eur:
390.48
usd:
360.06
bux:
0
2024. július 24. szerda Kincső, Kinga
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az ünnepi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányról tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Szent István téren 2021. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Éder Tamás: fordulat a boltokban, a következő hónapokban érdemben csökken az élelmiszer-infláció

Félő, hogy a reáljövedelem-csökkenésnek, a drasztikus élelmiszerinflációnak az egyik hatása az lesz, hogy ismételten megerősödik a gyengébb minőségű termékek iránti kereslet – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról, hogy húsvét előtt elegendő és megfelelő kínálat lesz az élelmiszerboltok polcain, de kitért az ársapkák jövőjére, a feldolgozóipar lemaradására és húsfogyasztási szokások változására is.

Közeleg húsvét, húsvéti sonka, tojás, bárány, megannyi élelmiszer és élelmiszerféleség van ilyenkor a középpontban. Mire készüljenek a húsvétkor a kosarukat megtölteni kívánó fogyasztók? Az élelmiszerárak emelkedése még mindig 40 százalék felett van.

Megnyugtathatok mindenkit, aki aggódik, hogy nincs megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer az üzletekben, hogy van. A magyar élelmiszer-gazdaság az idén is a húsvéti készítmények nagyon széles repertoárját teszi a fogyasztók elé. Az egy másik kérdés, hogy az árak az elmúlt másfél-két évben nagyon jelentős mértékben növekedtek. De nézzük meg ennek a gyökerét. Valamikor 2021 második felében a gabonák világpiaci árai elkezdtek drasztikusan növekedni. Akkor a szakértők elsősorban Kína takarmányéhségének a növekedését tudták be a kiinduló tényezőnek. Visszamehetünk még egy lépéssel, annak az oka pedig az volt, hogy korábban Kína sertésállományát drasztikusan csökkenteni kellett egy nagyon erőszakos afrikai sertéspestisvírus megjelenés miatt. Másfél év alatt a kínai állománynak a harmadát, negyven százalékát, vannak olyan elemzők, akik azt mondják, hogy akár az ötven százalékát is le kellett vágni, vagy elpusztult. Márpedig, ha abból indulunk ki, hogy Kína a világ sertésállományának felével bírt.

A legnagyobb sertéstenyésztő?

A legnagyobb sertéstenyésztő és a legnagyobb fogyasztó is egyébként. Tegyük fel, hogy elpusztult az állomány 40 százaléka, az a világ termelésének a húsz százaléka, miközben Kína fogyasztása jelentősen nem változott. Ezért Kína nagyon nagy importőrként megjelent, ami az élő sertés árát nagyon magasra növelte már akkor is. Viszont utána Kína pótolta az állományát és 2021-ben jelentős gabonamennyiség iránti keresletet kezdett mutatni az állomány ellátása érdekében. Már akkor elindult a gabonák árának növekedése, és az egy idő után gyakorlatilag az élelmiszerek szinte mindegyikébe be fog gyűrűzni, hiszen az élelmiszereink döntő része vagy közvetlenül gabona alapú, péksütemények, tészták, vagy áttételesen az állati takarmány formában jelenik meg, önköltségi tényezőként az állati eredetű termékek költségeiben.

Ha a húsféleségek drágulásáról beszélünk, akkor a gabonatőzsdék jegyzését vagy a gabonapiacot kell figyelni?

Ennek az élelmiszer-inflációnak mindenképpen a gabona volt az eredeztetője, de erre még jött az orosz–ukrán háború, ami szintén fokozta a gabona miatt a bizonytalanságot, de sok más téren is drasztikus változást hozott. Az élelmiszeriparban az önköltség meghatározó része a mezőgazdasági termény, amiből az élelmiszer készül, valamint az az energia, amit fölhasználunk a gyártás során és a munkaerő. Az orosz–ukrán háború megnövelte a mezőgazdasági termények árát is a kialakult bizonytalanság okán, most elindul az a harminc-negyven-ötven millió tonna gabona orosz, illetve ukrán oldalról, ami évek óta meghatározó szereplője a világpiacnak. A bizonytalanság csak tovább növelte a gabonák árát a 2022-es év elején, ami meg beépült az állattenyésztési termékekbe, a tejbe, a baromfiba és egy kicsit később elcsúszva az élő sertés árába is. Mindez ma is érezteti még hatását. Az, hogy az élelmiszerek ára egy év alatt 40 százalék fölötti szinttel drágult, döntően ennek a világpiaci folyamatnak az eredménye. De be kell valljuk, hogy a tavalyi élelmiszer-inflációban benne volt a forint gyengülése is.

