Ez már a második húsvét, amit senki nem tud a szokásos módon tartani. Hogyan ünnepel az egyház ilyenkor?

Megtartjuk a húsvéti szertartásokat, igaz, hogy zárt körben. Egyházmegyénként, országonként változik, hogy mennyire lehetnek jelen a hívők is ezeken a szertartásokon, viszont mindenütt online be lehet kapcsolódni. Ez most a lehetőség, így tudunk egymásra is vigyázni, de azért a közösséget megtartani, mert a húsvét közösségi ünnep.

Hogy szoktak bele abba az emberek, hogy online lehet találkozni, amikor a találkozás lényege a személyesség?

Részben sok mindent megtanultunk ezeknek az eszközöknek a használatáról, másrészt bele is keseredtünk már egy kicsit, mert mindent nem lehet online pótolni. Félig-meddig ez egy böjti időszak nekünk, mert a kommunikációnak több vonatkozásáról le kell mondani, hogy információt, bizonyos konkrét dolgokat el tudjunk juttatni egymáshoz.

Hogy számolnak, mikor lehet visszatérni a normál rendbe, ahol ember emberrel végre találkozhat?

Abban bizakodunk, hogy a tavasz vége, a nyár eleje már mindenképpen jóval szabadabb légkörben telhet. Abban pedig egészen komolyan reménykedünk, hogy szeptember elején, amikor az eucharisztikus kongresszust tervezzük, igencsak számosan is összejöhetünk, akár a szabadban, akár esetleg nagyobb termekben is.

Más a húsvét üzenete világjárvány idején, mint békeidőben?

A húsvét lényeges üzenete egy és ugyanaz: Krisztus föltámadt. De ennek a föltámadásnak, ami egy történeti tény, az emléke él tovább. Ez pedig konkrét és azonos. Ugyanakkor a mi helyzetünk változik, és a változó helyzetben ebből a nagy igazságból más és más tanulságok is adódnak. Most például az, hogy minden veszteség és minden gyász és minden korlátozottság ellenére van újrakezdés, és hogy Isten szerető atyaként kíséri az emberiség életét, mindig tartogat jövőt a számunkra, egyénnek és közösségnek egyaránt.

Hogy érzik, a veszteség, a gyász, az elzártság összezárja a közösségeket, vagy inkább szétzilálja a közösségeket?

Alapvetően most izolálódik az ember. A közösségre egyre jobban éhezünk ugyan, de nem tudunk részt venni benne. Mondok egy példát: más években húsvét előtt tartunk egy köszöntőt, amikor összehívjuk az összes munkatársakat Esztergomban is, Budapesten is, ez 30-40 ember mind a két helyen, és akkor megajándékozzuk egymást és kívánunk áldott ünnepeket. Most erre nem volt lehetőség. Azért számon tartottuk egymást, próbáltunk kis ajándékot, üdvözletet küldeni egymásnak, de ez mégsem ugyanaz, úgyhogy érezzük a hiányt. Talán ez a hiányérzet egy pozitív hozadék, mert ráirányítja a figyelmünket, hogy szükségünk van egymásra.

A hitre nagyobb szüksége van az ön tapasztalata szerint most az embereknek, vagy inkább elbizonytalanodnak ebben is a nyomás alatt?

A hitre mindig szükség van, de ilyenkor jobban érezzük, mert valljuk meg őszintén, ha az ember teljesen el van zárva, ha már nem is remél semmi jót a jövőtől, akkor könnyen elkeseredik és könnyen azt mondja, hogy minden értelmetlen. Ha a jövőtől nem várunk semmi jót, akkor a jelennek sincs értelme. Viszont mi azt mondjuk, hogy az emberi halállal nincs mindennek vége, hogy a mi jövőnk annál messzebbre nyúlik. Ettől kezdve pedig még az is értelmet kap, ami egyébként hiábavalónak és fölöslegesnek tűnne.

Történelmi tapasztalatát a katolikus egyház tudja hasznosítani ebben a világjárványban?

