Gondolkoztam kicsit, hogyan mutassam be, mert ha jól tudom, akkor a művész titulust nem nagyon szereti.

Az egész helyzetet, amiben vagyok, óriási megtiszteltetés, de nem nagyon tudom komolyan venni. Amikor azt mondják, hogy művész úr, azt szoktam mondani az illetőnek, hogy elnézést kérek, de Magyarországon kétféle vész van, az egyik a sertésvész és a másik a művész.

A Kossuth-díjast még hozzá se tettem: Kossuth-díjas előadóművész.

Lassan annyi kitüntetésem lesz, mint Brezsnyevnek volt.

Néhány nap múlva, az Arénában, a nagykoncerten, ott fog állni tízezer ember előtt.

Szerintem a Covid miatt nem lesznek annyian.

Azért jó néhány ezren biztos lesznek a sportarénában.

Hogyne, igen.

Néhány héttel ezelőtt még kórházban feküdt, covidos intenzív osztályon, most pedig ott lesz az Arénában, több ezer ember előtt, a nagyszínpadon. Azért ez nagy vállalásnak tűnik.

November 15-én jöttem ki a kórházból, ahol csak öt napig voltam. Igaz, hogy azt mondták, ha még egy napig otthon maradok, akkor nagy tragédia történt volna. De bevittek az intenzívre, és Elek főorvos úr adott valami lórúgást – ez egy szerdai napon volt –, csütörtökre jobban lettem, olyannyira, hogy hétfőn meg akartam lógni, elkaptak. Tulajdonképpen négy teljes napot vagy ötöt voltam bent a kórházban, és közvetlenül az intenzív osztályról engedtek ki. Nem volt rehabilitációs szakasz, vagy ilyesmi.

Azóta sincs?

Hazamentem, nyolc kilót fogytam le, és egy hét után elkezdtem edzeni, és most igen büszkén mondom, hogy a 68. edzésen vagyok túl azóta. ó

Légzőgyakorlatokat jelent ez az edzés?

Tényleg majdnem szexuális gyönyör, ahogy negyven percet kell egy szobabiciklin ülnöm. Borzalom, dögunalom. Mérni kell a pulzusszámot, meg hogy hány kalóriát égettem el és hogy hány kilométert tekertem, ezt mind föl kell írnom, mert az edző letépi a fejemet, Ezenkívül attól függően, hogy lehet-e menni az erdőbe – mert én az erdő mellett lakom –, sétálok, az még jobb a légzésnek. De ha ilyen pocsék idő van, akkor nem megyek, akkor biciklizni kell és van háromszor súlyzóval edzés, ami szintén nem a szokásos súlyzózás, hanem kis súlyokkal végzett légzőgyakorlat. Most már 68-at lenyomtam. Valamelyik nap volt egy József Attila-estem a Nemzeti Színházban.

Tehát azóta állt már színpadon?

Már több előadáson is voltam.

Az Aréna-nagykoncertet levegővel meg tüdővel nem könnyű bírni egy kétórás koncerten…

Az exhibicionizmus sok mindent legyőz. Voltak folyamatosan próbák, egyszer három és fél órát végigénekeltem. Igaz, hogy ülve.

És ment?

Ment, és utána másnap, a következő próbán egy rövidebbet, két és fél órát. Az messze túl van azon, amit vártam magamtól, vagy amilyen hosszú lesz a koncert.

Ez a mostani koncert egy két évvel ezelőttről elhalasztott, a 75. születésnapra tervezett koncert volt, amit aztán a koronavírus-járvány felülírt. Akkor azt mondta, hogy nagyjából 60 évet adott magának, olyan kemény dolgokon ment keresztül. Most 77 éves, Hobo 77, ez lesz a koncertnek is a címe. Ez egyfajta szerencsés ráadás?

Mulatságosnak tartom, hogy egyáltalán még itt vagyok, másrészt meg hogy ezt csinálhatom. Ennél is fontosabb, de az nem mulatságos, hanem csodálatos ajándék, hogy nem veszítettem el a közönséget, már hatezer fölött van az eladott jegyek száma. Ez óriási. Az is, hogy egyáltalán itt lehetek én, aki nem is készültem erre a pályára, sosem tanultam sem zenét, se éneket, sem színészetet.

És hangszeres játékot sem, ugye?

Sajnos.

Érzi ennek a hiányát?