Ha visszakanyarodunk a legfontosabb húsvétkor fogyasztott termékhez, a sonkához és megpróbáljuk föltérképezni, hogy jellemzően miből tevődik össze a húsvéti sonka ára, azt látjuk, hogy magyar sertésből készült, magyarországi húsüzemből érkező sonkát választunk. Ennek ellenére mégis nagyon sok külföldi tényező alakítja ezt az árat? Februárban 80-90 százalékkal volt magasabb az élő sertés ára, mint egy évvel korábban.

Így van, és azóta tovább növekedett az élősertés-ár. A magyar mezőgazdaság, a magyar élelmiszer-gazdaság az Európai Unió nagy gazdaságának a része, a mi belpiaci áraink a mezőgazdasági alapanyagok tekintetében döntően az európai uniós átlagárakhoz kötöttek. A sertés esetében teljesen: ami a német piacon történik – ott van egy német jegyzési ár, minden héten szerdán változik – az előbb-utóbb ezen szerződések miatt megjelenik a magyar piacon is. Tavaly a sertéspiacon az EU-ban, illetve ezen belül Németországban 1,2 euróról év végére 2 euróra növekedett az ár. Ezt durván 60-70 százalékos növekedés. Majd idén további 33 centtel nőtt a német jegyzés, 2,33 eurós sertésár van Németországban. Ez érezteti hatását a magyar piacon is, azt lehet mondani, hogy ma a magyar vágóhidak majdnem kétszer annyit fizetnek az élő disznóért, mint bő egy évvel ezelőtt. Elkerülhetetlen, hogy a fogyasztói árakban valamilyen formában ez megjelenjék. Ha abból indulunk ki, hogy a sonkagyártásnál az alapanyagár az önköltségeknek valahol a kétharmada környékén van, lehet, hogy még kicsit magasabb is, és a következő legfontosabb tényező, az az energiaár.

Ami szintén markánsan nőtt.

Sonkagyártásnál is hőkezelünk, füstölünk, aztán hűtünk, tehát sok minden történik az érlelés során, rendkívül energiaigényes ez a tevékenység. Mindannyian tudjuk, hogy mi történt az energiapiacon. A két fő önköltségtényező növekedése drasztikus volt.

Szerintem még a munkaerőköltséget is hozzátehetjük.

Így van, ez a harmadik fontos tényező. Két számjegyű százalékkal növekedtek a bérek. Kicsit több mint egy év alatt megduplázódott az élő sertés ára, az energiaköltségeink meg négy-öt-hat-hétszeresére nőttek, a munkabérek jelentősen növekedtek, ehhez képest az, hogy most a húsvéti füstölt készítmények ára az egy évvel ezelőttinél olyan harminc-negyven százalékkal magasabb, azt gondolom, hogy olyan nagyon nem csodálható, és láthatjuk azt, hogy bizony, a növekvő önköltségek jelentős részét a húságazat még nem tudta beépíteni.

Ha most húsvét előtt kimegyünk a piacra, ránézünk a húspultra és azt látjuk, hogy, mondjuk, kilónként négy-ötezer forint egy jobbfajta sonka, abban még mindig lehet a termelőnek és a húsüzemnek esetleges vesztesége?

A sertéstenyésztőnek most nincsen vesztesége, a sertésár gyakorlatilag rekord szinten van, soha nem volt ilyen magas. Nyilván a sertéstenyésztés önköltsége is drasztikusan növekedett, a takarmányárak, az energiaköltségek, munkabérek ott is éreztették hatásukat, de azt gondolom, hogy a mai árak mellett a sertéstenyésztők többsége, ha nem is nagy eredményt, de eredményt tud realizálni. Itt a húsipar szorult be a présbe a megemelkedett alapanyagár és a húskészítmények árának alacsonyabb szintű növekedése okán, egészen biztos, hogy az ágazat szereplőinek többsége az elmúlt hónapok során veszteséget realizál.