Természetesen. Részletes megoldásokat is találtak súlyos járványok idején, például a szentségek kiszolgáltatására, például arra, hogy általános feloldozást adtak, vagy arra, hogy a szentségek fontossági sorrendbe állítása egy komoly és tudatosítandó kérdés volt. Azt mondták, hogy a keresztség és a bűnbánat szentsége a legfontosabb, mert ezen múlik az üdvösség, hogy a kegyelem állapotába kerülhetünk. Ha a többi szentséget, mondjuk, a pap csak a saját vagy más életének a kockáztatásával szolgáltathatna ki, akkor az nem kötelessége. Nagyon fontos gondolatmenetet kaptunk örökségül, és amikor óvatossági szabályokat vezetünk be, akkor emögött van egyfajta teológiai reflexió is. Például a betegellátást úgy szabályozzuk, hogy covidos betegek közé ne mehessen be akármelyik pap a szentségekkel, és utána ne mehessen át más betegekhez, ők viszont csak ezekhez a betegekhez menjenek és mindannyiszor a vezető kórházlelkésznek az engedélyével, az orvosi előírások megtartásával. Tehát van ennek egy rendszere, amit ilyenkor újra életbe kell léptetni.

A járvány harmadik hullámában a református és az evangélikus egyház is úgy döntött, hogy bezárja a templomokat, az istentiszteleteket átviszi az elektronikus térbe. A katolikus egyház másképp döntött. Miért?

Nálunk az egyházmegyék között elég nagy volt a különbség. Mi itt Esztergom-Budapesten, de a váci, az egri egyházmegye és részben talán mások is úgy döntöttek, hogy hasonlóképpen járunk el, tehát nyilvános istentiszteleteket nem tartunk, hanem helyette az online térben közvetítjük ezeket. Viszont más egyházmegyékben azt mondták, hogy úgyis elég kevesen vannak a templomban, ha a távolságtartást, a fertőtlenítést és minden egyéb szabályt megtartanak, akkor ők abban nem látnak kockázatot. Ezt ők tudják, a helye válogatja ezt. Nálunk katolikusoknál a templom szent hely. Ott őrizzük az oltáriszentséget, fontos éppen ebben a nehéz lélektani helyzetben, hogy a hívő napközben bejöhessen a templomba, ott letérdelhessen, imádkozhasson egy kicsit az oltáriszentség előtt. Ebből is erőt meríthet. Annak, hogy nem zárjuk be teljesen a templomok ajtaját, van egy üzenete.

De általában sem lehet a templomok ajtaját bezárni? A hívőnek mindig lehetősége kell hogy legyen hogy bemenjen?

Nem mindig. Normális esetben is a templomok ajtaja sokszor van zárva, de hogy legalább egy bizonyos részében a napnak nyitva legyen, ez egy fontos lelkipásztori szempont.

A papok hogy bírják ezt a nyomást egy éve?

Az idén mintha már egy kicsit jobban fel volnának rá készülve, mint tavaly. Tavaly mindenki maga készített felvételeket, üzenetet küldött a plébániája híveinek. Voltak kiváló üzenetek, nagyon jó programok, Biblia-magyarázatok, szertartások és voltak olyanok, amiket az ember egy kicsit bohóckodásnak érzett. A nyáron ezért mi küldtünk útmutatásokat is a papságnak, ősszel pedig a papi továbbképzésben szakemberek előadását kértük arról, hogy kell a közösségi médiában szerepelni, hogy kell ezeket használni. Úgy tűnik, hogy nyitott fülekre talált ez az előadás, mert látszik, hogy kiegyensúlyozottabban, szakszerűbben járnak el.

Nincs mindenkinek, még a fiatalabb korosztályokban sem otthon közösségimédia-elérése. Falvakban, vidéken, idősebbeknél meg valószínűleg talán még kevesebb. Oda hogyan jut el az üzenet?

A közösségi médián kívül van Katolikus Rádió, van Mária Rádió, vannak a többi rádiók, amelyeket még többen hallgatnak, például az InfoRádió, és természetesen van a katolikus sajtó: egyházmegyei lapok, a katolikus hetilapok, ezek a csatornák mindig rendelkezésre állnak. Akit érdekel, aki kapcsolódni akar, az talál valamilyen csatornát, hogy ne csupán a személyes látogatásokra legyen utalva.

Múlt évben úgy mondta, hogy a járvány alkalmat ad az elmélyülésre, a valódi értékeink megtalálására. Azóta a járvány még súlyosabb szakaszába lépett. Többek lettünk lélekben, vagy kevesebbek ön szerint?