Nagyon hiányzik, mert így én csak szövegíró vagyok meg előadó. és nem tudtam megírni a saját szövegeimhez a zenét. Ez sok csalódást okozott, mert másokra voltam ráutalva, akik ugyan a legjobb szándékuk szerint csinálták vagy nem, mert már volt ilyen, aki unta, de sokszor nem találkozott a szöveg, ami mindig előbb van kész, a zenével. Ez az én hibám, nem haragudhatok senkire, Jagger vagy Ian Anderson vagy Lou Reed, Bob Dylan, megírják a zenét és a szöveget is, én meg sajnos csak a szöveget tudom.

Ha az ember végigfut az életrajzán, akkor Hobo pályafutása tulajdonképpen egy sikertörténetnagyon gazdag, sokfelé ágazó és nagyon sokszínű életmű. Sikertörténet valóban?

Abszolút.

Az ön olvasatában mit jelent a siker?

Ez belül van, fején találta a szöget, most megírtam egy könyvet, az a címe, hogy Térdig a szarban, fülig a szeretetben, ezen dolgozom.

Ez a koncert alcíme is.

Ez két lemez, az egyik a Térdig a szarban, a másik a Fülig a szeretetben. Régi számok, meg teljesen újak is vannak, tegnap lett kész a mesterszalag első változata a Fülig a szeretetben lemezen. Abban a szűk körben, amelynek megmutatom, óriási sikere volt, én meg fölfújtam magam, tíz méternél közelebb nem lehetett jönni hozzám. Két dal is van, amit újra fogok énekelni, mivel a lemez valamikor május környékén jelenik meg, nyugodtan megtehetem. De nem szeretek stúdióban lenni, élőben szeretek játszani. Az a baj, hogy a stúdióban meg azok, akiket odahívok, hogy figyeljenek és segítsenek, szóljanak, ha valami nem elég jó, mindig bedőlnek nekem. Még Mick Jagger mondta a hatvanas években, hogy nem árt, ha az embert időnként fenékbe rúgja valaki, csak nincs, aki megtegye. Nekem voltak ilyenek, sajnos meghaltak. Volt mesterem, aki ordítozott velem, hogy egy tehetségtelen hülye vagyok és igaza volt, Fodor Lajosnak hívták, zenekritikus volt, nagyon sokat segített. De hiába van sikere egy dalnak vagy a kollégáim megeszik az öreg medvét, énbennem van egy ilyen belső mérce, hogy a sikerről kérdezett. Nem azt nézem, hogy a 16 éves kislányok libidójának most akkor írok valami slágert vagy az értelmiségieknek vagy a nem tudom, kicsodának, hanem én csak olyasmit írok, ami magától jön. Én még soha nem gondolkodtam, hogy most kellene csinálnom egy lemezt. Mindig le vagyok maradva. Ha befejezem végre ezt a rohadt könyvet, mert már bubópestist kapok…

Csaknem ezer oldal lesz, ugye?

Most már meghúztuk, meg ez a betűnagyságtól meg a margótól, meg nem tudom, mitől függ, nem értek hozzá, de 900-nál több oldal volt a 16-os betűnagysággal, ahogy én írtam. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Alig várom, hogy megszabaduljak tőle már, állandóan a saját dumámat kell olvasnom. Én soha nem hallgatom a lemezeimet, nem nézem vagy hallgatom vissza az interjúkat sem. Utána is van már három dolog, amit meg kell csinálnom anélkül, hogy igyekeznék, hogy hogyan hosszabbítsam meg a pályafutásomat, még vannak kötelességeim. Mindig el vagyok késve. Nincs annyi időm, amennyibe beleférnének az ötleteim.

Kívülálló volt mindig, azt el szokta mondani…

Én amatőr voltam 33 éves koromig.

Ez a kívülállóság az úgymond amatőrséget jelentette?

Ez azzal kezdődött, hogy amikor abbahagytam a kosárlabdát 22 év után, s már az öregfiúkban játszottam, hobbiból csináltam egy zenekart, ez volt a Hobo Blues Band. Abszolút gimnáziumi tanár voltam, mellette volt ez. Rolling Stonest, Doorst és bluesokat játszottunk, annyi volt a különbség, hogy lefordítottam a szövegeket magyarra. Az rettenetesen bejött mint amatőr zenekar, de nem változott volna meg, ha nem száll be Póka Egon ‒ Isten nyugosztalja! ‒, mert ő csinált ebből profi zenekart és ő húzott bele engem a zenébe.