Ha megnézzük a fogyasztói oldalt, a vásárlókat, lehet az a tendencia, hogy a kereslet elmegy az olcsóbb vagy a kevésbé jó minőségű termékek felé?

Így van. Az elmúlt most már 8-10 évben azt tapasztaltunk, hogy a húsvéti füstölthús-készítmény kategóriákból a legolcsóbbak, a gyorspácolt, gyorsérlelt, hőkezelt vagy főtt sonkák, illetve készítmények iránti kereslet csökken. Ez a tendencia valószínűleg megáll. A fogyasztó megtanulta, hogy a relatíve olcsó gyorseljárással készült termék nem ugyanaz, mint a hosszabb érlelésű, hagyományos füstölésű, hagyományos pácolású termék, aminek viszont lényegesen magasabb az ára. A fogyasztó megtanulta, hogy ebben az ár valódi minőségi különbséget mutat és egyre többen figyeltek arra, hogyha már ünnep van, húsvét van, akkor a jobb minőségű, magasabb minőségű terméket tegyük az asztalra. Az biztos, hogy az idén jó esély van arra, hogy ebben a nehéz helyzetben, amibe a fogyasztók többsége került, többen fognak az olcsóbb termékek iránt érdeklődni. De az igazság az, hogy mi mind, magyar húsiparosok arra szoktuk ösztönözni ilyenkor a fogyasztókat, ha ilyen is a helyzet, akkor vegyenek inkább kevesebbet, de jobb minőségűt. Ez érvényes az élelmiszer-termékpálya gyakorlatilag teljes szegmensére. A fogyasztók elkezdtek eggyel alacsonyabb polcról vásárolni ugyanabban a termékkategóriában, illetve elkezdtek kevesebbet vásárolni, ez egyértelmű. Ha megnézzük az élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalmát, a januári, négy és fél százalékos visszaesés azért jelentős. A februárit még nem látjuk, de vélhetően még nagyobb mértékű volt. Egyébként már a decemberi is ijesztő volt.

Ha megnézzük a hivatalos adatokat, az uniós statisztikai hivatal Magyarországra vonatkozóan januárban körülbelül 48 százalékos élelmiszer-inflációt mért, februárban 43 százalékot, azért látszik a csökkenő tendencia. Egyértelműen tapasztalhatók ennek a csökkenésnek a jelei a boltokban is?

Igen, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy egyes termékkategóriákban eltérő időben van az infláció. Először a gabonák árának csökkenése indult el, és ennek eredményeként szép lassan megjelent az árcsökkenés bizonyos liszteknél, péksüteményeknél, illetve ezzel párhuzamosan a tejpiacon alakult ki normalizálódás. Azt kell tudni, hogy a nyers tej tavalyi áremelkedése részben annak volt tulajdonítható, hogy a nagy nyugat-európai, illetve északnyugat-európai termelőknél is viszonylag aszály volt, gyengébb volt az év. Az aszály gyengébb legelőket adott, a gyengébb legelők gyengébb tejhozamot adta, úgyhogy relatív tejhiány alakult ki Európában, ami az árakat a magasba lökte.

Most meg arról lehetett olvasni, hogy egy uniós tejfelesleg van?

Pontosan, így van, év végére normalizálódott a helyzet. Eltűnt a tejhiány, normalizálódik a piac, és ilyenkor azonnal reagál a piac és elkezd a nyers tej ára drasztikusan csökkenni, ami meg fog jelenni előbb-utóbb a tejkészítményekben is. Most ugyanez érzékelhető a baromfihúspiacon is. A sertésnél kicsit eltolódott minden, ott később indult el az áremelkedés és még most is drasztikusan nő az élő sertés ára. Itt nem tudom azt ígérni, hogy a következő hónapokban hasonló folyamatok indulnak el, mint korábban más élelmiszerek esetében, de a teljes kosárra nézve minden szakértő azt mondja, hogy a következő hónapokban majd érdemben csökken az infláció mértéke. Egy idő után bejön a sokat emlegetett bázishatás és innentől kezdve érdemben számolhatunk azzal, hogy tényleg alacsonyabb lesz az infláció mértéke.

