Melyeket látja most az európai parlamenti választás legfontosabb, legforróbb témáinak?

Vannak természetesen az embernek személyes benyomásai is, hogy ne lennének, hiszen most már több mint negyven napja tart a kampány, de talán ami még ennél is lényegesebb, hiszen nem a személyes benyomások szubjektív tartalma határozza meg az ember véleményét, azok a felmérések. Azok azt tudakolták a mostani európai parlamenti választást megelőzően, hogy Magyarországon, illetve az Európai Unió további 26 országában mi az a téma, mi az az ügy, mi az a sorskérdés, ami leginkább foglalkoztatja a választópolgárokat. Mindenhol toronymagasan az európai polgároknak az a félelme, aggodalma mutatkozott meg, ami az Ukrajnában zajló háború elmélyülésével, kiterjedésével kapcsolatos, tehát a 2024-es európai parlamenti választás legfontosabb témája az a háború és béke. A legnagyobb tétje az a háború és béke kérdésében június 9-én meghozható döntésünk. Igaz ez Magyarországon és igaz ez Európa-szerte. Már ott kezdődik a békepárti és háborúpárti politikai szereplők közötti vita, hogy ki hogyan láttatja a valóságnak azt a tényét, hogy az európai embereket toronymagasan leginkább az ukrajnai háborúval kapcsolatos európai uniós háborúpárti nyilatkozatok, az egymásra licitáló, szinte már a háborús uszítás szintjét elérő megnyilatkozások érdeklik. Az az előkészület, ami az Európai Uniónak, Európa közvetlen hadviselő félként az ukrajnai háborúba való bekapcsolódásának, belesodródásának a veszélyével fenyeget. Az látszik, hogy a brüsszeli buborékban élők a háborúpárti Soros-hálózat által támogatott, finanszírozott politikai szereplők, magának a valóságnak üzentek hadat, elvitatják az európai polgároknak azt a véleményét, hogy szerintük a 2024-es európai parlamenti választás sorsfordító kérdése, legnagyobb tétje, az a háború és béke kérdése.

Lát Európában nyíltan háborúpárti politikust, pártot? Világos álláspontot, hogy én háborút akarok, ilyet lát?

Nézzük röviden először az európai politikát, az Európai Unión belül meghatározó jelentős tisztséget betöltő, a politikai döntéseket befolyásoló pozícióban lévő embereknek, szereplőknek a nyilatkozatait, tetteit, utána térjünk rá arra, hogy mi a helyzet itthon. Ma már egy kötelező gyakorlat, hogy azzal a történelmi tévedéssel vagy ha még helyesebben és pontosabban akarok fogalmazni, azzal a történelmi hazugsággal indítják a nyugat-európai politikusok, európai bürokraták a mondandójukat, hogy ez a háború az ő háborújuk. Ez a háború, ez nem Európa háborúja. Ebben a háborúban Oroszország és Ukrajna, Ukrajna és Oroszország az, amelyik háborúzik. Nem a Kelet és Nyugat háborúja zajlik, hanem Kelet és Kelet háborúja zajlik. Két, egyébként magáról történelmi értelemben is – a politikai véleménykülönbségek megléte, vagy sokszor hatalmi összecsapásaik vagy összezördüléseik ellenére is – egymásról két szláv nemzetként értekező ország és azoknak a vezetői, akik háborúznak egymással szemben. Szóval eleve az a tény, hogy egy a kontinentális Európa területén zajló háborút illetően, annak a kirobbanása pillanatában nem azt a megoldást választották a meghatározó politikai súllyal bíró szereplők, az európai nagyhatalmak vezetői, a brüsszeli bürokrácia vezetői, hogy azonnal izolálják ezt a konfliktust és utána azonnal tesznek lépéseket, kőkemény, nyugodtan mondhatom, erőszakos diplomáciai lépéseket, hogy ez a háború a lehető leghamarabb érjen véget. Az ilyen háború csak azonnali tűzszünettel és a béketárgyalások megkezdésével tud véget érni. Nem ezt az utat választották, hanem, ha tetszik, politikai értelemben, filozofálgatás értelmében, kommunikációs értelemben a politikában a tettet először mindig beszéd előzi meg, tehát a politikusi beszédek értelmében egyből belebocsátkoztak a háborúba, és azt mondták, hogy ez a mi háborúnk, és ha a mi háborúnk, akkor ebben részt kell vennünk. Ezek után elképesztő mennyiségű pénzzel finanszírozzák a háborút, nem egyszerűen arról van csak szó, nem csupán azzal a borzalmas ténnyel kell találkozni, hogy micsoda pénzt költ el az Európai Unió együtt is, meg költenek sokszor a tagállamok külön-külön Ukrajna finanszírozására. Erre mindig szokták mondani, hogy a megtámadott Ukrajna, az ukrán államiság, a legalapvetőbb állami szolgáltatások fenntartása érdekében pénzügyi támogatást is kell adni. Most nem erről beszélek. Most arról beszélek, hogy a háború finanszírozásához eddig mekkora összeggel járultak hozzá. Az Európai Unió a legutóbbi időkig 108 milliárd eurónyi pénzt adott Ukrajnának, ennek a pénznek a nagyobbik részét a háborúra, a fegyveres harc folytatására, a fegyveres harc kiszélesítésére. Ötszázezernél is több ember halt meg ebben a háborúban a fronton, illetve a hátországban, és tízmilliónál is többen váltak háborús földönfutóvá Ukrajnában. Ezt a poklot finanszírozza az Európai Unió „csak” pénzügyileg 108 milliárd euróval. Fegyverszállítás, lőszerszállítás, majd még bonyolultabb fegyverszállítások, ezek mind-mind a háború elmélyítését, eszkalálódását, kiszélesedését, a háborúval együtt járó, felleltározhatatlan, bizonyos szinten túl már kalkulálhatatlan veszélyek növelését jelentik. Ez egy virtigli, tőről metszett, erőszakos, nyomulós, háborúpárti politika. Ezen a nyelvezeten, a politikai gyakorlatban, ezeket a tetteket, politikai döntéseket meghozva viszonyulnak az ukrajnai háborúhoz az európai vezetők, a brüsszeli bürokrácia döntő része. A kormányokat tekintve egyetlenegy békepárti kormány van, amelyik elejétől fogva azt mondta, hogy diplomáciai lépések legyenek, egyetlenegy fillérrel ne finanszírozzuk a háborút, semmilyen fegyverszállítás, lőszerszállítás, bonyolultabb haditechnika szállítása ne legyen, a magyar kormány. Ma már ketten vagyunk, a szlovák kormány is ezen az állásponton van, de 25 kormány és a brüsszeli bürokrácia továbbra is brutális háborúpárti álláspontot képvisel.