Meghatározó zeneszerző is volt egyúttal.

A szerzőtársam volt 15 éven keresztül. Ráadásul belehúzott engem úgy a zenébe, hogy egy csomó mindent megtanultam, amit már korábban kellett volna, csakhogy én nem akartam, eszembe se jutott, hogy én zenéljek.

Most is kívülálló?

Abszolút.

Említettük a Kossuth-díjat meg számos kitüntetést, a nagyon komoly életművet. Most a Nemzeti Színház tagja. Lehet évtizedeken keresztül kívülállónak lenni?

Azon keresztül, amit az ember csinál. Politikailag, vagy ilyen brancsban sosem voltam benne. A rendszerváltás előtt ismertem az egész demokratikus meg mindenféle ellenzéket, aztán amikor 1990 után egymástól elváltak meg elkezdték gyűlölni egymást, akkor én egyikhez sem csatlakoztam. Ebből kifolyólag az A oldal az azért utált, mert nem álltam be közéjük és azt hitték, hogy én a B oldalon vagyok, a B oldal meg ugyanezért. Én meg sosem álltam be sehova.

Szerették volna, hogyha közéleti szerepet vállal?

Hogyne, igen. Országgyűlési képviselő is lehettem volna.

Nem bánja? Lehetne például az Országgyűlés kulturális bizottságának az elnöke.

Nem, én a kívülállóságot szakmailag is értem, elsősorban úgy értem, mert azt a fajta zenét, szöveget és azt, amit mi csináltunk a Hobo Blues Banddel, korábban senki sem csinálta Magyarországon. Meg azóta sem. Olyan zenekar, amilyet, mondjuk, Póka Egon, Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor meg én alkotunk, nem nagyon volt Magyarországon, meg szerintem nem is lesz. Ez egy olyanfajta férfiasság volt, ami a zenében jelent meg, és ezt úgy hívják, hogy dögös. Semmit sem kellett csinálni, fölmentek ezek a palik, és dőlt előre a dolog. Nem volt csinált, én határoztam meg mindig azt, hogy mi történjen, milyen dalokat írjunk, merre menjünk, és én nem vettem tekintetbe a közönség elvárásait, sem a csövesekét, sem az értelmiségieket. Nagyon sokáig kitartott, és mivel a Hobo Blues Band már 14 éve nincs, most szembesülök, hogy ez egy micsoda létező hagyomány, annak ellenére, hogy a rádiók nem játsszák, vagy televíziókban sincsenek Hobo-koncertek, sem régiek, sem újak, és a dalainkat nem játszották már a Tanácsköztársaság idején sem.

Van egy régi Hobo Blues Band-dal, a Vadember, és abban az a két sor, hogy „Nem fogad a tévé, se a rádió, nem nekem dalol a dáridó”. Mondjuk, valóban nehezen tudnám elképzelni, hogy egy televíziós show-műsor zárásaként az Országúti bluest vagy A hajtók dalát énekli playbackről. Van az a kifejezés, hogy rádióbarát zene. A Hobo nem rádióbarát?

Úgy gondolom, hogy nem. Nekem vannak tízperces bluesaim. Most elkészült a lemez, hozok egy példát. Két József Attila-vers is van a Fülig a szeretetben lemezen, az egyik a Kései sirató, ami egy vadállati blues, iszonyatos fájdalmas blues, a másik pedig az Óda, ami kilenc és fél percig tart, ének van benne, vannak énekelt részek, vannak mondott részek és van Szirtes Edina Mókus szédületes hegedülése. De kilenc és fél perces dalt ki játszik le? Senki. Sőt, még attól is tartok, hogy a közönségnek sem lesz türelme végighallgatni. Ám én mégis úgy éreztem, hogy amiatt a mélységes szeretet miatt, ami létezik bennem valaki miatt, ezt a dolgot rá kell tennem a lemezre. Ebben nincsen olyan motiváció, mint A hajtók dala, az a legnagyobb slágerem, pedig nem jutottunk be az 1984-es táncdalfesztiválra.

Azt a számot sem játsszák, pedig hát négy-öt perc.