Nagyjából 1 százalékos a tejpiaci termelésünk uniós összevetésben. Ezért az import is meghatározó lehet? Minden második kilogramm Magyarországon polcra kerülő sajt import, sőt a joghurtoknál 60-70 százalékos az import aránya. Akkor itt nagyon markáns tényező lehet, hogy hogyan alakulnak az árak.

Gyakorlatilag nem tudok olyan élelmiszert mondani, amely vonatkozásában az európai uniós folyamatok ne érdemben hatnának a magyar ágazatra. A tejpiac is ilyen. Alapvetően Magyarország a saját fogyasztásához elegendő tejet állítana elő, viszont továbbra is jelentős nyerstejexportunk van és alapvetően feldolgozott formában hozunk be sok-sok tejkészítményt. Nagyon sokat lehetett az elmúlt évtizedben szakmai berkekben hallani arról, hogy nem jó az a struktúra, ami kialakult a magyar élelmiszer-gazdaságban, vagyis hogy alapanyagot exportálunk és magasabban feldolgozott termékeket hozunk be. Ez a tejpiacon igen jellemző mind a mai napig, sajnos. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, a tejfeldolgozásban szignifikáns beruházásokra, fejlesztésekre van szükség és a magyar tejipari feldolgozóknak jó lenne sajtban is meg joghurtban is olyan versenyképesség-javuláson keresztülmenni, ami lehetővé teszi azt, hogy a magyar üzletek polcain érdemben versenyezni tudjanak a külföldi versenytársakkal. Magyarországon az elmúlt 20-25 évben az egyik legnagyobb élelmiszeripar-fejlesztési mulasztás az az, hogy nem támogattuk olyan nemzetközi szinten is versenyképes méretű üzemek kialakulását, amelyek a tömegtermék jellegű élelmiszerek esetében föl tudnák venni a versenyt a nyugat-európai társainkkal.

Ez nagyüzemi termelést jelent elsősorban?

Így van, tehát egyszerűen a dobozos tejet, a félkemény sajtot, a semmilyen speciális tulajdonsággal nem rendelkező joghurtot vagy a tőkehúst ma hatalmas nagy, végtelenül optimalizált cégek gyártják. Ezek tömegtermékek. Lehet, hogy mást nem is csinál az a nagyüzem, csak egy vagy két terméket. Ebben mi lemaradtunk.

Közép-európai viszonylatban is? Vannak, akik ezt nálunk jobban megcsinálták, mondjuk, az elmúlt években?

Igen. Lengyelország biztosan ezek közé tartozik, de ott egyrészt a nagyobb piacméretből fakadóan van egy belső piaci előny is. Csehországban is, Szlovákiában talán kevésbé, de ott is van egy-két ágazat, ahol keletkeztek nagyméretű üzemek. Nem mondom, azt, hogy nálunk nem volt, csak nem volt elég általános. Azt kell látni, hogy egy olyan sajtüzem, amelyik, mondjuk, a huszadrészét gyártja egy német sajtüzem mennyiségének, az rendkívül nehéz helyzetben van akkor, amikor versenyezni akar. Egyszerűen a tömegtermékek tekintetében ki kell alakítani azokat az üzemméreteket, amelyek versenyképesek.

Nálunk az elmúlt időszakban inkább a kisüzemi vagy akár a manufakturális jellegű termelést támogatták?

Így van. Volt egy, véleményem szerint téves, gazdaságfilozófiai megközelítés, ami abból indult ki, hogy Magyarország kicsi, soha nem játszik meghatározó szerepet a tömegtermékek piacán, ezért a speciális kicsi üzemeket, manufaktúrákat kell segíteni, amelyek a maguk sajátos eszközeivel speciális, nagyon finom, nagyon jó minőségű termékeket csinálnak. Ez gyönyörű, csakhogy az élelmiszer-forgalom döntő része azokban a koncentrált kiskereskedelmi láncokban zajlik, amelyek nem az ilyen speciális termékek iránt nyitottak, hanem nagy mennyiségű, folyamatosan jó minőségű, folyamatosan versenyképes áru terméket keresnek, nagy piaci terítési képességgel. Olyan partnert keresnek, amely az ő több országban meglévő, több száz egységből álló kiskereskedelmi láncukat el tudja látni a termékkel a hét minden napján. Ebbe a modellbe nem illik bele a manufakturális meg kicsi üzemi gyártás.