Az lett volna célszerű a szó szikár értelmében mondva, hogy hagyni elesni Ukrajnát, hamar véget érne a háború, és diplomáciai úton bírálni Oroszországot egy agresszív háború miatt, de nem tenni bele anyagiakat?

Szűk tíz esztendővel ezelőtt ugyanaz az Oroszország ugyanazt az Ukrajnát katonailag megtámadta. A Krím-félszigetet elfoglalta, és ebben a helyzetben, amikor ugyanaz a dilemma volt, paraszthajszálra van valami valamitől. Ez egy kicsit ilyen könnyedebb, laza megfogalmazásnak tűnik, de tényleg azt tudom mondani, hogy a milliméter óriási távolság ahhoz képest, amennyire közel volt akkor a háború kirobbanása. Az azóta megtörtént események fényében ezt kell mondanom, mert végül 2022-ben kirobbant. Abban a helyzetben nem a háborúpárti hangnem volt uralkodó, nem a háborús készülődés, hogy Ukrajna a fegyveres agresszióra fegyveres agresszióval válaszoljon, és mi, mivel ez a mi háborúnk, természetesen teljes mellszélességgel Ukrajna mellett állunk és addig folytassa Ukrajna a maga háborúját, ameddig a harctéren katonailag Oroszországot le nem győzi. Nerm ezen az állásponton voltak az európai vezetők, sem a bizottság akkori elnöke, sem Franciaország akkori és mostani elnöke, sem az akkori német kancellár, hanem azt mondták, hogy itt nem lesz háború. Itt diplomáciai megoldás lesz, bár nem jelentkezett az orosz és az ukrán vezetés, hogy tárgyalna, tárgyalóasztalhoz kényszerítették az oroszokat és az ukránokat. Még annyi ereje is volt Európának és az akkori józan, békepárti európai megközelítésnek, hogy a tárgyalásokra bejelentkező Egyesült Államoknak és ENSZ-nek azt mondta a francia vezető, azt mondta a német kancellár asszony és azt mondta az Európai Bizottság elnöke, hogy köszönjük a jelentkezésüket, megoldjuk a problémát és diplomáciai eszközökkel rendezzük a konfliktust. Pedigi akkor nem sok esélyt adtak, hogy elkerülhető a háború. Nem sok évtizedes, a második vagy az első világháborúig visszanyúló történelmi analógiát kell felidéznünk, még régebbi európai háborús konfliktust megelőző politikai szituációt, hanem az orosz–ukrán konfliktus alig a háború kirobbanását megelőző, 8-9 évvel korábbi fejezetét, amikor egy békepárti európai álláspont elejét tudta venni az öldöklésnek, elejét tudta venni a háború kirobbanásának. Ugyanezen az úton kellett volna elindulni 2022-ben a háború kirobbanásakor, még brutálisabb erejű diplomáciai nyomásgyakorlás, azonnali fegyverszünet és a háború azonnali lezárásának, a tovább folytatódását megelőző béketárgyalásoknak a kikényszerítése. De nem ezen az úton indult el Európa. Hogy ebben mekkora szerepe volt az amerikai nyomásgyakorlásnak? Hogy ez egy proxyháború, ahol igazán a háborúpárti álláspont viharos szele Washington felől fúj, és tulajdonképpen az európai háborúpárti álláspont vitorláját is ez a szél dagasztja? Tulajdonképpen az egészet így kell leírni? Ezeket hagyjuk az elemzőkre. Én politikusként a tények mezején maradok. Oroszország a Krímért katonai erővel indított, Ukrajnával szembeni agressziójakor a háború kirobbanását meg tudta előzni Európa. A kirobbanó háborúnál ugyanezen az úton haladva, azt gondolom, hogy nem alaptalan azt a következtetést levonni, hogy ugyanez az eredmény kecsegtetett volna.

