INFORÁDIÓ 
2021. január 17. vasárnap
Antal, Antónia

földváryné kiss réka

nemzeti emlékezet bizottsága

1956-os forradalom

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke beszédet mond a recski kényszermunkatábor létesítésének 70. évfordulója alkalmából, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) által rendezett tudományos ülésen a NEB budapesti hivatalában 2020. február 20-án.

Földváryné Kiss Réka: személyes történetek kis mozaikjaból áll össze a nagy '56-os történet

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

A levéltári források mellett a forradalom és szabadságharc történetéhez a személyes életutak visznek közelebb – mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. 1956 alaposan megkutatott időszak, de kérdés, hogy mi lapul az egykori szovjet levéltárak mélyén, és új tudás a lokális történetek egymás mellé állításából is fakadhat még.

Látja-e már a történész azt, hogy ’56 és az azt követő megtorlás mennyi időre határozta meg az egyén, az állampolgár meg az állampárt viszonyát?

A rendszerváltásig. Sokszor szoktunk arról vitatkozni, hogy ’56 a rendszer koporsószege vagy tartószege volt-e, és ezek a kérdések részben jogosak, részben félrevezetők, merthogy ’56, miközben Kádárék megpróbálják tabusítani és hallgatás-kompromisszumot kötni a társadalommal, akkor egy depolitizált társadalomban egyfajta jóléti politikát vittek véghez, de tudjuk azt, hogy ’56 kimondva-kimondatlanul végig ott van a rendszer lényegében. Kádárék megtapasztalják, hogy milyen az, amikor a hatalom elveszítheti a hatalmát. ’56 a kommunista politikai elit szempontjából egy sokk. ’56 az ő szempontjukból azt jelenti, hogy pillanat alatt össze tud omlani a rendszer, el lehet veszíteni a hatalmat, és végig benne van a kádári politikában, hogy ez még egyszer ne történjen meg. Az egész jóléti politika, amit mi gulyáskommunizmusnak, a legvidámabb barakknak hívunk, tulajdonképpen erre épül. Ez nagyon fontos szempont, az ’56-osok, a társadalom szempontjából. Akiket meghurcoltak a forradalomban, őket a rendszerváltásig elkíséri. Sok olyan élettörténetről tudunk, akik elmondták, hogy milyen borzasztó nehezen tudtak megkapaszkodni, nem mehettek egyetemre, nem végezhették azt a munkát, amihez tehetségük, érdeklődésük, képességük lett volna. Az ’56-osoknak a jó részét, a politikailag aktívabbakat egészen a rendszerváltásig megfigyelik. Ha megnézzük a rendszerváltás előtörténetét, akkor az látszik, hogy ’56, ha búvópatakként is, de végig ott van, és amikor az ellenzéki mozgalmak meg tudják fogalmazni a maguk követeléseit, akkor ’56 követelései jönnek elő: a nemzeti függetlenség, a szovjet csapatok kivonása, a többpártrendszer, a titkos választások. És a kommunista rendszer szimbolikus csődje, összeroppanása mégiscsak a Nagy Imre, mártírtársai és a hatodik koporsó szimbolikus újratemetéséhez kötődik a Hősök terén. Ott hangoznak el azok a politikai beszédek, többek között az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor beszédére is kell itt gondolni, amelyek szimbolikusan a maguk sűrűségében fejezik ki mindazt, ami a diktatúra lényege.

Ha a társadalomban benne van ’56 emléke, akkor ’89-ben egy sokkal kevésbé brutális MSZMP-vel szemben miért nem csinálnak forradalmat?

’89-et sokan szokták vértelen forradalomként is említeni. ’56 viszont békés tüntetésként indul az emberek demokratikus szabadságvágya alapkifejeződésként. A műegyetemi nagy felvonulás a Bem-szoborhoz, a Parlament előtt, ezek békés demonstrációk, és a vidéki történések Debrecentől Mosonmagyaróvárig ugyanezt mutatják. Az, hogy ebből fegyveres felkelés lesz, majd szabadságharc, a hatalom rendkívül ostoba, rossz döntéssorozatának a következménye. Az első fegyverhasználatra Debrecenben kerül sor, október 23-án délután. Az egyetemistákhoz csatlakoznak a munkások, és a szegedi MEFESZ-nek a 16 pontjához csatlakozva kifejezik a maguk szabadságvágyát, és erre a helyi pártvezetés a fegyveres beavatkozás mellett dönt, és sortüzet lövet a fegyvertelen tömegbe. Budapesten ugyanez történik a Rádiónál, a kivezényelt ÁVH-s védők, illetve az őket segítő új csapatok belelőnek a tömegbe. A tömeg fegyvert szerez, és egy belső fegyveres konfliktussá eszkalálódik a történet. De hogy ebből szabadságharc legyen, ahhoz mégiscsak az kell, hogy október 24-re virradóra Gerő Ernőék meghozzák a döntést, hogy a szovjet csapatok segítségét kérik a forradalom leverésére. Tehát azért lesz fegyveres konfliktus, mert a hatalom keményvonalas szárnya csak a fegyveres, erőszakos megoldásban tud gondolkodni. Nagy Imre és a keményvonalasok között pontosan ez a konfliktus, hogy míg Nagy Imre politikai kibontakozást szeretne, politikai konszolidációt, Gerőék, illetve Apró Antalék, amikor a katonai bizottságot október 24-én hajnalra létrehozzák, kifejezetten sortüzekkel, fegyverekkel és a szovjet csapatok behívásával akarják leverni a forradalmat. ’89-ben a hatalom talán éppen ’56-nak köszönhetően bölcsebb volt, és nem került sor fegyveres összetűzésre.