Ettől függetlenül annak is megvan a terepe.

Hogy az ördögbe ne! Csak aerről a fejlesztési síkról kicsit lemaradtunk, mert az volt a mondás, hogy nekünk nem erre kell összpontosítani. Hiába mondtuk, hogy Belgium is kis ország, Hollandia sem nagy ország, Ausztria sem, mégis tudnak versenyképes tömegterméket is előállítani. Ha a tömegtermék-előállításról lemondunk, akkor a volumen döntő részéről mondunk le. Ez az, amit az átlagos fogyasztó a hét minden második, harmadik napján biztosan vesz. Nagyon szép, nagyon jó, csodálatos termékeket lehet csinálni, de az egyszerűség kedvéért, hogy egy példával éljek, hatputtonyos tokaji aszút lényegesen ritkábban iszunk, mint zöld velteliniből egy fröccsöt. Nem szabad a magyar borászatot a hatputtonyos tokaji aszúra optimálni.

Hogyan néz ki ez a termékpálya, mik is az állomásai ennek?

Egyre inkább jellemzővé válik az, hogy a polcokra kikerülésért nem egy termék versenyez egy másik termékkel, hanem rendkívül szervezett termékpályák versenyeznek. Ez a koncentrált kiskereskedelmi lánc jelentette modell ez az elmúlt évtizedek kiskereskedelmi versenyét egyértelműen megnyerte. Nagy, koncentrált, rengeteg üzlettel bíró, központi raktározással, központi logisztikával bíró kiskereskedelmi láncok alakultak ki, amelyek üzleti modelljének a lényege, hogy napi szinten ugyanazt a terméket, versenyképesen, óriási mennyiségben, jó minőségben folyamatosan ott tudja tartani a polcon. Ehhez olyan beszállító kell, aki képes erre. Ennek a beszállítónak, legyen ez, például, egy tálcás sertéshús-előállító, biztosnak kell lennie abban, hogy ő a hét minden napján a szükséges mennyiségű, jó minőségű, megfelelő állapotban lévő sertést be tudja hozni a vágóhídjára, amiből majd a termék készül és amit terít a kiskereskedelmi lánc a több száz üzletében. Kell egy biztos háttér a beszállítóktól. A sertéstenyésztői háttérnek kell egy biztos takarmányellátási bázis, kell egy biztos malacellátási bázis, és szép lassan visszaérkeztünk a gabonatermesztőhöz.

Igen, ahonnan elindultunk.

Ezeknek a láncoknak a szervezettségi szintje óriási szereppel bír abban, hogy a végtermék mennyire versenyképes. Annak a vágóhídnak a versenyképessége, ahol minden héten két-három embernek azzal kell foglalkozni, hogy biztosan bejöjjön az az X számú disznó, amelyből megfelelő mennyiségű hús előállítható, nem tud versenyre kelni azzal a vágóhíddal, ahol egy évre előre, tervezetten, a beszállító integrált termelőkkel egyeztetetten, ki van alakítva szinte napi szinten, hogy mennyi disznó, mikor, hogyan érkezik a vágóhídra. Ugyanígy ezen tenyésztők a malacelőállítókkal vannak hasonló partnerkapcsolatban, a takarmány-előállítókkal vannak hasonló kapcsolatban, tehát egy rendkívül szofisztikált és svájci óramű pontossággal működő termékpálya, integrációs lánc az, ami sikeresen fel tudja venni a versenyt abban a kiskereskedelmi láncok által generált versenyben, ami itt az elmúlt évtizedek során kialakult.

Ebben a láncban ki van a legelőnyösebb helyzetben? Ki van a legnehezebb helyzetben? Hol vannak leginkább gondok?