De ez nem baj, mondom, mert mélyen ott érzem az emberek lelkében. Gondolja el, hogy van egy József Attila-vers, az a címe, hogy Tudod, hogy nincs bocsánat, ezt 507-szer játszottam. Na, most a Hajmási Pétert nem játsszák 507-szer, és ez nem az én dicsőségem, hanem egyrészt a közönségben benne van a kultúra iránti igény, akármennyire is lökik az ellenkezőjét a kereskedelmi rádiók meg tévék, másrészt József Attiláé. Ez jó, ehhez én is kellettem, de nekem ilyen mestereim voltak, mint Jordán Tamás személyesen, vagy olyanoktól kaptam inspirációt, mint Mensáros László vagy Latinovits Zoltán. Hol jövök én ezekhez? És ehhez képest 507 előadást játszottam. Kell vezetnem a Déryné-program miatt a statisztikát, ez a harmadik József Attila-estem, az elsőt Jordán rendezte a Katonában, a másodikat Kiss Csaba az Új Színházban, ezt meg Vidnyánszky Attila a Nemzetiben. Három est, most fogom jubilálni az ezredik József Attila-estet.

Ez rekordnak tűnik.

Bekerülök a Guinness-rekordok könyvébe, közvetlenül a Hajmási Péter mellé.

Térjünk még vissza a könyv, a CD, illetve a koncert alcímére is. Kérem, hogy magyarázza el ezt a címet, mire is utal ez? A Térdig például?

Ha azt írtam volna, hogy bokáig, az nem fedné a valóságot, az én valóságomat. Olyan szintű mocsok és gyűlölködés terjedt el a politika, az internet és a Facebook jóvoltából, álnevek alatt mindenki mocskolja a másikat, gyűlöletet terjeszt. Nemrég hallottam, hogy az egyik zenészt megdobálták a koncertjén. Milyen dolog, hogy valaki elmegy egy olyan zenekarnak a koncertjére, amelyiket utál, azért, hogy megdobálja? Én nagyon sokféle zenét nem szeretek, még többet nem ismerek, de el se mennék olyanra, kinek van erre ideje? Na, most hogy itt mi robbant föl a rendszerváltás után, mindig nyilatkoztam azt, hogy a Kádár-korszakban nem volt ilyenfajta gyűlölködés, mint ami most van, erre az egyik barom azt írta a blogjában, hogy én jobban szerettem a Kádár-korszakot a mostaninál. Ami itt folyik, az nem volt. Mondják politikusok, hogy a magyarok összetartanak. Én meg nem úgy látom, hogy összetartanának, hanem a gyűlölet, a rosszindulat és a hazugság elöntött mindent. Erről szól a könyvnek igen jelentős része, de nem a nagyobb része. A nagyobb része a szeretetről, és a másik lemez meg arról szól, hogy Fülig a szeretetben.

Ez a szeretet, ami az alcímben a másik kitétel, a visszajelzésekre vagy a közönségre vonatkozik?

Most, hogy kijöttem a kórházból, olyan mennyiségű és olyan minőségű szeretetet kapok, amit már majdnem nem lehet elviselni meghatottság nélkül. Elmesélek egy történetet. Mindig úgy érzem, hogy amit én csináltam, igazából nem változtatott semmit, a világ rosszabb lett, mint amilyennek én gondoltam harminc vagy negyven évvel ezelőtt.

Lenne ilyen feladata a zenének, a dalszövegnek?