Ha ’89 egy vértelen forradalom, akkor az azt jelenti, hogy ’56 követelései beteljesültek, és nem búvik tovább ’56 gondolata a társadalomban búvópatakként?

’56-nak az alapvető követelése, a többpártrendszer, a szabad választások, a demokratikus átalakulás bekövetkezett. A nemzeti függetlenség egy újra és újra előkerülő téma, de az is bekövetkezett 1991-ben, kivonultak a szovjet csapatok. A szabadságot minden nap meg kell élni, működtetni kell, tehát a nemzeti függetlenségünket meg kell őrizni, ilyentén formában ’56 célkitűzései mindig relevánsak. Persze egyre inkább múlttá válik, ahogy a személyes kötődés elhalványul, de mint történeti folyamat itt Közép-Kelet-Európában mindig is jelen lesz.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága azon dolgozik egyebek mellett, hogy legyen egy nemzeti emlékezet, amely mindenkié. Hogy lehet például az állampárt természetét elmagyarázni egy olyan embernek, aki már utána született, és tudja, hogy a párt az egy politikai szerveződés, de nem maga az állam?

Nyilván több szinten el kell tudni mondani azt, hogy mit jelent az állampárt. Mit jelent az, amikor kiépül egy olyan demokratikus rendszer, amelyik leépíti teljesen a politikai riválisait, amely a direkt terror eszközeihez nyúl. Leszámolt a nem kommunista politikai pártokkal, majd a baloldali pártokkal, a szocdemekkel, végül a saját belső ellenzékével is, politikai perek, erőszak, internálás, bebörtönzés, kivégzések révén leszámolt az önálló autonóm tulajdonosrétegekkel. Leszámolt az alternatív kulturális, gazdasági elittel és leszámolt az egyházakkal, amelyek a társadalomban a legszervesebben beágyazott, nem marxista világnézetet képviselték. Ez egy rendszeresen fölépített program volt, amelyik újabb és újabb ellenségeket generált, és közben egy óriási propagandagépezetet indított be. Ezt el tudjuk mondani a struktúra szintjén, de hogy ez érthető és átélhető legyen, az az egyéni történetekből bontakozik ki. Hogy mit jelent az, amikor egy fiatalember, aki 1944-ben ellenáll a nyilasoknak, benne van a diák fegyveres ellenállásban, Gömbös-szobrot robbant, 1945 után hamarosan már a kommunista politikai rendőrség fogdájában találja magát, és amikor azt mondja, hogy hát kérem, én hogy lehetnék fasiszta, amikor Gömbös-szobrot robbantottam, akkor azt mondják neki, hogy aki tudott robbantani ’44-ben, az tud robbantani ’45-ben is. Ez Benkő Zoltán, aki utána a recski titkos kényszermunkatáborban találja magát, aztán 1956-ban ott van a forradalom sűrűjében, és utána emigrációba kényszerül. Ez egy fiatal közgazdászhallgató története abból a sok ezerből, amelyikből összefonódva tudjuk elmondani azt a nemzeti emlékezetet, amiben mindenki megtalálja a számára rokonszenves történetet. Ezeknek a portréknak a sora ad arcot a történelemnek, hozza közel és teszi személyessé.

Hogy lehet például elmagyarázni az internálás fogalmát? Vagy a recski munkatábort?

Egy olyan világban próbáljuk megértetni, ahol a szabadság teljesen természetes emberi létünk és a mindennapjainknak elidegeníthetetlen része, hogy milyen az, amikor egyszer csak letartóztatnak valakit úgy, hogy a családja sem tudja, hogy hova viszik, hogy még bírósági eljáráshoz sincsen joga, hiszen azokat internálták, akiknek még egy bírósági pert sem tudnak a nyakába akasztani. Mondok egy példát. Gábori György származása révén megjárja Dachaut, szocdem kapcsolatai vannak és Justus Pálnak, az egyik legjelentősebb magyarországi marxista gondolkodónak a köréhez tartozik. Justust 1949-ben letartóztatják a Rajk-perben, és elítélik, majd után a Justus-körre is kiterjed az ÁVO figyelme, és letartóztatják Gáborit is. Azzal akarják perbe vonni, hogy vallja be, csokoládétáblába bugyolálva kémadatokat juttatott el a Justusnak, de Gábori erre nem hajlandó. Nem tudják őt perbe fogni, és ezért Recsken találja magát az internálótáborban. Családja nem tud róla semmit. Megint csak így tudjuk elmondani, hogy mit jelent az, hogy itt Magyarország szívében zárja úgy el valakit a kommunista politikai rendőrség egy kényszermunkatáborba, hogy arról sem a szűkebb, sem a tágabb környezete nem tud semmit, majd amikor szabadul, aláíratnak egy papírt arról, hogy nem volt Recsken és erről nem beszélhet. Ez a jobbik eset, a rosszabbik, hogy utána bíróság elé állítják, és ugyanolyan abszurd vádakkal, de elítélik, és börtönben folytatja a fogva tartást. Vannak bizony olyanok is, akiknek a szabadulás fejében alá kell írniuk az együttműködési nyilatkozatot a politikai rendőrséggel. Ilyen embertelen, cinikus kényszerválasztások elé állítanak embereket a szabadság fejében. Ezt mindenki megérti. Ezt megérti egy mai fiatal is, és erre igenis van nagy fogadókészség és nyitottság, ha ezeket a személyes döntési dilemmákat, határhelyzeteket tudjuk közel hozni a fiatalokhoz.