Általánosságban mi, agráriusok, illetve élelmiszeriparosok egyértelműen abban a hitben vagyunk, hogy mindig a kiskereskedelmi lánc van a legjobb helyzetben ezen a termékpályaláncon. Már csak abból kiindulva, hogy a kiskereskedelmi láncok alkupozíciója a beszállítókkal szemben lényegesen erősebb. Abból az egyszerű helyzetből fakad ez, hogy míg egy beszállító egy országban, mondjuk, öt-hat-hét-nyolc jelentős kiskereskedelmi lánccal lehet kapcsolatban és próbálhatja a termékét elrakni, egy kiskereskedelmi láncnak egy adott termékből megszámlálhatatlan számú potenciális beszállítója van fél Európában. Tehát egyszerűen az alkupozícióban meglévő különbség ad lehetőséget a kiskereskedelmi láncoknak arra, hogy a jövedelemelosztást úgy alakítsák, ahogyan nekik megfelel. Aztán, hogy a termékpálya többi szereplőjének mennyi jut, az egy másik kérdés. Ugyanakkor a kiskereskedelmi láncoknak is van egyfajta kitettségük a jól szervezett beszállítói termékpályákkal szemben, mert azoknak a lecserélése azért nem olyan könnyű ma már, mint volt 8-10-15 évvel ezelőtt, pont azért, mert viszonylag kevés olyan jól szervezett termékpálya van az egyes alágazatokban, amely a terítési képességre képes. Ennek ellenére, amikor készültek jövedelemelosztási elemzések a különböző legfontosabb termékpályákon, a gabona, hús, tej termékpályán, mindig az jött ki, hogy a biztos, az eredményes gazdálkodáshoz szükséges jövedelemszint a kiskereskedelemnél keletkezik, a feldolgozóiparnál bizonytalan, a tenyésztőknél, termesztőknél pedig hol jól megvan, hol kevésbé hullámzóan ugyan, de viszonylag jó jövedelmezőség keletkezik. Nagyon érdekes, mert a mezőgazdasági termelő meggyőződése, hogy ő a leggyengébb láncszem a rendszerben, ugyanakkor a kimutatások azt jelezték az elmúlt években, hogy a legbizonytalanabb jövedelmezőségi helyzetben a feldolgozóipar volt. Kevésbé volt jellemző, általánosságban véve, a mezőgazdasági termelői szereplőkre. Az egy másik kérdés, hogy ettől még egy részük kerülhetett nehéz helyzetbe.

A múlt év februárja óta ársapka van érvényben jó néhány alapvető élelmiszerre, a húságazatban, húsipari termékek vonatkozásában is. A kormány szerint ez korántsem piaci, hanem szociális intézkedés. Viszont nyilván alakította a piaci folyamatokat is. Hogyan látja?