A fáradtság biztos, hogy nem hordoz nagy értékeket, viszont az is igaz, hogy tanultunk. Például arról, hogy az információk zűrzavarában élünk, és mivel személyesen nem nagyon találkozunk, ezeknek jobban ki vagyunk szolgáltatva. Lassan kezdünk mindezzel kapcsolatban egy kicsit kritikusok lenni, ami nem baj. A személyes mérlegelésnek és a személyes tapasztalatnak is kezdünk egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Tanulási folyamat ez, de én remélem, hogy ezt a leckét most már megtanuljuk és áttérhetünk egy másik tantárgyra.

Milyen másik tantárgy lenne az, amire először át kéne térni ön szerint?

A nyitásnak a stílusa. Hogy fokozatosan, szeretettel, valóban, ami fontos, azt kezdjük el újra, és így menjünk előre. Ne mindent pontosan ugyanúgy, mint a járvány előtt, hiszen voltak pazarló vagy rossz szokásaink is, amelyeket kár lenne újra folytatni.

Vissza fogunk térni a fogyasztás korábbi tempójához? Vagy lassulni fogunk?

Több mindentől függ ez. Vissza fogunk térni ugyanazokhoz az árakhoz, amelyeket régebben megismertünk? Szerintem nem. Átrendeződnek az árviszonyok, az értékviszonyok is, talán nem is kicsit. Ennek megfelelően nyilván a fogyasztás szerkezete is valamelyest módosulni fog. Lehet, hogy éppen az olcsó dolgokról le kell mondani, hogy meg tudjuk venni azt, ami igazán szükséges, de most már drágább.

Mit gondol, a világhoz, a Föld bolygóhoz való viszonyunkat meg fogja változtatni ez a járvány?

Valamit már változtatott. A rengeteg repülőútat meg kell gondolni. Akkor utazzunk, ha szükséges. Nagyon sok utazást, kongresszust helyettesíteni lehet egy videokonferenciával. Csak a téli szezonban legalább tíz olyan nemzetközi kongresszus volt, amit videokonferenciával helyettesítettünk, ha az összes résztvevőnek a repülőútját figyelembe veszem, meg azt, hogy mennyi kerozint fogyaszt egy repülőgép, akkor kiderül, hogy nem is olyan nagy baj, ha néha online tartunk ilyen találkozókat.

A hívő keresztények hogyan viszonyulnak egy ilyen csapáshoz?

Sok csapás volt a történelem során, és mi azt mondjuk, hogy ez egyrészt egy kihívás, az embernek a képességeit kell latba vetnie, hogy keresse a megoldást, azért teremtett minket Isten értelmes és szabad lényeknek, hogy az élet nehézségeit próbáljuk megoldani, amennyire csak lehet. Másrészt ráébreszt bennünket, hogy mindent azért mégsem tudunk megoldani, el kell fogadni akár azt is, ami kellemetlen vagy rossz, de nem a bajoké a végső szó. Az Istennek az irgalmába és az örök életbe vetett hit a hívő ember esetében ilyenkor előtérbe kerül, de nem fatalizmus ez, mert ott van mögötte, hogy viszont igyekezni kell, hogy amit én megtehetek a problémák megoldása érdekében, azt tegyem meg, mégpedig önzetlenül. Egy világjárvány esetén az egészségügyi kihívás nagyon is hangsúlyozza az emberiség egységét. Ebben a tekintetben még Ferenc pápának a nagy körlevele is, a Fratelli tutti, Mindnyájan testvérek, bizony aktuális üzenetet hordoz, ezt kéne szem előtt tartani.

Az önzetlenség, a szolidaritás nagyobb erejű most a járvány második évében, mint amilyen az elején volt?

Ellenkezőleg, azt látni, hogy talán most nagyobb a marakodás, nagyobb a pozíciókeresés, nagyobb a taktikázás, és ez sokaknak elrontja a szája ízét. A nagylelkűségnek van itt az ideje ilyenkor, és ebben az egyénnek nagyon korlátozottak a lehetőségei, mert itt nagy döntésekről van szó, nagy szisztémákról van szó, nagy tudományos, műszaki, gazdasági erőkről van szó. Mégis hiszünk abban, hogy a mi kis hozzájárulásunk valamit talán javít.

Az egyház más üzeneteket küld napi szinten a híveknek világjárvány idején?

Először is van a pápának egy-két soros napi üzenete mindig, ez is erről szól, de az egyháznak nagyon sok szereplője van, aki próbál ilyen üzeneteket küldeni. Ha egy szép szertartást közvetítünk vagy egy szentírási részletet mutatunk be, az is erről szól.