Befejezték az állampárt idején működő jogi hivatásrendek vizsgálatát?

Egy nagy részét az ’56-os megtorló pereket tekintve sikerült lezárnunk. Ebben benne vannak az ’56-os megtorló perek ügyészei, bírái, a laikus népbírái, akik legalább olyan fontosak, hiszen ők voltak azok, akik garantálták a megfelelő politikai ítéletet akkor is, ha netán a bíró valami miatt nem volt eléggé pártos. Van egy folyamatban lévő komoly kutatás, mert ennek az új jogi apparátusnak a létrehozása nem volt egyszerű, ki kellett termelni, és erre létrehozták a Bírói és Ügyészi Akadémiát, amelyik tulajdonképpen egy jogi gyorstalpaló volt, és az volt az ötvenes években a célja, hogy a megfelelő kommunista káderanyagot a jogszolgáltatás különböző területeire helyzetbe tudja hozni. Egy hihetetlen izgalmas kutatás végső fázisához jutottunk. És egy újabb nagy fába vágtunk a fejszénket, hiszen eddig csak az ’56 utáni perekről beszéltünk, de ott van a ’45 és’56 közötti időszaknak az óriási peranyaga, több mint ezer ember kivégzéssel végződő koncepciós pere. Megkezdtük ennek a peranyagnak is a feldolgozását, és legalább annyira fontos a jogászi apparátus mellett a vizsgálótisztek, a politikai rendőrség szerepének a vizsgálata, hiszen sokszor ott készültek el a vádiratok, hogy kit mivel vádoltak, kiből mit vertek ki, az a politikai rendőrség boszorkánykonyhájában dőlt el. Hihetetlen izgalmasak azok a karrierpályák, amelyek elindulnak ’45-ben, ’48-ban a Rákosi-korszakban, és aztán utána ’56 után az úgynevezett konszolidált Kádár-rendszerben is folytatódnak. Ez arra is új választ fog adni, hogy mi a kontinuitás a Rákosi- és a Kádár-rendszer között, nem a vezető apparátusban, hanem abban a szürke zónában, amelyik ezt a két rendszert tartotta.

Az látszik-e már, hogy az emigráció mekkora veszteséget okozott Magyarországnak?

Ez megint csak egy óriási témakör. A XX. századi magyar történelem veszteségtörténetek sorozata, és ebben benne van az emigráció is. Minden szempontból óriási szellemi vérveszteséget jelentett az országnak. Nem beszélve arról, hogy ahogy szabadulnak fel az iratanyagok, azért azt is lehet látni, hogy a magyar állambiztonság hihetetlen energiákat fordított, különösen ’56 után arra, hogy az egyébként is sokszínű emigrációba sikeresen beépüljön, és megpróbálja bomlasztani, egymás ellen fordítani a különböző köröket. Amikor megnyíltak részlegesen a határok, és az emigrációból jöhettek vissza Magyarországra különböző csoportok, akkor is a magyar állambiztonság elképesztő energiákat fordított a bomlasztásra, a konfliktusok, dezinformációk terjesztésére. Óriási történet a magyar emigráció és a magyar társadalom kapcsolata.

Meg lehet írni itthon? Van ehhez anyag?

Ez nem egy egyszereplős vállalkozás. Tulajdonképpen ’44-től el kell kezdenünk ennek a feltérképezését, újra és újra fogalmazódnak meg olyan programok, amelyek csak arról szólnak, hogy az emigráció irathagyatékát legalább másolatban Magyarországra kellene hozni. Hihetetlenül fontos irathagyatékok vannak, részben külföldi levéltárakban, részben családoknál, amelyeket az enyészettől, a veszteségtől kell megóvni, és akkor utána jön rá még az az elképesztő iratanyag, amit a pártállam a magyar emigrációról termelt. Ez egy sokszerzős, sokszereplős, összetett, nagy feladat, ami még a történészekre vár.

A cikk végére ért.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Sas József

Meghalt Sas József, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező....
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018