Nehéz helyzetben vagyunk, maradjunk ennyiben, mert megértjük a kormány szándékát, és a bevezetéskor az élelmiszer-ipari, mezőgazdasági szereplők és a kiskereskedelem is nyelt egyet és csöndben maradt. Úgy volt, hogy jó, három hónap, valahogy ezt kibekkeljük és utána minden visszatér a normál kerékvágásba. Aztán jött a második három hónap, a harmadik, és a dolog kezdett egyre érdekesebb fejleményeket hozni. Közben az élelmiszerek ára, miként a helyettesítő termékek ára is, drasztikusan növekedett, és azért a beszállítók próbálták az ő önköltség-növekedéseiket a kiskereskedelem felé átadni, és ezeknek a sapkás termékeknek is az átadási árai növekedtek. A kiskereskedelem nem volt abban a helyzetben, hogy azt mondja, nem veszem meg, mert tartási kötelezettsége volt bizonyos mennyiségre. Úgyhogy az történt, hogy egyre többet bukott a kiskereskedelem ezeken a termékeken, amit nyilván kompenzált más termékek árrésének kezelésében, gondolom én, de őket kell megkérdezni. Az okoz problémát élelmiszer-ipari, mezőgazdasági termelői szempontból, hogy ahogy növekedett a kiskereskedelem vesztesége az ársapkás termékeken, úgy nőtt a kiskereskedelem érdeklődése az alternatív, olcsó importbeszerzések iránt. Menjünk vissza a történelemben néhány évet! Amikor a koncentrált kiskereskedelmi láncok megjelentek Magyarországon, nagyon sokszor találtuk magunkat abban a helyzetben, hogy a magyar belpiaci árakat, mezőgazdasági és élelmiszeripari árakat befolyásolták. Azzal, hogy a Nyugat-Európában keletkező, kvázi likvidációs készleteket, amikor valakinek tele lett a fagyasztója Németországban sertéshússal és úgy döntött, hogy azt nem a saját piacon dobja ki, mert akkor a saját piacait teszi tönkre, hanem eltette valahova bármennyiért, csak menjen el, ne kelljen megsemmisíteni. A magyar kiskereskedelem ezeket a likvidációs készleteket boldogan megvásárolta. Tudta jól, hogy a jövő héten már nem lesz, de ezen a héten nagyon jól tudta az árakat letolni. A magyar beszállítók alkupozícióját érdemben rontotta ez. Ez az időszak lassan kezdett mögénk kerülni. Három-négy évvel ezelőtt már ott tartottunk, hogy a nagyméretű kiskereskedelmi láncok, még a diszkontok is, a sok-sok egyeztetés eredményeként komoly vállalásokat tettek a magyar termékekkel kapcsolatban. Például, hogy törekszenek arra, hogy a friss baromfihús, a friss sertéshús, az UHT-tej esetében a polcra kikerülő termékek 90 vagy 100 százaléka magyar termék legyen. Ezek nagyon javították a magyar élelmiszeripar és a kiskereskedelem közti bizalmi kapcsolatot. Most ezt kezdi feszegetni az ársapka. Ugyanis már annyit bukik a sertéscombon, hogy keresi a spanyol, német, bármilyen partnert, aki éppen el akar adni valamiért három, négy, öt, hat, nyolc kamionnyi húst.

És meg is találja rendszerint?

Mindig lehet találni. Mindig van piaci zavar ezekből a termékekből. A friss, hűtött sertéscomb importunk közel 50 százalékkal nőtt egyik évről a másikra! Erre nincs más magyarázat, mint az, hogy a kiskereskedők ezt a terméket próbálták alternatív forrásból behozni, ezzel csökkentve a veszteségeiket. Ez nem jó, ezen a magyar beszállító nyilván dohog, hiszen megduplázódott a sertés ára, elment a villamos energia, a gáz ára, tehát nem tudom annyiért adni, viszont a kiskereskedő bukik rajta, keres alternatív megoldást.

A nagyobb import nem borítja fel azt a kötelezettséget, hogy hány százalékban kell magyar terméket tartani?

Nincs ilyen kötelezettség, önkéntes vállalások voltak a kiskereskedelmi láncok részéről. Most azt mondják, hogy ezt a vállalást nem tudják betartani, mert olyan piaci helyzet alakult ki, amely mellett ők már nem tudják ezt a veszteséget zsebre rakni. Ezt a helyzetet mi szeretnénk minél előbb magunk mögött tudni.

A következő dátum egyelőre április 30.

Nagyon reménykedünk, hogy ez a sokadik hosszabbítás után most már az utolsó lesz. Többen idézték az elmúlt félév során Milton Friedmannek azt a mondását, hogy semmi nem olyan állandó, mint egy ideiglenes kormányzati intézkedés. Nem akarta ezt senki, szerintem, ilyen sokáig fenntartani, de beleszaladtunk egyfajta politikai csapdába és nehéz belőle kivergődni. Ugyanakkor az intézkedésnek most már a piaci szereplőket negatívan befolyásoló hatása van, úgyhogy megértve a dolog szociális hasznosságát, megértve mindent, ami politikai szándék mögött volt, úgy gondoljuk, egyébként nagyon sok más szakmai szervezettel együtt, a Hússzövetség és az említett Agrárgazdasági Kamara is azok között volt, akik egy hónappal ezelőtt jelezték, hogy most már vége kellene lennie a dolognak. Ezt egyébként alátámasztják a következő élelmiszer-inflációs adatok. Bízom abban, hogy a márciusi élelmiszerinfláció már lényegesen alacsonyabb lesz, mint volt a decemberi, januári, februári. Remélem, hogy olyan adat lesz, ami a kormányzatot megnyugtatja, elindult az élelmiszerek árának érdemi csökkenése és ebből adódóan az ideiglenes ársapka-intézkedésnek vége lesz.