Más szentírási részeket kell ilyenkor kiválasztani, citálni, vagy annak elég szigorú rendje szokott lenni?

Van a perikopáknak, az azonos napra rendelt olvasmányoknak és evangéliumoknak a rendje, de megszólal, beszédessé válik. Ilyen helyzetekben talán mást is mond ugyanaz a szakasz, mint egy békésebb, kényelmesebb időben. Másfelé fordítja a figyelmünket, érdemes ezekről is újra és újra elgondolkozni.

Az egyháznak egészségügyi diakóniai intézményei is vannak. A járvány hogyan érintette ezeket?

Épp úgy, mint az egész egészségügyi szektort. Nagy nyomás, nagy kihívás, több munka, nagy felelősség és figyelem, ami ilyenkor kötelező. Látom az irgalmas kórházban, látom másutt is, hogy ez fokozott megterhelést jelent. Új és új szabályok jönnek ki, de minden szempontból ugyanúgy reagálunk, mint az egészségügynek a többi része.

Oktatási intézmények ugyanúgy, ugyanabban a rendben vannak online és offline?

Igen, a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt. Az egyetlen különbség a papnevelő intézmények, a szemináriumok, hiszen ők közösségileg készülnek a hivatásukra, együtt laknak, nem egyszerűen kollégiumról van szó. Itt az egyes szemináriumok vezetése mérlegelte a helyzetet, hogy hol szükséges esetleg hazaküldeni a kispapokat, és hol pedig mint közösség tartják meg az óvatossági szabályokat. Az oktatás azonban a hittudományi főiskolákon online történik.

Eredményesen tudtak védekezni papneveldékben is?

Ez változó. Volt olyan szeminárium, ahol elég sokan megbetegedtek, de szerencsére az előző időszakban a fiatalabb embereknek súlyos tüneteket ez nem okozott, de szervezett formában végig kellett tesztelni mindenkit és orvosi eligazítást kellett kérni arra, hogyan viselkedjen a közösség.

Idősebb papságban sem okozott nagy pusztítást a koronavírus-járvány eddig?

Az biztos, hogy a 2020-as évben és 2021 elején valamivel több papot temettünk, mint átlagosan szoktunk. Általában a legidősebb korosztályból kerültek ki az elhunytak, de nem kizárólag. Nem mindenkiről tudjuk, hogy koronavírus-pozitív volt-e. A szolgálatban álló papság körében szintén voltak, akik megbetegedtek. Ez egy érdekes helyzet, mert a papoknak a hivatása körülbelül olyan, mint a pedagógusoké, óhatatlanul is közösségi helyzetekbe kerülnek, de nem kértek semmiféle külön oltási lehetőséget. Talán most majd lehet egy ilyen kérés, hogy a pedagógusok módjára a hittanárokat meg a papokat is oltsák be, meglátjuk, hogy milyen válasz érkezik.

Biztatják az embereket, a híveket és a papokat is, hogy vegyék föl az oltást?

Mi a magunk részéről biztatjuk a hívőket erre. Ezt maga a Szentszék is megtette, amikor azt mondta, hogy nyugodtan lehet katolikus lelkiismerettel ezeket az oltásokat elfogadni, kérni, ilyen értelemben nem látunk akadályt mi sem, és azt mondjuk, hogy lehetőség szerint ki-ki oltassa be magát.

Mikor dől el véglegesen, hogy megtartják-e a múlt évről egyszer már elhalasztott és most szeptember elejére tervezett eucharisztikus világkongresszust itt Magyarországon?

Ezt tovább halasztani már nem lehet. Itt a kérdés csupán annyi, hogy milyen módon lehet megtartani. Egy kicsit úgy vagyunk, mint az olimpiával. Ha lehet, akkor az egész világról várjuk a vendégeket. Ha nem jöhetnek az egész világról, jöjjenek, ahonnan szabad. Ha nem jöhetnek messziről, jöjjenek közelről. Többféle forgatókönyvet készítettünk elő, és abban bízunk, hogy így vagy úgy, de mindenképpen megtartjuk az eucharisztikus kongresszust.

Teljesen a magyar katolikusok hatásköre az, hogy ha lesz, akkor hogyan lesz eucharisztikus kongresszus?