Ezek szerint akkor együtt kell azzal élni, hogy nyolcévente meg lehet állítani Oroszországot, de nagyjából nyolc év után jön egy újabb háború, de egy újabb, masszív diplomáciával újabb nyolc évet lehet nyerni? 2014-től nyolc év telt el a 2022-es agresszióig.

Az arab-izraeli konfliktus története, amit időről időre borzalmas háborús cselekmények is tarkítanak, idestova 60-70 esztendős. De 60-70 esztendeje egyetlenegyszer sem volt az a világnak az álláspontja, hogy hajrá, arabok, háború Izrael ellen vagy hajrá, Izrael, háború az arabok ellen. Még amikor legyen szó az ötnapos, a hétnapos háborúról, a hetvenes, a nyolcvanas, a kilencvenes évek konfliktusairól vagy legyen szó a mostani esetről, amikor egy barbár terrortámadás éri Izraelt és Izrael a terroristákkal szemben lép föl, ebben a helyzetben sincs szó a háború tényének az üdvözléséről, a háború minél inkább történő kiszélesítésének a támogatásáról. A világban most 55 olyan háborús konfliktus van, amelyben a résztvevők, esetenként legkevesebb két, nyilvánvalóan szomszédos állam, ahol állam és állam ellen folytat egymás ellen fegyveres csatározást, háborúban állnak egymással. Ötvennégyben Európának az az álláspontja, hogy mielőbb érjen véget ez a fegyveres konfliktus, azonnal legyen fegyverszünet, kezdjenek a felek A-nak, B-nek, C-nek, az ENSZ-nek, valamely egyháznak, valami nagy embernek, egy volt amerikai elnök békekövetként való közreműködésével béketárgyalásokat. Van egyetlen háborús konfliktus, amely az európai kontinensen zajlik, s amelynek a kiszélesedése lassan újabb világháború kirobbanásával fenyeget. Ebben a háborús konfliktusban nem az azonnali fegyverszünet és a béketárgyalások megkezdésének a pártján van az európai vezetők döntő többsége, hanem annak, hogy még több pénzt, még több fegyvert, még több lőszert, még több haditechnikát toljunk bele a háborúba, a háború az mind inkább folytatódjék. Ez hozza magával a még több ember pusztulását. Ez egy felfoghatatlan, elképzelhetetlen, elfogadhatatlan álláspont. Nekünk az a megváltoztathatatlan álláspontunk, legyen szó a Fideszről és a KDNP-ről, az Orbán Viktor vezette magyar kormányról, a nemzeti, polgári, kereszténydemokrata elkötelezettségű, jóakaratú magyarokról, hogy a béke pártján voltunk, a béke pártján maradunk. Bármekkora is a politikai nyomás, fellépünk azzal szemben, nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a magyarországi háborúpárti erők ebbe a háborús konfliktusba, és igenis, az európai döntéshozatalban is azért fogunk fellépni, hogy mielőbb fegyverszünet, lehetőleg azonnal fegyverszünet és béketárgyalások legyenek.

Hogyan fogja a béke irányába tolni az európai politikát az, ha a Fidesz-KDNP nyeri a hazai európai parlamenti választást?

Kezdjük ott rögtön, hogy azért ne feledkezzünk el a magyar politikai élet valamennyi szereplőjéről, akik egyébként a Fideszt és a KDNP-t leszámítva abszolút részesei ennek a háborúpárti kórusnak. Izgalmas helyzet volt, hogy állok az európai parlamenti listavezetők vitáján a közmédiában, és egyszer csak megszólal Dobrev Klára, aki jelenleg is európai parlamenti képviselő, s aki a DK, az MSZP és a Párbeszéd nevű politikai képződmény közös listájának a listavezetője. Arról beszél, hogy nincs Magyarországon háborúpárti politikai szervezet, és ebben a pillanatban ötlik fel bennem az, hogy hogyan képzelhető el egy ilyen brutális hazugság! Hiszen a magunk mögött hagyott több mint két esztendőben ötvennél is több, őrülten háborúpárti európai parlamenti erőterjesztést tárgyalt az EP és mindegyik háborúpárti részét megszavazta Dobrev Klára, megszavazta a DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik is, hogy legyenek azonnali fegyverszállítások, még több lőszer, még modernebb fegyverek, még több pénz a háborúra. A háborúpárti álláspont az az, s létezik a békepárti álláspont, amikor a háború diplomáciai eszközökkel történő azonnali megállításáért lépsz föl, illetve arra próbálod ösztönözni, kényszeríteni a háborúzó feleket, hogy a fegyverszünet mellett azonnal béketárgyalásokat kezdeményezzenek. A háborúpárti pedig, hogy nem ezt teszed, nagyon tetszetősnek tűnő geopolitikai érveket meg moralizálgató érveket hozol föl, de amit teszel, az az, hogy pénzzel, lőszerrel, fegyverrel, diplomáciai támogatással, a kimondott szavakkal, lelkesítő szövegekkel a háború elmélyülését, a háború kiteljesedését, a háború poklát erősíted, még több olajat öntesz a háborús tűzre. Ezen az állásponton volt a teljes magyar baloldal, a teljes magyar ellenzék, akik már ott voltak az Európai Parlamentben. Az oda igyekvő szereplők mondatai, gondolatai semmiben nem különböznek ettől, azt az apróságot nem elfelejtve, hogy ugyanazok a szereplők finanszírozzák őket is külföldről, ugyanúgy gurul hozzájuk a külföldi támogatás, ugyanaz a média ajnározza őket, akiket külföldről finanszíroznak és akik eddig is az ellenzéket ajnározták, mi több, még az ő jelöltjeik, például a Tisztesség és Szabadság Párt jelöltjei. Három-négy-öt jelöltről derült ki, hogy náluk virtiglibb sorosista ember kevés van, hiszen minden létező idejükben az ilyen meg az olyan Soros támogatta, természetesen „szent célokért” küzdő civil szervezeteknek, NGO-knak az aktivistái. Tehát ugyanonnan jön a támogatás, ugyanaz a dollármédia ajnározza őket, ugyanazokat a gondolatokat fogalmazzák meg. Ehhez képest néhány harmatgyenge, a háborúval kapcsolatos kétkedő mondat semmit nem számít. Ha ott lesznek majd, amikor kényes kérdés, fontos politikai döntés vetődik föl, ugyanúgy a finanszírozóik elvárásainak megfelelő, háborúpárti álláspontot fogják képviselni. Ma Magyarországon az első számú feladat, hogy minél hangosabb legyen Magyarország békepárti álláspontja, hogy minél több fideszes és KDNP-s képviselő kerüljön be az EP-be, mert akkor tudunk a más országokból érkező, békepárti állásponton lévő képviselőkkel együtt az európai politikában egy békepárti fordulatot előidézni, annak a részesei lenni.

