Tisztújító közgyűlést tartott a héten a Magyar Művészet Akadémia, önt újabb három évre megerősítették elnöki posztján. Jankovics Marcell tiszteletbeli elnöke lett a testületnek, az egyik alelnök Marosi Miklós építész, a másik alelnöki posztra viszont a jelöltek közül senki sem érte el a megfelelő számú szavazatot. Hiányozni fog egy alelnök?

Természetesen fel kell töltenünk az elnökséget, amely egy elnökből, két alelnökből és négy elnökségi tagból áll. Újabb közgyűlést kell tartanunk, mert felügyelőbizottsági tagot is kell választanunk, és kiadó még egy alelnöki és egy elnökségi hely.

Tehát akkor zárul majd a tisztújítás.

Igen, ha több jelölt van, akkor szét tudnak szóródni a szavazatok, ez történt három évvel ezelőtt is. Még érdemes elmondani, hogy az elnökségnek szavazati joggal bíró tagja rajtunk kívül a főtitkár, Kucsera Tamás Gergely, akinek ötéves ciklusai vannak, és 2021-ig tart a mandátuma szemben velünk, akiknek 2020 novemberéig.

Az elnöki megbízatás pedig csak kétszer hároméves időtartamra szól.

Így van, minden ciklusunk hároméves, leszámítva a főtitkári posztot, de minden tisztségre érvényes az, hogy egyszer újraválasztható bárki. Fontos még beszélni a tiszteletbeli elnöki posztról, ezt a posztot Fekete György elnök úr töltötte be 2017 novemberétől sajnálatos elhunytáig. Fantasztikus ember volt, fantasztikus, amit tett az akadémiáért, én az ő munkáját folytatom minden értelemben.

Meg lehet fogalmazni azt, hogy mi is ez az örökség, ez a szellemiség, amit az elmúlt három évben is vállaltan továbbvitt?

Onnan kell kezdeni, hogy miért is van Magyar Művészeti Akadémia. Amikor a Magyar Tudományos Akadémiát megalapították, akkor a tudomány szót a mainál sokkal szélesebb értelemben használták a magyar nyelvben, a művészet akadémia rangú képviselete természetes volt. Ennek a II. világháború utáni szovjet megszállás vetett véget, a művészet akadémiai rangú képviselete kikerült a Magyar Tudományos Akadémiából. A sors iróniája, hogy Kodály Zoltán elnöksége alatt történt mindez, aki elnökként sem tudott annál többet tenni, mint hogy nem ment el az utolsó közgyűlésére. Amikor a rendszerváltozás elhozta annak a politikai lehetőségét, hogy ezt a döntést felül lehet vizsgálni, akkor a ’90-es évek elején megalakult civilszervezetként a Magyar Művészeti Akadémia, majd az MTA-hoz csatolt szervezetként a Széchenyi Akadémia. Ez a két szervezet párhuzamosan működött, és 2011-ben az új alkotmány megalkotásakor köztestületi rangot kapott mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind a Magyar Művészeti Akadémia. Fekete György lett két cikluson keresztül ennek a köztestületi rangra emelt Magyar Művészeti Akadémiának az elnöke, és amikor három évvel ezelőtt a tisztújítás esedékessé vált, az elnök úr többször úgy fogalmazott beszélgetéseinkben, hogy ha az ember lépcsőt épít két emelet között, és a lépcső tíz lépcsőfokból áll, akkor a hatodik lépcsőfokon nem érdemes azon elkezdeni gondolkozni, hogy most jó-e ez a lépcső, hanem fel kell jutni a következő emeletre, és utána el kell gondolkodni azon, hogyan tovább. Ezt a hasonlatot nagyon találónak érzem, és ebben az értelemben is folytattam az építkezést. Az elmúlt három évben zömmel azokat a terveket vittem tovább, váltottam valóra, működtettem, amelyeket elődöm ért el.

Amikor a Magyar Művészeti Akadémia élére megválasztották, ön hangsúlyozta, hogy továbbra is karmester, csak történetesen a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is. Nem is került közelebb a politikához?

