölött, de iszonyatosan fontos, hogy ezen felül még tudja azt, hogy mik azok a feladatok, amit kötelező letenni nap mint nap az asztalra. Szerintem egy csapatsportban a legfontosabb az, hogy milyen keretet választunk ki, hogy rakjuk össze ezeket a játékosokat és ők milyen kapcsolatban vannak egymással.

Nyilván a hétköznapokban, akárcsak egy-egy edzésen a zrikák, beszólások elkerülhetetlenek egy csapatban, de ennek van-e valamiféle határa, illetve az a jó, ha tényleg minél nagyobb poénok hangzanak el?

Ha edzőtáborokban, összetartásokon meg napi edzéseken 25-26 fiatal úriembert összezárnak, akkor persze, hogy vannak zrikák és beszólások és viccek, de ott is ugyanúgy a legfontosabb, hogy mennyire tudom, hogy hol ez a határ a saját csapattársaimmal szemben, a stábbal szemben. Ennek a kialakítása a legfontosabb, hogy mindenki tudja, hogy mi a feladata és hol a határ.

Van olyan játékos, akivel szemben azért mégiscsak óvatosabb az ember vagy a csapatkapitány? Tudja, hogy, mondjuk, érzékenyebb, vagy pedig elvárás, hogy egy játékos ne legyen érzékeny?

Mindenki ismeri a másiknak a személyiségét, mindenki tudja a másikról, hogy mennyire lehet vele viccelni, mennyire laza, de ez teljesen normális. A munkahelyen is tudjuk nagyjából azt, hogy kik azok, akikkel nap mint nap mennek a zrikák, és kik azok, akik más személyiségek, de ezzel sincsen semmi probléma, mert tudjuk, hogy mindenki milyen személyiség és próbálunk csapatként azon lenni, hogy mindenki a személyiségével minél többet segítsen a csapaton.

Önnek volt olyan élménye, hogy egy-egy beszóláson, ha nem is megsértődött, de nem esett jól, és nyilván valahogy erre is kellett reagálni?

Nem tudom, biztos volt olyan beszólás, de megbeszéltük és el van intézve a történet.

Lehet-e olyan elmérgesedett helyzet egy játékostárssal, amikor be kell vonni valaki mást? Nagy egókról is szó lehet, hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

A válogatottban nem tudok példát mondani, amikor olyan szituáció alakult volna ki, hogy valaki mást be kellett volna vonni. A klubcsapatoknál persze, hogy voltak, azért ott más nemzetiségű játékosok különböző beállítottsággal, gondolkodással, életkorral, ott azért nem olyan egyszerű. Más csapatsportban is vannak olyan történések, amikor kell másnak a segítsége, de azért válogatott szinten szerintem az eléggé szomorú lenne, ha valakit be kéne vonni ilyen konfliktusok megoldására. Másrészről pontosan azért nincsenek ilyenek, mert az elmúlt években lehetett látni az összetartást.

Ezekben a napokban már élesítik a formát a játékosok, az Eb-nyitómeccs is közeleg. Hogyan készül egy válogatott egy ilyen nagy tornára?

Egy héttel előtte elfoglaljuk a szállást, ahol lesz a bázis, előtte jó kéthetes felkészülés a válogatott mérkőzésekkel együtt, de az utolsó pár nap azért már élesedik a játékosokban. Itt kezdődnek a legjobb érzések, ahol látjuk az egész városon, a hotelen és a pályán, hogy miről van is szó valójában. Ez egy csodás történet és csodás élmény.

Mi minden adhat hozzá ehhez az élményhez? Akár már a helyi készülődés, vagy akár egy szállodában néhány munkatársnak az elejtett gondolata, vagy pedig az, hogy együtt van a csapat?

Így összesen az egész. A körítés sokkal másabb, főleg ha egy ország rendezi az Eb-t, hiszen ilyenkor minden az Eb-ről szól az országban. Az egész hangulata óriási élmény.

Egy-egy válogatott kulcsmérkőzésre mennyire készül az ember másként, akár mentálisan is, mint, mondjuk, egy edzőmeccsre? Ezekben a napokban is vannak barátságos mérkőzések még, és sokszor mondják azt a játékosok is meg az edzők, ha valami nem sikerül jól, az nem tragédia, úgyis majd az Eb a lényeg. De hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Attól függetlenül, hogy tudtam, hogy barátságos mérkőzésről van szó vagy Nemzetek Ligájáról vagy esetleg Eb-mérkőzésről, de közvetlenül a mérkőzés előtt ez megszűnik. Ahhoz, hogy a különböző futásokat, labdaátvételeket vagy a helyzeteket vagy a párharcokat úgy vívd, hogy tudod fejben, hogy ez csak egy barátságos mérkőzés, hihetetlen magas intelligenciával kell rendelkezned, főleg, ha válogatottról van szó.