Az elmúlt időszakban egyre többen fordultak az olcsóbb termékek felé, a vásárlók többsége igencsak árérzékeny. Vajon következhet-e átrendeződés kimondottan a húskészítmények piacán?

Félő valóban, hogy a reáljövedelem-csökkenésnek, a drasztikus élelmiszer-inflációnak az egyik hatása az lesz, hogy ismételten megerősödik a gyengébb minőségű termékek iránti kereslet. Ha a gazdaságban valami iránt van kereslet, azt elő fogja állítani a gazdasági szereplő. Én bízom benne, hogy ez a folyamat gyorsan normál kerékvágásba kerül, túl leszünk azon a kicsit kényelmetlen gazdasági helyzeten, amelyben most vagyunk, és ebben az esetben nem megyünk vissza oda, ahol 15-16-17 évvel ezelőtt voltunk, amikor az ilyen típusú termékek döntő szereppel bírtak a polcokon. Akkor mindenféle élelmiszerkönyvi szigorítással és szabályozási lépésekkel segítettük a fogyasztót abban, hogy tisztában legyen azzal, hogy az a termék, amit olcsón vásárol, nem ugyanaz, mint a 10-20 százalékkal drágább termék, még akkor sem, hogyha annak látszik.

Lehetnek az élelmiszerkönyvnek további szigorításai? Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy várhatóan a magyar élelmiszerkönyv több előírása is módosulni fog, például szalámik, sonkák, kolbászok esetében.

Zajlanak egyeztetések a szakma és a jogalkotó között az élelmiszerkönyv sok területén. Gyakorlatilag folyamatos módosulás van. El tudok képzelni további lépéseket, de ezek a fogyasztó felvilágosítását, informálását segítik. Ettől még potenciálisan gyengébb minőségű termék ott lehet, csak nem úgy hívják. Én abban bízom, hogy a gazdasági helyzet javul, túl leszünk a nehéz időszakon és visszatérünk ahhoz a tendenciához, ami az elmúlt évekre jellemző volt. A fogyasztók, mert megtehették, egyre nagyobb mértékben fordultak a közepes meg a fölső polcokon lévő termékek felé, illetve a közepes polcokon lévő termékek már lekerültek az alsó polcokra. Én örök optimista vagyok, úgyhogy reménykedem, hogy, mondjuk, ha jövő ilyenkor beszélgetünk, azt tudom mondani, igen, volt egy kis zökkenő, de visszatértünk a régi kerékvágásba.

Hogyan látja a a húsfogyasztás jövőjét, milyen trendek rajzolódnak ki? Sokan részben vagy teljesen kiiktatják a húst vagy az állati eredetű termékeket a fogyasztásból, s az alternatív fehérjepótlók vagy növényi alapú termékek felé fordultak.

A húsiparnak számolnia kell azzal, hogy az alternatív fehérje iránti igény bizonyos fogyasztói rétegekben növekszik. Ugyanakkor látni kell azt, hogy nyugat-európai kollégáim, akiknél előrébb tart az alternatív termékeknek a piaci bevezetése, az elmúlt hónapok során arról informáltak, hogy megállt a növekedés. Sőt, mi több, sokan, akik kipróbálták, visszafordultak a húsokhoz, mert egyrészt nem találták meg ugyanazt az élvezeti értéket ezekben a termékekben, mint amit a hús megadott, másrészt ezeknek a termékeknek jelentős része úgynevezett ultrafeldolgozott termék, és az ultrafeldolgozott termékekkel szembeni ellenérzés is növekszik a fogyasztói rétegekben. Az ördög tudja, hogy ez a két hatás miféle végeredményt fog hozni. Számolni kell vele, figyelni kell, de én úgy vélem, hogy a következő 10-15 évben Magyarországon még egyértelműen a hús és hús alapú készítmények fogyasztása lesz meghatározó, a fehérje esetében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.24. szerda, 18:00
Perlusz László
a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×