Arra gondolok, hogy a hatvanas években a Beatles, a Rolling Stones, Dylan, a Cream, Jimmy Hendrix mennyire változtatta meg annak a kornak a világát, fantasztikus volt. Ma már röhögnek rajta, hogy a ’68-asoké, a hippiké volt az egyetlen olyan világmozgalom és ezt a zene generálta, amelyiknek nem voltak politikai céljai vagy nem fújta hátulról valamelyik bankár a szelet. Ma már ilyen nincs, mindenki dörgölőzik ide, oda, amoda. Én nem dörgölőzöm sehova, ennek ellenére vannak jobb- vagy baloldali figurák, akik elismerik azt, amit csinálok. Az egyik bukott politikusnak mondtam, hogy én most a Nemzeti Színházban játszom, amiért szintén támadásoknak vagyok kitéve, és azt mondta, hogy te csak játsszál nyugodtan ott, ahol akarsz, mert téged nem lehet manipulálni, mondta ezt nekem egy balliberális politikus, aki már nem aktív, de összetalálkoztam vele. Kaptam egy levelet egy hölgytől, benne lesz a könyvemben, azt írta, hogy gyereket várt, a harmadik gyerekét és bent volt a kórházban, nem indult meg a szülés, miközben már két egészséges gyermeke volt. Az orvos azt mondta neki a többemeletes kórházban, hogy menjen ki a lépcsőházba és sétáljon föl-alá a lépcsőn, és akkor majd megindul a szülés. Az asszony kiment a lépcsőházba és Hobo-számokat hallgatott végig, ameddig a gyerek el nem indult. Vagy volt olyan, aki odajött hozzám Berettyóújfalun a József Attila-est után, hogy mondjak az iPadjére egy József Attila-verset. Mondtam neki, hogy nem, most fejeztem be. Bemegyek az öltözőbe, bejön a pasi utánam, ehhez már elég nagy merészség kell, megint mondja, hogy mondjak a készülékére József Attila-verset. És akkor már mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ez nem működik, és ne zavarjon engem. Kiment a pasi, de öt perc múlva megint visszajött. Akkor már fölálltam, hogy nem tudom, mi lesz. Zokogott, úgy zokogott, hogy alig tudott beszélni. Azt mondta, hogy a szerelme kórházban fekszik és napokon belül meg fog halni, az utolsó kívánsága, hogy tőlem haljon József Attila-verset. Megfogtam a krapekot, idehúztam a mellemre, a szája mellé tette az iPadjét, és elmondtam az Óda című verset. Hogy hogyan tudtam elmondani, nem értem. Elment a pasi, becsületére váljék, egy hét múlva jelentkezett, hogy a szerelme meghalt és hogy eljutott hozzá a vers. Ilyen dolgok történnek. Azt mutatja, hogy bár nem a felszínen van ez, amit én csináltam, mint ahogy az a kultúra sincs a felszínen, József Attila vagy Jim Morrison vagy Viszockij vagy Hobo Blues Band, de ennek ellenére, mint egy ilyen búvópatak, ott van a takony ‒ és elnézést, hogy ezt a kifejezést használom ‒ és a szar alatt, mint egy búvópatak. És ha valakinek majd tele lesz a hócipője ezzel a pocsék kultúrával, ami van, megtalálja ott, alul.

Változásokról és dalokról, meg változó dalokról beszélgettünk. A daloknak is van sorsuk?

Amikor az ember elkészít valamit, az elkezdi élni a saját életét, és nem lehet többé befolyásolni. Vagy tetszik, vagy nem. Viszockij mondta, hogy a dalok nem hagynak nyugodni, ameddig ki nem jönnek belőled. A Vadászat elég hírhedett lemez lett, aminek semmilyen zenei, semmilyen irodalmi vagy szellemi elődje nem volt a magyar könnyűzenében. Ki a fene gondolta volna, hogy ez így bejön. Nem is tudtuk és nem is úgy készült, hogy ez majd bejön. Ezzel szemben a Kopaszkutyával vagy az Oly sokáig voltunk lenttel már voltak akkor tapasztalataink, hogy mennyire érdekli az embereket, hogy viszik ők magukkal a dalokat tovább. Sosem lehet tudni, hogy egy dal milyen életet fog élni.

Említette a Vadászatot, ami 1984-ben jelent meg. Ennek vajon a lényege, a tartalmi hozadéka változott, vagy az üzenete most, 2022-ben is az, mint 1984-ben?

Kerestem valamilyen olyan formát, ami mindig jelen volt, és amibe bele tudok vinni mindent, ami engem foglalkoztat, amiről tudok. Katonák mindig voltak, meg vadászok is, meg kurvák, meg papok. Tehát el kellett döntenem, hogy melyik legyen. Egyrészt, mivel családi okok miatt nagyon nem szeretem a vadászatot, másrészt nagyon szeretem az erdőt, így az erdőt választottam, ahol megjelenhetnek a vadak, a vadászok, a hajtók, a szellemek, a mesefigurák, a partizánok, a szerelmesek, minden. Ma már ugyanezt a dolgot máshova kéne tenni, mert már azt is tudják fölülről a műholdakból, hogy az erdőben hány vaddisznó van vagy hány szarvas, hogy hányat kell kilőni és a szerelmesek már rég nem járnak az erdőbe.

És nem is mesél már az erdő, mint az emlékezetes dal szólt?