A sérülésveszély azért nem befolyásolja a játékosokat? Nagyon rossz nyilván egy nagy torna előtt közvetlenül megsérülni, vagy akár a klubszezon végén, amikor az kihathat már a vb- vagy Eb-felkészülésre.

Így van, talán ez az egy szituáció, amire azt mondanám, hogy valamilyen szinten az ember fejben próbálja kontrollálni. Ha tudja, hogy egy nagyon hosszú szezon után van egy két-háromhetes felkészülés egy ilyen eseményre, akkor az ember azért odafigyel a mindennapokban az edzéseken, hogy csak most ne, de ha jönnek a felkészülési mérkőzések, akkor nagyon nehéz azt fejben kontrollálni, hogy tudjad, hogy na, ez csak felkészülési mérkőzés, mert ott is teljesíteni szeretnél pontosan azért, hogy megkapd a lehetőséget az Eb-mérkőzéseken.

Szakembereknek kell arra figyelni vagy a játékosoknak, hogy, mondjuk, mit eszik, mit iszik az ember, mennyit alszik, hogyan néz ki a napi rutinja egy-egy meccsnapon vagy meccsnap előtt?

A mai labdarúgásban, főleg ezen a szinten, már mindenkinek megvan a szakterülete, és olyan tudományos háttérrel rendelkezik, hogy elvárás és el is várható, hogy olyan komplett napokat tegyünk össze, ahol tudjuk, hogy mikor mit eszünk, mikor van az edzés, hány órás az edzés, hány métert futunk, milyen intenzitással azért, hogy amikor eljön a meccsnap és eljön a legfontosabb pillanat, akkor a játékosok a legnagyobb teljesítményt tudják azon a napon előhozni. Megvannak erre a szakemberek, de a játékosoknak ugyanolyan nagy felelősségük van, hogy ezeket be is tartsák.

Van érdemi különbség, hogy mikor kezdődik a meccs?

Ez egyénfüggő, de szerintem sokkal többen szeretnek este játszani, annak mégiscsak komolyabb hangulata van, mint júniusban három órakor harminc fokban játszani, de ha három órakor játszol, akkor a következő mérkőzésig sokkal több a regenerálódási időt, ami ismét csak egy olyan szakterület, amire odafigyelnek a szakemberek.

Vannak alapvetések, hogy, mondjuk, a koffeinbevitel szinte általános vagy kötelező? Vagy pedig mindenki azt visz be, amit a szakmai stábbal jóváhagyat?

Azt, hogy ki hány kávét iszik, azért a szakmai stábbal nem beszéled meg, mert van egy része ennek a felkészülésnek, amikor igenis az egyén tudja, hogy mi a jó. Ha valaki a magyar válogatottban Eb-n szerepel, akkor valószínűleg azért a klubcsapatában már olyan szinten dolgozott és játszott, ahol már tudja, hogy neki mi a legjobb például koffeinbevitelben, de az, hogy mit együnk, milyen ételek kerülnek az asztalra, az már a szakmai stáb feladata.

Koffein nélkül van élet a profi csapatsportágakban?

Nekem volt rengeteg olyan csapattársam, aki nem ivott koffeint, volt rengeteg olyan csapattársam, aki sok koffeint ivott, úgyhogy ez teljesen különbözik mindenkinél.

Szoboszlai Dominiknak adtad át a csapatkapitányságot. Milyen útravalóval adtad át ezt a szerepet, ezt a posztot?

Nem ültem le a Dominikkal és nem kezdtem el vele beszélgetni, hogy mit hogyan csináljon. Szerintem ezt tudja ő magától. Ha bármi olyan kérdése van, amit meg szeretne velem beszélni, akkor biztos meg fogjuk beszélni. Én átadtam a karszalagot, de nem én fogom eldönteni, hogy ki a következő csapatkapitány. Erre ismét csak ott a szakmai stáb, ott van Marco, aki majd eldönti, hogy kiben látja a legnagyobb fantáziát, hogy a következő csapatkapitány legyen.

Mennyire tartod a kapcsolatot a korábbi csapattársakkal a válogatottból?

Vannak játékosok, akikkel kapcsolatban vagyunk és találkozgatunk is.

Tanácsot is kérnek, vagy ez inkább ilyen kötetlenebb beszélgetés?