Úgy érkeztem az akadémia élére, hogy nem voltam politikai pártnak a tagja, emberi számítás szerint nem tervezek ilyesmit a jövőben sem. Politikai véleményem egyébként van, és ezt magánemberként gyakorolom is, elsősorban a választások alkalmával, nagy ritkán máshogy is, de nem kerültem lényegében közelebb a politikához. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia épül és erősödik, és van mit épülnünk és erősödnünk.

Az előző elnöki ciklusából mik lennének a legfontosabb eredmények, amelyekre lehet most építkezni?

Az volt a mottóm 2017 októberében, hogy érték és minőség. Minőségpárti szemléletet szeretnék a magyar kultúrában meghonosítani, amire szükségünk is van, mert ugye ritkán hangzik el, de az Európai Unióban GDP-arányosan jelenleg Magyarország kulturális költségvetésben az első helyen áll. Ez egy nagyszerű dolog, de akkor ezzel miért nem vagyunk eredményesebbek? Hiányzik szerintem a minőségi szemlélet, a hatékonysági személet, amelyet igyekszem képviselni.

Úgy érzi, hogy nem vagyunk kellően eredményesek?

Ez biztosan így van. Elképesztő kulturális és művészeti intézményrendszert tartunk fönt, legyen szó a színházakról, legyen szó a szimfonikus zenekarokról.

Ott akad el a folyamat, hogy a társadalom szélesebb rétegeihez ezek a kulturális javak nem jutnak el kellő mértékben?

Nagyon sokfajta oka lehet annak, hogy nem vagyunk elég eredményesek. A kontraszelekció a posztkommunista társadalmak leírásának szerintem az egyik legfontosabb eleme, ötven éven keresztül a politikai megbízhatóság felülírt mindenfajta más szakmai szempontot, és ennek a kárát most a mi generációnk is learatja. Látszólag messze vagyunk a rendszerváltozástól, harminc év nem egy nagy idő. Visszatérve az eredeti kérdésre, nem vagyunk elég hatékonyak, nem általános eléggé a minőségi szemlélet, szervezésben sem állunk jól általában, nagyon sok elv nincsen tisztán kimondva, nincs eldöntve például a művészet területén, hogy mi a viszonyunk a piaccal. Ezek nagyon fontos kérdések.

A közgyűlésen utalt arra, hogy több művészetet és kulturális területet érintő döntés az MMA-val való konzultációk nélkül születik meg, jóllehet képesek és készek lennének több tanácsot és segítséget adni. Mire gondolt?

A piac és művészet viszonyában itt van például a tao-kérdés. Az előadó-művészeti tao megszűnéséről mi is lényegében az újságból értesültünk, és egy kicsit olyan volt ez, mint amikor az ember az út közepén dobja ki a működő motort a repülőgépből, hogy hátha feltalálunk valamit, amíg leér a repülőgép. Nekünk van előadó-művészeti bizottságunk, MMA-elnökként részt vettem ezeken az üléseken, szerintem lett volna más megoldás is. Nyilvánvalóan ennek a modellnek is vannak előnyei, rendkívül nagyvonalú a kormány, 37,4 milliárd forintot fordított a központi költségvetésből a 2019-es évben a kieső tao pótlására, de ezek a döntések készületlenül születtek, és az akadémiánkkal biztosan nem konzultáltak, tudtunk volna más, szerintem jobb javaslatot tenni.

Van egy másik testület, a Nemzeti Kulturális Tanács, ennek is ön az elnöke, és ez pontosan egy, a javaslatokat a kormányzat felé becsatornázni hivatott testület.

Természetesen, és el is indult ez a konzultációs munka. Annyit érdemes még talán mondani a Nemzeti Kulturális Tanácsról, hogy egy decemberben meghozott törvény hozta létre, és a tagjai a kultúrstratégiai intézmények vezetői.