Ennek mi lehet a technikája? Mennyi és milyen frakcióban ülő politikus ellenkezése kell ahhoz, hogy ezt a most ön által leírt főáramú folyamatot megállítsák?

Induljunk ki abból a reális kalkulációból, hogy jelentősen megerősödnek a békepárti erők az európai parlamenti választáson. Tehát sokkal több ilyen európai parlamenti képviselő lesz az eddigiekhez képest. Véletlenül sem szeretnék úgy tenni, mintha egyedül csak mi, fideszes és KDNP-s képviselők képviseltünk volna békepárti álláspontot az Európai Parlamentben, de az Európai Parlament 70-75-80 százaléka fegyelmezetten a háborúpárti masírozásnak volt a részese, ami a döntésekben is megmutatkozott. Ha ez az arány jelentősen módosul, az nyilvánvalóan hat egy másik európai uniós intézménynek, a Tanácsnak, az állam- és kormányfők testületének az álláspontjára. Hiszen azt mutatja meg, hogy amikor az európai polgárok közvetlenül tudják kifejezni a politikai akaratukat, megválaszthatják az egyik fontos uniós intézménybe, az Európai Parlamentbe a képviselőiket, akkor a polgárok közvetlen, megerősödő békepárti álláspontot mutató álláspontjával szemben azért már belpolitikailag kényes továbbra is ezt az őrült, háborúpárti álláspontot képviselni. Ez azonnal, a Tanácson belül jelentős elmozdulást hozhat. Milyen döntésekben ölt ez testet? Nem fognak átmenni olyan európai parlamenti határozatok, amelyek még több fegyvert, még modernebb fegyvert, még több lőszert, még több pénzt irányoznak elő az ukrán háború finanszírozására. Fel sem vetődhet, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzon az Európai Parlament, hogy hogyan lehet atomfegyvereket Ukrajnához közeli európai uniós tagországok területére telepíteni. Fel sem vetődhet az a kérdés, hogy brüsszeli szinten legyen sorozás, kötelező sorkatonai szolgálat, az ott kiképzett európai fiatalok, fiúk és lányok Ukrajnába vezénylése céljából. Az összes, ma az asztalon lévő, az Európai Parlament által már eddig is támogatott, vagy az előttünk álló időszakban az Európai Parlamenten belül támogatást kapható, őrült háborúpárti álláspontok fel sem vetődhetnek, vagy azokat a megerősödő békepárti európai parlamenti képviselői csoportok le tudják szavazni. Azt kell mondanom, hogy 1979 óta választják közvetlenül az európai parlamenti képviselőket, azóta nem volt ekkora tétje európai parlamenti választásnak, a háború és béke kérdésében döntünk majd. Minden szavazat számít. Minél több békepárti képviselő, annál nagyobb esély, hogy Európa változtat a háborúpárti álláspontján, békepárti álláspont lesz, ami rá fogja kényszeríteni a háborús feleket a fegyverszünetre és a béketárgyalások megkezdésére.

Számításai szerint mekkora tömböt kell a háborúellenes erőkből, a békepártiakból létrehozni az Európai Parlamentben? Ezek feles ügyek? Vagy elég 30 százalék? Mennyi kell hozzá?