Csak a baráti oldaláról beszélek. Az, hogy én bemenjek és valamilyen szakmai tanácsot adjak, egyáltalán nem fordul elő. Ennek sokkal inkább emberi oldala van. A labdarúgásban klubszinten nem olyan egyszerű valakit találni, akivel évekkel utána is olyan baráti kapcsolatban vagy, a labdarúgásban nagyon gyorsan cserélődnek az emberek, egyik átigazolási szezonban jön három játékos, a téli időszakban elmegy négy játékos, de a válogatott az más, azért ott sok olyan játékos van, akivel éveken keresztül a nemzeti színekben tudsz pályára lépni.

Neked a pályafutásod alatt számított-e, hogy ki ül a lelátón? Mondjuk, ott ül egy olyan családtag, aki éppen nagyon fontos, vagy ott ül egy olyan szakember, aki, mondjuk, a karrieredet lendítheti előre?

A család mindenkinek a legfontosabb. Az a fajta támogatás, az a fajta szeretet, ha felnézel a lelátóra és látod a szüleidet, a feleségedet, a gyermekedet, a testvéreidet, a nagyszüleidet, az mindig is a legfontosabb lesz. Ha ez egy Eb-n megtörténik, akkor az csodálatos élmény mindenki számára, és nemcsak két év múlva, öt év múlva, de tizenöt év múlva is arról fog beszélni az ember, hogy anno az Eb-n, amikor kint voltunk, és ott ültünk. Ezek mind olyan élmények, amelyek megfizethetetlenek, úgyhogy számomra mindig is a család volt a legfontosabb és mindig is az lesz a legfontosabb a labdarúgás utáni karrieremben is.

A szurkolókkal való kapcsolatod hogyan változott az évek alatt?

Nekem voltak nagyon pozitív és kevésbé pozitív élményeim a szurkolói kapcsolatokról, amit maximálisan meg tudok érteni, hiszen az a feladatuk, hogy vagy pozitívan, vagy negatívan elbírálják az adott játékost. Nemzetközi szinten, akkor is ha furán hangzik, de azért kap ilyen összegű fizetést egy labdarúgó, mert minden héten kétszer-háromszor ki van téve a kirakatba, és a közönség ezt negatív és pozitív irányba majd szépen elbírálja. Nekem a negatív időszak is hihetetlenül pozitív volt, hiszen megformálta a személyiségemet, nagyon sokat elvittem abból az időszakból, hogy hogyan kell minden egyes nap utána felkelni, a pályára menni, és a munkámat olyan szinten, 100-120 százalékosan elvégezni, hogy semmi külső körülmény ne befolyásolja, és utána meg látjuk, hogy ez a fajta hozzáállás hihetetlen pozitívan hatott. Az az élmény a mérkőzések után, amikor az ember kiáll és megnézi az egész magyar szurkolói falat, amikor óriási élmény együtt elénekelni a Himnuszt, és az egész nem történhetett volna meg, ha én azt a kellemetlen időszakot nem arra fordítottam volna, hogy akkor is csinálom tovább és akkor is be fogom bizonyítani, hogy igenis, meg tudom változtatni ezt az egész szituációt.

2013 őszén volt egy olyan alkalom, amikor eléggé kemény szavakkal bíráltad a futballközeget, ezt aztán nagyon felkapta a sajtó, és sokáig emlegették. Mennyit változott azóta a helyzet? A futball közege mennyit alakult ez a bő tíz év alatt?

Valójában ez nem úgy történt, hogy én akkor kiállok és elmondom az okosat, hanem teljesen tisztességesen megosztottam azokkal, akik az akkori főnökeim voltak, hogy nekem az a feladatom, hogy elmodnjam, a válogatottra rázúduló hihetetlen kemény kritikának azért többféle felelőssége van. Én ezt el fogom mondani, tisztességesen, senkit sem megsértve. Én ezt nagyon fontosnak találtam, a mai napig nagyon fontosnak tartom azt, ha az embernek valamiféle problémája van, akkor ki kell állni és el kell mondani őszintén azoknak a személyeknek, akik ezt megkérdőjelezik. Hogy 2024-re ez mennyit változott? Most már bő egy éve benne vagyok a Labdarúgó Módszertani Központban, ahol látom az akadémiáknak a működését, ott is megvannak a főnökeim és igazgatóim, akiknek ugyancsak elmondom mindig az őszinte, egyenes véleményemet, de ezt a részét szeretném ott bent tartani, és nem pedig nyilvánosan beszélni erről.