Nem, szerintem, nem, be van kerítve. Pár évvel azután, talán tízzel, próbáltam egy Vadaskert című albummal folytatni ezt a tematikát, hogy Magyarország egy gyönyörű szép hely, amit ma is így gondolok, és egy vadaskert, ami be van kerítve. De ez aztán zeneileg abszolút nem sikerült, ma pedig már ez a vadaskert is mulatságosnak tűnik. Ha a hazámra gondolok, nem az jut eszembe, hogy egy gyönyörű szép vadaskert, ahol az állatok bizonyos értelemben szabadon mozoghatnak, vagy történhet ott bármi, hanem inkább azt látom, hogy az egész megy át betonba meg kőbe, most a természetről beszélek, nem a politikáról, szűkül az állatoknak a tere. Bemennek már a medvék a falvakba és a városokba, mondjuk, Erdélyben, hogy találjanak maguknak élelmet. Azonban maga az a vadászat, hogy valakit meglesni, üldözni és leteríteni, ez soha nem fog elmúlni, ez az emberiség alapja.

A Vadászat akkortájt készült, amikor az István, a király. Sokak szerint hasonló fontosságú alapmű a magyarországi zenetörténetben a Vadászat és az István, a király. De aztán a Vadászatból nem lett film, nem lett monstre nagy színpadi produkció. Vajon miért? Ez pusztán menedzselés kérdése volt? Vagy ez is a kívülállással függ össze?

Az István, a király úgy kezdődött, hogy az 1982-es évben megkeresett engem a rendező, Koltay Gábor, és elmondta, hogy csinál egy filmet, amit a barátom írt. Boldizsár Miklósnak hívták, ő már elhunyt. Az ezredforduló, ez volt a darabjának a címe, Koltay elmondta nekem, hogy ő Kádár János és Szent István szerepének a párhuzamára és a katolikus vallás és a kommunista eszme párhuzamára építi föl a darabot. Azt mondtam neki, hogy én ebben nem veszek részt, így történt. Ami pedig a Vadászatnak és az István, a királynak a párhuzamát illeti, az szintén egy évtizedek óta folyó kettősség, az István, a királyt, minden hatalom igyekszik a saját céljaira fölhasználni, a Vadászat meg minden hatalmat irritál, és ez így van rendben.

Nem lehet, hogy talán jobban lehetett volna menedzselni?

De igen.

Ez az attitűd kicsit távolabb állt öntől vagy a Hobo Blues Bandtől?

Nem, annak idején az első szöveganyagot Aczél György cenzúrázta, de később is, például, Andy Vajna idején, a filmtervet szintén kirúgták. Ez a dolog elsősorban énnekem szól azzal, hogy nem álltam be egyik oldalra sem, hogy annak idején nem hajoltam elég mélyre.

Említette Aczél György nevét. Ha visszatekintünk az 1990 előtti időszakra, és a Hobo Blues Band történetére, az tűnik ki, mintha a hatalom részéről is lett volna egyfajta kapkodás vagy következetlenség. Betiltották a Kopaszkutya-lemezt, de engedték a Kopaszkutya filmet, ami egyébként most egy digitálisan felújított változatban újra mozikba kerül a napokban.

Igen?

Igen. Ez azért jelzi azt, hogy változnak a dolgok, de bizonyos dolgok azért sok-sok évtized után is elővehetők. Ha jól emlékszem, akkor éppenséggel Petőfit cenzúrázták, amikor egy Petőfi-vers nem kerülhetett föl a sokat emlegetett Vadászat albumra.

A kutyák dala és A farkasok dala, igen. Nézze, az, hogy az embernek milyen balhéi voltak a Kádár-korszak alatt, az ma már dicsekvésnek tűnik, de akkor ez nem az. Amikor a Hobo Blues Band első lemezének a sikere után betiltották a másodikat. Azt nem lehetett jól értelmezni, hogy a film mehetett, a lemez meg nem. Kész volt a lemez, nem lehetett kiadni. Ezenkívül még van egy Tiltott gyümölcs című lemez, amin csak olyan számok vannak, amiket betiltottak. Ez nem dicsekvés, így volt. Ami az üldözést illeti, én úgy gondolom, hogy hat vagy hét lemezünk megjelent és, mondjuk, kettőt tiltottak be vagy annyi dalt, amennyi két lemezre fért volna rá. A Tiltott gyümölcs egy dupla lemez. Ha valakit üldöznek, mint a Kexet vagy a Syriust, annak egyetlenegy lemeze sem jelenhet meg. Nekünk megjelent jó néhány lemezünk, amelyek közül például a Vadászat nagyon sikeres volt. Én nem éreztem úgy, hogy engem üldöznének. Az egy más kérdés, hogy miket tiltottak be, és ez fölveti azt a kérdést, ha annyi mindenkit üldöztek a zenei világból a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, akkor hol vannak azok a művek, amiket betiltottak. Nem került elő senkinek egyetlenegy betiltott lemeze sem a Hobo Blues Bandén kívül.