Én nagy békepárti megerősödésre számítok az európai parlamenti választásokon. Négy napon keresztül zajlanak majd a választások, hiszen van, ahol már 6-án, 7-én, 8-án, illetve nálunk és sok más országban június 9-én, vasárnap kerül sor a választásokra, az azt követő hét elején összegezik a választások eredményeit. Azt tapasztalom, hogy azok a politikai erők, kivétel nélkül, amelyek eddig is európai parlamenti képviselettel bírtak és következetesen békepárti álláspontot képviseltek, mind megerősödő politikai erők, s egytől egyig olyan választási eredményre számíthatnak, ami azt mutatja, hogy több képviselőjük lesz az Európai Parlamentben. Most a Magyarországon kívüli esélyekről beszélek. Nyilvánvalóan lesznek olyan politikai erők, amelyek békepárti erőként most jutnak be. Az a helyzet, hogy egy egyszólamú intézménnyé vált a háború és béke ügyében az Európai Parlament. Ma már szinte ciki a normalitás hangján megszólalni. Én imádom a választási kampányt. Nekem, komolyan, minden választási kampány előtt felvetődik, hogy milyen nagy dolog, hogy harminchárom-négy-öt esztendővel ezelőtt mi, magyarok kivívtuk a szabadságunkat, szabad választások vannak, azok előtt kampány van, a kampány során is minél több emberrel akarunk találkozni, minél több embert rávenni, vegyen részt ebben a közös döntésünkben. 15 esztendeje vagyok európai parlamenti képviselő, ezt nem a dicsekvés hangján mondom, egyszerű tény. Tizenhárom-tizennégy-tizenöt esztendővel ezelőtt kizárt volt az Európai Parlamentben – nem 30-40 évvel ezelőttről beszélek –, hogyha, ne adja az ég, a kontinentális Európa területén, de az Európai Unión kívül egy háborús konfliktus robban ki, az Európai Parlament, a lehető legerősebb hangon, ne a béke álláspontján szólaljon meg. Ehhez képest, aminek én magam is európai parlamenti képviselőként voltam már a részese, ismerem az akkori történéseket, eltelik alig több mint tíz esztendő, és ma lehurrogott hang az Európai Parlamentben, ha valaki arról beszél, hogy de hiszen emberek pusztulnak el. Az Európai Unió maga is úgy gondolkodik önmagáról, mint egy olyan fontos európai együttműködésről, amelyik a kontinentális Európa békéjének a garanciája lesz az idők végezetéig. S ma egy békeprojektként is létrejövő európai együttműködés, amelyik azóta az újraegyesülő Európának az intézménye lett, a szovjet megszállásnak vége, ez a keleti despotikus, kommunista diktatúra megdőlt, a közép- és kelet-európai országok saját erejükből kivívták a szabadságukat, szabadon úgy döntöttek, hogy végre szeretnének tényleg részesei lenni az európai együttműködésnek, tehát az újraegyesült Európa, a kontinentális Európa területén zajló háborúban a háború hangnemén beszél. Fegyverszállítás, még több fegyver. Mondom, most már olyan a készülődés, ami a háborús beszéden túl már a konkrét háborús előkészületeknek a fokozatát mutatja, ezt már csak egy fokozat követheti, a pusztítás. És ha a pusztítás elkezdődik, ahol hadviselő félként válik érintetté az Európai Unió, az világháború. És egy világháború a XXI. században csak atomháború lehet. Az ég szerelmére, térjünk már vissza a normalitáshoz, térjünk vissza akárcsak a 12-13-14 évvel ezelőtti európai parlamenti közállapotokhoz, és mindenkiben váljon uralkodóvá a normális gondolkodás és a meglévő politikai véleménykülönbségektől függetlenül tegyünk a béke érdekében! Állítsuk le a háború európai uniós finanszírozását, állítsuk le a fegyverszállításokat, hagyjuk abba azokat az előkészületeket, amelyek esetleg szárazföldi csapatok Ukrajnába vezényléséről szólnak, vagy nukleáris fegyvereknek az ukrán határhoz telepítéséről, mert ebből semmi jó nem sülhet ki.

Kik azok a politikai erők Európában, akik ezt az álláspontot ugyanígy képviselik, tehát ezzel fognak bejutni az Európai Parlamentbe és alkalmasak arra, hogy a Fidesszel szövetségben ebbe az irányba mozogjanak?