Németország és Svájc is az Eb-ellenfelek között lesz. A pályafutásod nagy részét töltötted Németországban, és a végén Svájcban is játszottál. Vannak-e a kapcsolatok a jelenlegi válogatottakból?

Természetesen. Van egy jó pár olyan német és svájci válogatott játékos, akivel ugyanabban a klubban szerepeltünk. A németeknél a szövetségi kapitány is három évig az edzőm volt Hoffenheimben. Annyiféle szituációk alakulnak ki egy labdarúgó életében, hogy nem mindig tartja a kapcsolatot, és egy kicsit felületessé válik a kapcsolat, de vannak olyan játékosok, akikkel tartjuk a kapcsolatot. Néha ráírunk egymásra, ha olyan mérkőzést látunk.

A meccseket mennyire nézed szakmai szemmel és mennyire szurkolóként?

Én a mérkőzéseket csak szakmai szemmel nézem. Elég nehéz úgy leülni, ha élsportoló voltam, hogy akkor most csak kiélvezem a mérkőzéseket, de nemcsak a magyar válogatott mérkőzésen, hanem bármelyiken az ember mindig próbál minél mélyebben belelátni a történésekbe.

Mennyire szereted a szakmai meglátásaidat megosztani másokkal?

Szerintem mindenki úgy ossza meg a szakmai tudását, amilyen pozícióban, szituációban van. Én sokszor nem látom annak értelmét, hogy valaki, mondjuk, egy BL-döntő előtt a két résztvevőt vagy egy Bundesliga-mérkőzésen kielemezze, hogy ki milyen játékot, ki milyen elképzelést, ki milyen edzői utasításokat vár el azon a mérkőzésen, hiszen nincs benne. Egy labdarúgásban, csapatjátékban annyi különböző tényező és változás van, hogy az, aki nincs benne, annak nem kellene véleményt formálnia, vagy ha ilyen szintű meglátásai vannak és szakvéleménnyel rendelkezik, akkor szerintem bármelyik fogadóirodában olyan összegre tehet szert, ha bejön. Sokkal előnyösebb ez, minthogyha valamiféle véleményt formál arról, amiben nincs benne.

Már a futballpályafutásod alatt is képezted magad és a civil életre is valamennyire készültél. Hogyan alakult ez ki benned?

Szerintem nagyon fontos az, hogy minél több szemszögből lássuk meg azt a munkát vagy azt a feladatot, amibe belevetjük magunkat. Én nem tudnám elképzelni most például, hogy abbahagytam a labdarúgó-karrieremet, hirtelen olyan pozícióba kerüljek, amit még maximálisan nem tanultam ki, valamiféle képzést nem végeztem el.

A Módszertani Központban tanácsadó vagy. Hogyan néz ki a napi munka?

Rengeteg itthoni, illetve határon túli akadémiával foglalkozunk. Sikerült 2024. január 1-jétől a produktivitásos támogatásokat bevezetni, ahol próbálunk arra rámenni, hogy sokkal több 25 éven aluli magyar vagy saját nevelésű fiatal kerüljön be az akadémiákból az első csapatokba, óriási mérföldkő volt azt bevezetni, hogy innentől kezdve a produktivitáson a hangsúly. A mindennapokban próbálunk minél több akadémiához eljutni, a korosztályokban megnézni, hogy milyen felkészültség van, hogyan zajlik a munka. A mérkőzéseken visszalátni azokat a feladatokat, amiket megbeszéltünk, a különböző akadémiáknak saját filozófiája kialakuljon, hogy mik azok az alapelvek, amik labdával, labda ellen látszódnak, tehát ez egy eléggé bonyolult feladat. A határon túli akadémiáknál különböző tematikus napokat, konferenciákat csinálunk, van lehetőségünk arra, hogy más elit országoknak utánpótlás-vezetői, szakemberei eljöjjenek ide Magyarországra és különböző előadásokat tartsanak arról, hogy náluk hogyan működnek ezek a dolgok. És van az irodai munka része, amikor pedig azon dolgozunk, hogy mi az a következő lépcsőfok, ami a magyar labdarúgó-utánpótlásnak segíthetne.

Mennyire takarhatják el a válogatott sikerek az utánpótlásban lévő esetleges problémákat, feszültségeket, rendszerszintű hiányosságokat?

Ha a magyar válogatott sikereit nézzük, akkor ez egy végproduktum, azonban vannak hiányosságok is. Jelen pillanatban még kevésnek tartom azon feltörekvő fiatal magyar labdarúgók számát, akik ezekből az akadémiákból jönnek. A legnagyobb feladatom a tanácsadói, szakmai, stratégiai szerepkörben az, hogy az én tapasztalataimat, a képzési tapasztalataimat a különböző akadémiáknál átadjam.