Nemcsak betiltott lemezeik vagy dalaik voltak, hanem rendőrségi ügyek is meg jelentések. A múltkoriban beszélt arról, hogy jó néhány dosszié előkerült, amiből tervezett is egy színdarabot írni.

Ez is megint dicsőségnek, dicsekedésnek számít a mai világban. 2019-ben volt egy koncertem az Arénában, és ott akartam valamit csinálni, amit még soha. 1972-ben május első napjaiban reggel, azt hiszem, fél 5-kor kiszállt a politikai rendőrség a lakásunkra, ahol házkutatást tartottak és engem bevittek a Gyorskocsi utcai börtönbe. Ott voltam egy napig, ott folytak a kihallgatások, és utána folyamatosan vissza kellett járnom, ügyvédet kellett fogadnom. Nagyon komoly jegyzőkönyvek voltak…

Mire voltak kíváncsiak?

Elvitték az összes írásomat, és most, 2019-ben, mondván, hogy én akarok valamit csinálni, amit eddig nem, eszembe jutott, hogy ennek az 1972-es ügynek, amikor Csepel díszpolgárává választottak, megkaptam a fénymásolatát. Abból jutott eszembe, hogy volt egy Petőfi-oratóriumvázlatom. Bementem a Történeti Hivatalba, ahol óriási kedvességgel fogadott egy történész asszony, és kiadták az 1972-es aktát, ami jó vastag volt, legalább ötven oldal. Megkérdezte a hölgy, hogy kíváncsi vagyok-e még valamire. Én jöttem volna el, mert 1991-ben megkértem Kenedi János történészt, hogy nézzen utána, hogy a Hobo Blues Bandben volt-e besúgó, ő pedig utánanézett, és mondta, hogy nem. Ezért én a kilencvenes évektől kezdve 2019-ig nem kértem ki ezt az anyagot, de most a Petőfi-oratórium miatt igen. A történész asszony kedvesen megkérdezte, hogy érdekel-e engem, hogy ezen kívül még mi van. Megnyomott egy gombot, és harminc dosszié kijött. Összesen 31 dosszié 282 oldalban. Ezek a birtokomban vannak, mert fénymásolatban megkaptam. Vannak nagyon komoly jelentések, meg besúgók, meg jegyzőkönyvek.

Tudja, hogy kik jelentettek?

Négyet biztosan tudtam azonosítani, mert ott volt a nevük. Az egyik egy Szalkai Sándor nevű filmrendező volt, a másik a Dunántúli Naplónak a főszerkesztője, pécsi, és még volt talán kettő. De például olvastam, amit Vikidál Gyula jelentett rólam, abban egy rossz szó sem volt. Hogy még valami pozitívat mondjak, 1990-ben volt a Tábortűz mellett című lemeznek a Budapest Arénában bemutatója, és a koncert előtt fél órával odajött hozzám egy ma is élő igen neves zenész, és azt mondta nekem, hogy bocsánatot szeretne kérni, mert ő ártott nekem. Félt, megfélemlítették és rosszakat jelentett rólam. Ott állt könnyes szemmel, és én megbocsátottam neki. Soha nem is fogom kiadni, hogy ki volt. De ilyen is volt, aki szembe tudott nézni ezzel a dologgal. Még ott volt az Arató András nevű műsorvezető vagy diszkós, aki azt mondta, hogy ő meggyőződésből lett besúgó. De ez még mindig nem azt jelenti, hogy üldöztek volna, mindenkit megfigyeltek. Voltak, amit betiltottak, de lehetett játszani, én minden évben száz és száz koncertet adtam, nyilván azért, mert a közönség eljött, és ez nem jelent üldözést, mint amit a Kexszel csináltak.

A közelgő Aréna-koncertről azt mondta, hogy amolyan örömteli, vidám koncertet szeretne ezúttal. Vannak vidám Hobo-dalok, amikre épülhet ez a koncert?