Van egy szentszéki bizottság az eucharisztikus, nemzetközi kongresszusok szervezésére, azzal mi mindig egyeztetünk, de ebben nem volt semmiféle nézetkülönbség, már csak azért sem, mert 2022-re már vannak nagy katolikus nemzetközi rendezvények, amelyekkel nem eshet egybe ez a kongresszus. 2024-re meg már kijelölte a Szentatya a következő színhelyet Ecuadorban, Quitóban, ezért ennek most, 2021-ben valamilyen módon sorra kell kerülnie.

Hogyan illeszkedik az eucharisztikus kongresszus a nagy katolikus világesemények sorába? Mire való, úgy is kérdezhetném?

Mindenképpen való arra, hogy az oltáriszentségbe, a szentmisébe vetett hitünket újra megerősítse, de való arra is, hogy ezt megmutassa a világnak, és azt is, hogy ebből cselekedetek következnek, tehát hogy a hitünk a segítő szeretet formájában kitárulkozik a profán világ felé is, tehát nem közömbös, nem elzárkózó, nem triumphalista, hanem éppen a segítőkész szeretetnek a példáját akarja adni. Ezért is szerveztünk előtte különböző tudományos és karitatív kongresszusokat.

Megvan-e már a terv, hogy mi lesz a program, ha lehet kongresszust tartani Magyarországon?

Természetesen megvan az összes helyszín, le van egyeztetve a biztonsági vonatkozásaival együtt. A szeptember 5-i nyitó szentmisét nem a Puskás Ferenc stadionban, hanem a Hősök terén tartanánk, éppúgy, mint a záró misét. Ez bizonyos mértékig költségkímélő megoldás is, mert egyszer kell fölépíteni azt az oltárt, amely a pápai szertartások követelményeinek is megfelel. A hét során a délelőtti programokra a Hungexpo területe továbbra is rendelkezésre áll, hogy ott a 15 ezer embert befogadó nagy csarnokban, amit szellőztetni is lehet, hányan foglalhatnak helyet, ez függhet járványügyi körülményektől. Természetesen el lehet osztani úgy, hogy viszonylag szép számú közönség is elférjen anélkül, hogy különösebb veszélyt jelentsen. A délutáni kulturális programok egyébként is fakultatív jellegűek, és az már igazán attól függ, hogyan indul meg Budapesten a kulturális élet, a MÜPA-ban, az Erkel Színházban vagy a Zeneakadémián milyen lehetőségek lesznek. Megvan, hogy kik, mit adnak elő és mikor, a helyszínekkel a megegyezések megszülettek. Bízunk benne, hogy a közönség is eljöhet.

Nagyon más követelményei vannak egy pápai szertartásnak, mint minden más katolikus szertartásnak? Említette, úgy kell megépíteni, hogy annak is megfeleljen.

Nem nagyon más, de azért van egy-két nüansz, például az, hogy hátulról is fedve legyen.

Miért?

Biztonsági követelmények ezek. Egy szép, ünnepélyes liturgia nagyon hasonló, akár a Szentatya végzi, akár más, viszont biztonsági követelmények vannak.

A Szentatya érkezése, ha lesz kongresszus, akkor ma biztosra vehető?

Igen, ő ezt nagyon határozottan mondta, a környezete sem vonja ezt kétségbe, tehát reálisan várható. Nagy öröm lenne az is, ha a szentmisén kívül, ha másutt nem, ott mindjárt a Szépművészeti Múzeum épületében tudna találkozni többekkel. Rövidre szabott látogatás lesz ez, ezt mindnyájan tudjuk, de ennek ellenére azért aki a szentmisében a stacio orbis, az egész világ nevében végzett celebrációval együtt van velünk, az nyilván azért egy üdvözlés erejéig tud majd találkozni is, ebben bízunk.

Egy eucharisztikus világkongresszus alkalmából mondott pápai beszéd nagyon más szokott lenni, mint az egyéb egyházvezetői üzenetek?

A pápai beszédeknek általában stílusuk van, és ez különböző pápák esetében azért más és más. Ferenc pápának a személyes stílusát elég jól ismerjük most már, abban mindig van valami meglepetésszerű, mindig van benne valami, amitől az ember vagy mosolyra, vagy figyelemre fordul, mert olyat mond, ami váratlan a hallgatóság számára. Ezen a módon ő sokak számára erősítést és útmutatást tud adni.

A kongresszusnak lesz-e valami olyan fő témája, amire az egész találkozó ráhúzható?