Mennyit lehet formálni egy gyereken? Mennyit számít a tehetség, mennyit a szorgalom, illetve az egyéb személyes kvalitások?

Ismét csak a személyes tapasztalatomról tudok beszélni. Én sosem a legtehetségesebbek közé tartoztam, de a kitartással és a hozzáállással sokszor tudtam sikeresebb lenni, mint a csak tehetséges labdarúgók. A tehetséget, ha nem ápoljuk és nem tudjuk, hogy mi kell még hozzá, milyen szorgalom, milyen munkamorál, hogy meglegyen a gyümölcse, akkor maga a tehetség nagyon kevés. Ehhez jön hozzá a szakmai tudás az edzőinktől, ami elengedhetetlen.

Sokan mondták az elmúlt években vagy akár évtizedekben, hogy akár a magyar labdarúgásban mintha kicsit kevésbé dolgoznának keményen a szakemberek vagy kevésbé vannak kemény edzések, mint bizonyos nyugati országokban. Te személyesen hogy tapasztaltad? Keményebb a munka külföldön?

Kétfelé venném ezt a kérdést. Én 15 éves koromig itthon az ESMTK, a Honvéd, az Újpest játékosa voltam, utána a stuttgarti és a madridi akadémián nevelkedtem. Nekem itthon csak pozitív élményeim voltak, akkor is, ha még nem rendelkeztünk ilyen infrastruktúrával, de olyan szakmai támogatást kaptam. Utána a kinti időszak természetesen nagyon pozitív időszak volt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak lemaradásaim, de a stuttgarti és a madridi időszak, az egész akadémiarendszer óriási segítség volt számomra, hogy utána Bundesliga-labdarúgóvá tudtam válni, ez az egyik része. A másik része pedig a jelenlegi időszak, az én tapasztalatom az akadémiákról, de ezt meghagynám csakis belső munkakörnek, ezt meg fogjuk beszélni, és azon vagyunk, hogy jó irányba menjen minden egyes akadémia, de ez azokra tartozik, akik ebben nap mint nap benne van.

Ebben a munkában mit tekintenél sikernek többéves távlatban?

Többéves távlatban mindenképpen azt tekinteném sikernek, ha látszódna a hét végi NB I-es, NB II-es mérkőzéseken, hogy mennyi magyar fiatal, mennyi magyar akadémista kerül a pályára. Mondhatnék bármilyen más dolgot, de valójában tényleg az a legfontosabb, hogy az akadémiákból mennyi fiatal jön ki, úgyhogy ez lenne a legnagyobb eredmény.

A válogatottnak nehezebb vagy könnyebb most, ez mégiscsak a harmadik Európa-bajnokság így 2016 óta, amelyen részt vehet a magyar válogatott, vagy pedig az elsőn volt nehezebb a hosszú szünet után visszatérni?

Ez egy jó kérdés. Azért így most már a harmadik Európa-bajnokságon zsinórban talán kicsit az elvárás sokkal nagyobb, mint az elsőn vagy a másodikon volt. A másodikon, ha bekerülsz egy német–portugál–francia csoportba, akkor azért mindenki tisztában van az erőviszonyokkal. Most talán kicsit nagyobb az elvárás. Szerintem hihetetlenül fontos, hogy mindenki maradjon a realitás talaján, akkor is, ha az egész selejtezősorozat ilyen jól alakult, a Nemzetek Ligája ilyen jól alakult, és voltak olyan kitűnő mérkőzések, mint, mondjuk, a németek vagy az angolok ellen, de ne felejtsük el, hogy a mi erősségünk mindig is ugyanaz lesz, az pedig az a fajta csapategység, az a fajta hihetetlen nemzeti szeretet és az, amikor az ember kifut a pályára és látja azt, hogy a magyar emberek megőrülnek a nemzeti tizenegyért, ez maradjon meg, mert ez a mi erősségünk. Élvezzük ennek minden pillanatát, mert akkor fogunk eredményeket elérni, nem pedig akkor, ha már az Eb előtt arról beszélünk, hogy most meg szeretnénk nyerni az Eb-t, az maradjon azoknak a válogatottaknak, amelyeket jóval előrébb helyeznek nálunk. Mi tartsuk meg ezt az erősségünket, és biztos vagyok benne, hogy a játékosok, ha kiélvezik minden egyes percét, akkor mindenki erőn felül fog teljesíteni és csakis akkor fogunk olyan meglepetéseket okozni, ha ez így is fog történni.