A békepárti erők a politikai frakciókon átívelő csoportot képviselnek, tehát nem hiszem, hogy egy darab politikai frakció jönne létre, amelyik egyébként békepárti, hanem ilyen erőket a jobboldalon, a liberálisok, a szociáldemokraták, a zöldek között is bőven lehet találni. A kérdés az, hogy az eddig is következetesen békepárti, és az őrült háborús hergeléssel, a háború finanszírozását, a háborús fegyverszállításokat követelő, azt támogató véleményekkel szemben már kellő bátorságot összegyűjtő és a maga békepárti álláspontját a nyilvános európai eszmecserében képviselő pártok mellett lesznek-e olyanok szép számmal, akiknek az álláspontja eddig is békepárti volt, csak a politikai mozgástér hiányában, saját hazájuk koalíciós kényszerei okán, a médiatámadások elkerülése végett, a maguk békepárti álláspontját nem merték képviselni. Nem akarok messzemutató kitérőt tenni, de az a helyzet, hogy döbbenetes azt megélni, hogy jóakaratú európai politikusok és pártok milyen mértékben kiszolgáltatottak az úgynevezett NGO-k, civil szervezetek, illetve a média nyomásának. Én nem állítom, hogy Magyarországon a sajtó részéről ne érné mérhetetlenül sok és durva támadás a Fideszt és a KDNP-t. Hát hogyne érné, sőt, néha a támadásoknak az ereje, súlya, mennyisége nagyobb, mint, mondjuk, a korrekt tájékoztatásnak az aránya, de ez nem tud minket befolyásolni. A mi politikai mozgásterünket nem az határozza meg, hogy van-e rólunk elismerő cikk a Telexen. Szépeket írnak-e rólunk a 444-en? Atyavilág, mi lesz, hogyha a 24.hu kritikus cikket jelentet meg rólunk? Ha indokolt, vitatkozunk vele, ha úgy látjuk, elengedjük a fülünk mellett, ha meg nem, akkor a valóságnak megfelelő állításainkra nyitott orgánumok számára elmondjuk a magunk véleményét. Nyugat-Európa-szerte totális a balos, liberális, sorosista és sajnos ezáltal háborúpárti médiának, sajtóorgánumoknak való kiszolgáltatottság. A saját választási esélyeik miatt, a közelgő önkormányzati, tartományi választásokon remélt szereplésük okán nem merik, nem tudják elmondani a véleményüket, mert azt gondolják, hogy a bőrt letépik róluk, a keresztvizet leszedik róluk, ha ők, ha nem is állnak be, de legalább nem maradnak csendben a maguk békepárti álláspontját illetően. Legtöbbször elvárás, hogy ebbe a háborúpárti kórusba beálljanak. De azt gondolom, hogy a békepárti erők megerősödése felszabadító lehet az eddig is békepárti álláspontot képviselő, de arról, hogy úgy mondjam, taktikai okokból hallgató politikai erők számára is.

Így lesz belőle szavazat? Tehát a szétszórt békepárti erők egy adott pillanatban így fognak szavazni?

Nagyon sok olyan kérdés van, így Magyarországon is nagyon sok olyan kérdés van, ami pártokon átívelő, nyilvánvalóan az európai politikában is. Ezek alapkérdések. Ma nincsen fontosabb kérdés a háború és béke ügyénél, ez a politikai vagy a pártpolitikai vagy a politikai frakciókon átívelő kérdés. Vannak békepárti álláspontot képviselő baloldaliak, mondjuk, a szlovák vezető kormánypárt és vannak a legőrültebb háborús uszítás hangján megszólalók. Vannak békepárti álláspontot képviselő liberálisok, például Babiš úr cseh pártja és vannak a legdurvább háborús hangnemben megszólaló liberálisok, Macron elnök francia pártja. Mindenre van példa, mindegyik frakcióban. A kérdés igazából az, megerősödnek-e a legkülönbözőbb politikai hátországgal bíró békepárti erők a választásokon. Én arra számítok, hogy igen, és ennek megfelelően ez egy akár radikális, de legyünk egy picit realistábbak, jelentős békepárti fordulatot hoz Európában. Ne feledkezzünk el arról, hogy november az Egyesült Államokban elnökválasztás lesz. Persze, sokféle ellentétpárral leírható a Trump–Biden versenyfutás, de azzal is, hogy van az ukrajnai háború gyors befejezését hozó elképzelésekkel bíró, békepárti Trump és van az ezt a háborút pénzzel, paripával, fegyverrel és még több pénzzel és még több paripával és még több fegyverrel finanszírozó Biden-adminisztráció, amelyik virtigli, kőkemény háborúpárti álláspontot képvisel. Ott is egy békepárti győzelem azt jelenti, ahogy a miniszterelnök úr a békemeneten fogalmazott, hogy a nyugati világban egy transzatlanti békekoalíció jöhet létre, és azért az európai békepárti álláspont, egyetértésben az észak-amerikai békepárti állásponttal, a háború gyors végét fogja hozni. Ezért van szükség minden szavazatra, mert a dolog az európai parlamenti választáson kezdődik, minél több Fideszre, KDNP-re leadott szavazat, annál több Magyarországról érkező békepárti képviselő, annál nagyobb súly a remélem, komolyan megerősödő békepárti erők sorában az Európai Parlamentben és ezáltal egy békepárti fordulat az európai politikában.

Beülnek egy frakcióba az Európai Parlamentben, vagy csinálnak egyet?

Az az igazság, hogy a június 10-étől megválaszolandó kérdéseket június 10-én kell önmagunk számára is feltenni. A helyzet az, hogy mindenre van esély, de hogy ezek az esélyek milyen súllyal bírnak, ez is önmagában a választás eredményétől függ. Innentől kezdve megint átadom a szót a politikai elemzőknek, a politikai tanácsadóknak és az újságíróknak, akik a választásokat megelőző ilyen-olyan felmérésekből, legyen szó magyar, legyen szó más európai országokat is érintő, a választási végeredményre következtetnek. Június 10-én vagy 11-én, vagy 12-én alig fogom várni az ön kérdését a választások eredményének az ismeretében, a lehetséges partnereinkkel lefolytatott egyeztetések után nagy örömmel fogom bejelenteni, hogy milyen döntésre jutottunk.