A legvidámabb dalunk az Országút blues. „Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac”, iszonyúan bírják, miközben egy autószerencsétlenség… Igyekszem olyasmiket összehozni, s ne csak a szövegről beszéljünk, a zenéről, a rock and rollokról is, amiket szeretnek az emberek és fölszabadítja őket, nem kell állandóan elgondolkodtatni. Ez egy más dolog, mint egy lemez.

Örömünnepre készül inkább?

Azt szeretném, aztán nem tudom, hogy mennyire telik ki tőlem, mert sokszor vagyok elég búbánatos.

Nehéz ilyenkor a válogatás? Öt évtized anyagából kell válogatni, több száz dalból és nyilván vannak olyan dalok, amik nélkül nem nagyon képzelhető el egy Hobo-koncert…

Igen, aknavetővel lövik a színpadot, ha nem. Ugyanúgy, mintha Jagger nem játssza a Satisfactiont, nekem is kell játszanom A hajtók dalát vagy A közép-európai Hobo Bluest, de ezek például, pont ez a kettő, egyáltalán nem szomorúak vagy vadak. Nagyon fontos szempont volt, hogy a rettenetes súlyú számok, mint a Másik Magyarország vagy az Új Magyarország, vagy a Nem lehet két hazád, ne legyenek. Inkább legyen az Operett meg a Torta, meg a Zwillinger Lola, meg Gorcsev Iván, ezek. Én ugyanolyan fontosnak tartom a humort, meg az öniróniát. Sokszor bohócnak képzelem magam, miközben olyan vagyok, mint egy medve. Szerettem volna könnyű és gyors lenni, de most olyan vagyok, mint egy tank. ezt aztán koreografálni egyáltalán nem lehet. Mert még régebben, amikor amatőr voltam és Mick Jaggert utánoztam, ment magától, de most, 112 kilóval nem úgy megy, mint 100-zal vagy 102-vel. Meg beszélni is fogok, mindig is kihasználtam az összekötő szövegek lehetőségét is. De nem azt mondtam, hogy most a 42. lemezről a 19. számot játsszuk, hanem mindenféle gyalázatokat kell ilyenkor mondani.

Most akkor egy örömkoncert következik az Arénában, de utána mi jön?

Akkor befejezem ezt a borzalmas könyvet, már háromszor elolvastam. A lemez körülbelül kész van, a lányom megcsinálja a borítót meg összerakják vizuálisan a könyvet, hogy hogy nézzen ki. Nem lesznek benne fotók, mert akkor háromezer oldal lenne. Ha ezekkel megvagyok, akkor van egy darabom, Az utcazenész, amit szeretnék eljátszani, ami a könnyűzenéről, nem a bluesról, a könnyűzenéről szól, azokról a végtelenül tehetséges emberekről, mint például Máté Péter volt, akik slágerzenét játszanak. Szeretnék egy párhuzamot fölmutatni, az ő sorsukat, hogy nekik milyen lehetett, nem ilyen vadállatoknak, mint mi, hanem nekik. Erről van egy darabom, meg hát van ez a 31 dosszié, amiből írtam egy szinopszist, hosszú változatot, amiben a betiltott számok lesznek benne. Van egy ötletem, hogy ebben a gyűlölködő világban megírom azt, hogy én miért maradtam itt. Csinálok egy lemezt, egy könyvet, egy koncertet és egy dokumentumfilmet azokról az emberekről, akik nekem fontosak voltak és már nincsenek, vagy akik fontosak és még itt vannak. Meg azokról a helyekről, amiket én szerettem gyerekkoromban vagy később. Azt szeretném, hogy az emberek, akiket én szerepeltetnék ebben a filmben, ne rólam beszéljenek, hanem a nézők számára derüljön ki, hogy ők miért voltak fontosak nekem. Vagy, akik meghaltak, azokat majd bemutatjuk mint művészt, dokumentumfilmen, és én elmondom mellé, amit fontosnak tartok. Nem azt akarom, hogy a dokumentumfilm rólam szóljon, hanem arról, hogy én miért maradtam itt, milyen emberek és milyen helyek és milyen események voltak, amelyek az én szeretetem a hazám iránt megőrizték és segítettek megőrizni.

Akkor ötlet és munka van bőven. Boldog születésnapot! Mert éppen a koncert napján lesz a születésnapja.

Pont aznap, a gyászos 77.