A kongresszusnak van egy jelmondata, amit szintén a pápa hagyott jóvá, ez pedig az, hogy „minden forrásom Belőled fakad”. A II. Vatikáni Zsinatnak különleges tanítása volt, hogy a liturgia, azon belül is a szentmise, az eucharisztia az egész keresztény életnek és küldetésnek a csúcsa és a forrása. Ez a forrás táplálja a mi életünket, de az éltető vize nem áll meg a templom küszöbénél, hanem ki akar áradni a világra. Ez az igazi programja, ez az igazi vezérgondolata ennek a kongresszusnak, hogy átjárja a szívünket és rajtunk keresztül kiárad a világra Krisztus szeretete. Ennek meg kell mutatkoznia.

Egy ilyen eucharisztikus világkongresszus a hitét nem naponta gyakorló ember számára is élvezhető eseménysort ad?

Mindenképpen. Nagyon sok olyan zenei alkotás készült erre az alkalomra, ami önmagában is érték és figyelemreméltó. Elkészült például egy teljes roma mise, egy Budapest-mise, de a művészeti részében is lesznek emléktárgyak, plakátok, különböző dísztárgyak, hogy az utána emlékezetes lehessen akár a következő nemzedék számára.

Egész Budapesten látszani fog, hogy itt van az eucharisztikus világkongresszus?

A plakátok és a média révén mindenképpen látszani fog. Van néhány olyan attrakció, ami ma is látszik, ilyen például a vonat, amely ki van festve az eucharisztikus kongresszusnak az emblémájával, feliratával, aztán lesznek olyan plakátok, amelyek majd hirdetik az eucharisztikus kongresszust. A templomoknak a homlokzatára szintén hatalmas textilből készült reklámanyagot fogunk kitenni, ahogyan ezt már kezdtük tavaly is, csak most ezt is át kellett alakítani.

Mi az, amit az előkészítő munkából át lehetett menteni az idei őszre, és mi az, amit teljesen elölről kellett kezdeni?

Nagyon sok mindent lehetett átmenteni, akár a helyszínek kapcsán, az egyes rendezvényeknek a lefolyásával kapcsolatban, a művészeti és zenei alkotások is teljes mértékben érvényesek az idén is. A közönségszervezés, a regisztráció megindult, tavaly tavasszal, amikor le kellett vele állni, már körülbelül 60 ezer emberre számítottunk. Az új regisztráció megnyitása pedig azért problematikus, mert még mindig várunk azzal, hogy igazán nagy kampányt rendezzünk. Arra várunk, hogy egy kicsit világosabbak legyenek a körülmények. A konkrét részvételnek a módját illetően lehetnek még olyan információk, amiket szintén közölni kell azokkal, akik regisztrálni akarnak. Elsőáldozásra tavaly 4500 gyerek jelentkezett, fölajánlottuk, hogy aki akar, írassa át idén őszre, de sokan szerettek volna áldozni plébániai keretben, ez meg is történt nagyon sokszor, de azt mondtuk, hogy aki mégis majd újra akar áldozni a nyitó szentmisén, annak külön helyet, külön szektort biztosítunk. Még fehér ruhát is kapnak, hogy lássuk, ők a 2020-as elsőáldozók. 900 körül vannak azok is, akik az idei nyitó misén akarnak ténylegesen elsőáldozók lenni, és ez a szám nyitott. Tehát van egyfajta pozitív készülődés, reménykedés. Az utolsó két-három hónapban fognak torlódni a feladatok, a külföldi vendégekkel kapcsolatos teendők nagyon összesűrűsödnek. Várjuk azt, hogy mikorra lesz egy kicsit biztonságosabb vagy áttekinthetőbb a helyzet, de rá vagyunk készülve arra, hogy egy nagy hajrával, akár egy nagyszabású szervezést is még elvégezzünk.

Az előző eucharisztikus világkongresszus sem Európában volt és a következő sem Európában lesz. A megosztott, sok tekintetben feszültségektől sújtott Európának fog az valamit számítani, hogy ez itt lesz?

Sokaknak számít, mert abból, ahogyan jelentkeztek meg érdeklődtek, nagyfokú szimpátiát lehetett kiérezni, mégpedig sok európai országból, nem is csak a közvetlen közelből. Adja Isten, hogy a szabad utazás körülményei között ez láthatóan is megjelenjen.