Ökölszabályok azért vannak? Minél nagyobb a választási siker, annál inkább kristályosodási pont egy adott párt képviselőcsoportja? Vagy még ez sem igaz ebben a bonyolult helyzetben?

Véletlenül sem szeretnék mellébeszélni, de azt tudom mondani, hogy jó, nagyon jó és eddig talán elképzelhetetlennek tűnően remek, csodálatos lehetőségek is nyitva állnak előttünk. Hogy ezek milyen esélyt képviselnek, az mind a választási eredményektől függ. Számunkra, ebből a szempontból, a következő ciklus európai parlamenti szerepvállalását illetően, negatív forgatókönyv nincs, csak a jó, a még jobb és tökéletest nem mondanék, olyan a politikában nincsen, de a még jobbnál is jobb lehetőség, amely előttünk áll.

Az ukrajnai háborúhoz való hozzáállás minden más vitás pontot felülír? Például Olaszországgal, hogy kilépnek az egy övezet, egy útból, vagy például a lengyelekkel való vitáinkat? Ez a legfontosabb?

Sokszor lehet azt hallani, a legkülönbözőbb összefüggésekben, és akik mondják, azok az esetek döntő többségében nem őszinte szívvel mondják, hogy minket sokkal több minden köt össze, mint amennyi elválaszt. Most ami a jobboldali, szuverenista, konzervatív erők közötti európai együttműködést jellemzi, az nem a szándékok szintjén ez, hanem már az eddigi gyakorlat tekintetében. Pontosan tisztában vagyunk ezzel, lévén szuverenista erők vagyunk. Mivel számunkra az a természetes, hogy a saját országunk, a saját hazánk nemzeti érdekeit fogalmazzuk meg, azt képviseljük. Ez a nemzeti érdek, persze, eltérhet más nemzeti érdektől. Akkor ott egyeztetésekre, tárgyalásokra van szükség, meg kell próbálni ezeket összefésülni. Mi ettől nem ijedünk meg, mi nem a globalista gondolkodás azon logikájából indulunk ki, hogy van egy nagy világigazság és ebből a világigazságból kell levezetni a saját álláspontunkat, és innentől kezdve a világigazságból levezetett egyetlen lehetséges saját álláspont már senkitől nem enged eltérést. Egy frászt, nem így gondolkodunk. Természetesen vannak fontos kérdésekben véleménykülönbségek és vannak kevésbé fontosokban. De vannak alapkérdések, amelyekben százszázalékos az egyetértés a szereplők között, hiszen hogyne lenne, de még egyszer mondom, ez egy olyan együttműködés, már eddig is egy olyan hatékony együttműködés volt, ami abból indul ki, méghozzá a gyakorlatban, a mindennapokban, hogy sokkal több köt össze minket, mint ami elválaszt. Nyilvánvaló, ami összeköt minket, az a közös cselekvést, a közös európai parlamenti politikai cselekvést is megalapozza. Hihetetlen mennyiségű éket akartak verni Meloni és Orbán közé, a lengyel PiS vezetői és Orbán közé, más konzervatív, szuverenista európai politikusok és a magyar miniszterelnök közé. Na, de hülyék azért nem vagyunk, tudjuk jól, hogy a riválisaink rettegnek egy olyan lehetséges együttműködéstől, amely felforgatja, tökéletesen átalakítja az Európai Parlament erőviszonyait. Ez a harmadik eset, amiről úgy beszéltem, hogy van a jó, a nagyon jó és még a nagyon jónál is jobb, az egy ilyen súlyú, ilyen erejű szuverenista jobbközép politikai frakció létrejövetelét jelenti, ami pontot tesz annak a végére, hogy minden, a baloldali blokk és a baloldali blokkal totálisan lepaktált Néppárt szándéka szerint alakul az Európai Parlamentben. Akik ennek az együttműködésnek a részesei, akik ennek a baloldali blokknak és a velük lepaktáló Európai Néppárt által jellemzett európai parlamenti táncrendnek a bajnokai, ők nem akarják, hogy ez megváltozzon. Azt szeretnék, hogy továbbra is kizárólagosan ők határozzák meg az Európai Parlament politikai agendáját, de mi azt mondjuk, hogy jó napot kívánok, itt vagyunk. Ilyen sokan vagyunk, ilyen erőnk van, ennyiedikek vagyunk az európai parlamenti politikai frakciók sorában, és ez a szám egy elég alacsony természetes szám. Ennek megfelelően ilyen, meg ilyen súlyunk, erőnk van az Európai Parlament belső szerkezetének, tisztségviselőinek, politikai napirendjének a meghatározásában. Ők minden eszközzel ezt akarják szétverni. Amikor ilyesmit olvas az ember, akkor nem kell hozzá nagy megfejtőképesség. Az ő politikai törekvéseiknek a megfogalmazásáról beszélünk és jól látják a helyzetet. Van igen komoly esély egy jelentős erőt képviselő európai parlamenti együttműködés, politikai frakciók vagy politikai frakciók szövetségének a létrehozatalára.

Ha az Olasz Testvérek és a PiS meg a Fidesz-KDNP elég számú képviselőt tud bevinni a parlamentbe.

Nyugodtan megemlíthetnénk itt másokat is. Azon pártok felé gondolkodjanak a téma iránt érdeklődők, amelyek nem tagjai a Néppártnak, a szociáldemokratáknak, a liberálisoknak, a zöldeknek, a kommunistáknak. Vagy ezek tagjai voltak, de abszolút szamárpadra ültették őket ott, azért, mert szuverenista álláspontjuk volt és/vagy békepárti álláspontjuk volt és/vagy a genderideológiai őrületet nem fogadták el, és/vagy az illegális migráció elutasítását illetően nem voltak hajlandók a saját pártjuk migránssimogató, bevándorláspárti álláspontját osztani. Azért ezen politikai frakciók jelenlegi tagjai felől is van érdeklődő figyelem, hogy mi történik az Európai Parlament jobboldalán. A függetlenek, az Európai Konzervatívok, Identitás és Demokrácia, ebből az AfD nevű német pártot vegyük ki. Ők nem voltak, nem is lehetnek egy ilyen gondolkodásnak a részesei.

Soha nem is lehettek? Vagy csak a legutóbbi ügyeik miatt nem lehetnek?

Dehogyis, napirenden sem volt és most sincs. Ez így együtt nagyon sok párt, erős pártok, sok szavazat, sok európai parlamenti képviselő, akár az Európai Parlament, még egyszer mondom, belső politikai erőviszonyainak gyökeres vagy azt megközelítő átrendeződését jelentheti. De ha nem ez jön létre, de ha csak egy nagyon jó megoldás lesz, két megerősödő szuverenista, jobboldali politikai frakció az Európai Parlamentben szoros, világos, szuverenista, békepárti, számtalan más alapvető kérdésben, a migráció ügyében, szoros együttműködés, frakciószövetség közöttük, ez az Európai Parlament már nem lehet a lepaktáló Néppárttal megerősödő baloldali blokk őrültségei által tematizált Európai Parlament. Szóval, ha ez az erőviszony-átrendeződés létrejön, és erre nagy az esély, ezt a riválisainknak és a riválisainkat támogató sajtónak a jajveszékelő írásaiból is ki lehet következtetni, akkor nem kell tartani olyan további előterjesztések benyújtásától meg főleg nagy többséggel való elfogadásától, hogy a férfiak is szülhetnek. Azért az szimbóluma a magunk mögött hagyandó őrültek házának, hogy az Európai Parlamentben nagy többséget kapott az az előterjesztés, amelyik arról szól, hogy a férfiak is szülhetnek. Én azt tudom mondani, hogy sokkal többen lesznek azok, akik a szavazataikkal képesek majd szembeszállni ezzel az őrülettel és amellett lesznek, hogy a férfiak nem szülhetnek, szülni a nők tudnak.

Bizottsági elnökjelöltjük van már?

Ez az Európai Tanács oldaláról felvetődő kérdés, az alapszerződés világosan rögzíti, az állam- és kormányfők testülete, az Európai Tanács tesz javaslatot, ott ez egy minősített többséget, tehát nem egyhangúságot igénylő kérdés, és utána az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament választja meg. Kizárt az Európai Bizottság jelenlegi vezetőjének, a mostani európai őrültek házát személyében is szimbolizáló vezetőnek, európai bizottsági elnökjelöltként való támogatása. Brüsszelben gyökeres változás kell, Brüsszelben alapvető változás kell, Ursula von der Leyen a leváltandó, magunk mögött hagyandó időszaknak a képviselője, az ő maradásának a támogatása a Fidesz és a KDNP részéről kizárt. Nem hiszem, hogy ettől eltérő állásponton lenne a Tanácsban a magyar miniszterelnök.

Akkor kell elnökjelöltet megnevezni vagy a parlamenti támogatást előkészíteni, amikor megvan a választási eredmény, vagy ezt a Tanácsban kell megtenni?

Úgy tudom, hogy az Európai Tanács talán kétszer is ülésezik majd júniusban már az európai parlamenti választások után és a július közepi európai parlamenti alakulást megelőzően, azt gondolom, hogy e tekintetben az Európai Tanács ülésezésének az ütemezése hasonlít a korábbi időszakokra, csak elő kell készíteni egy javaslatot. Volt már arra példa, amikor én már európai parlamenti képviselő voltam, személyes tapasztalatom van erről, hogy nem tudott egyetértésre jutni a javaslatot illetően az Európai Tanács nyáron, így az alakuláskor nem tudott az új bizottsági elnök személyéről dönteni az Európai Parlament. Ezért erre csak ősszel került sor, utána történt meg a döntés, és azután kezdődött el az új bizottság felállása, hiszen a biztosok személyére a tagállami kormányok tesznek javaslatot és utána az Európai Parlament illetékes bizottságainak meg kell őket hallgatni. Az bizonyos, hogy a választási eredmények ismeretében a júniusi Európai Tanács-ülések történéseinek az ismeretében okosabbak leszünk, de semmit nem lehet kizárni. Még egyszer mondom, én egyre több jelet látok, ami abba az irányba mutat, hogy az udvariassági mosolyok és az udvariassági félmondatokon túl „feketeöves” állam- és kormányfők, mármint a politikai súlyt, az európai döntéshozatal befolyásolását tekintve feketeöves szereplők már nem Ursula von der Leyenben gondolkodnak.