Nincsenek párhuzamosságok a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács tevékenysége között?

Az MMA-elnök a törvény szerint hivatalból tagja a tanácsnak, ugyanakkor miniszterelnök úr döntése volt az, hogy kit nevez ki a tanács elnökének. Lehetett volna külső ember is. Természetesen a Magyar Művészeti Akadémiának is van egy összművészeti jellege, tehát a művészet kérdését nem egyes művészeti ágak felől közelíti meg. Vannak tagozataink és a tagozatoknak van belső életük, de az akadémiának vannak tagozatai, és nem a tagozatoknak akadémiája. Ilyen szempontból valóban van hasonlóság, tehát az egész művészeti életre való áttekintésre hivatott a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács is, de utóbbi egy fiatal testület, négy-öt ülésnél biztosan nem tartottunk több ülést.

Az első ülések után a koronavírus-járvány nyilván okozott fennakadást.

Így van, de dolgozunk, és az egyes művészeti területekre vonatkozó stratégiák kidolgozása szépen halad, nagy megtiszteltetés, hogy ezt a feladatot is koordinálhatom.

Az elmúlt három esztendő mérlegében ki kell térnünk az ösztöndíjprogramra, illetve a művészeti járadékokra. Most már kiépült ennek a teljes rendszere?

Igen, ez egy olyan cél, amelynek a jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni. A művészi életpályamodell ügyében nagyon messzire jutottunk. A Magyar Művészeti Akadémiának 300 akadémikus tagja lehet, 250 rendes tag, 50 levelező tag. Jelenleg, 280 akadémikus van körülbelül az elhalálozások miatt, van 664 nem akadémikus köztestületi tagunk, 13 tiszteletbeli tagunk. Jelenleg 1510 művészjáradékosunk van. Amikor ezt a rendszert beindítottuk 2018-ban, akkor 600-700 főre számítottunk. Ezenkívül van a hároméves ösztöndíjrendszer. Az életpályamodell életszakaszok szempontjából úgy rendeződik össze, hogy az ösztöndíjrendszerünk 18-tól 50 éves korig megpályázható mindenki számára, a tagozati ösztöndíjainkat az ötven év fölötti kategóriába raktuk át, ez összesen kilencszer négy, azaz 36 ösztöndíj, így 336 ösztöndíjasa van, ha nagyon precízek akarunk lenni, a Magyar Művészeti Akadémiának, és a 65 év fölött pedig bejön a művészjáradék. Ez egész művészeti életpályát átfogó támogatási rendszer.

Korosztályonként is le van fedve.

Ez egy elképesztő rendszer, mert gondoljunk bele, 2005-ben, amikor 35 éves voltam, el nem tudtam ezt képzelni, hogy az én életemben valaha ilyesmi létrejön, tehát ezért is lehetünk nagyon büszkék arra, amit Fekete György elnök úr és a köztestület tett az első hat évében. 2018. szeptember 1-je óta jár a háromszáz támogatottnak a havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíj 18-tól 50 éves korig. Szerintem nagyon jól működik ez a rendszer ahhoz képest, hogy milyen friss és mennyi problémát kellett megoldanunk. Minden évben természetesen igyekszünk fejleszteni rajta.

A következő három évre vonatkozó terveiben van egy érdekes terület, a művészeti nevelés, vagyis az ön szóhasználatában művészettel nevelés. Mit jelent ez és miért ilyen fontos része az ön elnöki koncepciójának?

Én is művészeti nevelésről beszéltem még két-három évvel ezelőtt, és tudatosan váltottam át a művészettel nevelés kifejezésre. A művészeti nevelés kicsit félrevezető, hiszen azt sugallja, hogy művészeket nevelünk, ami persze rendkívül fontos dolog. De Magyarországon nincsenek eléggé tisztázva a fogalmak, és a magyar zeneoktatásnak is tulajdonképpen az egyik problémája, hogy sokszor az általános szint az amatőrnek egy kicsit sok, profinak viszont sokszor kevés. Ezért tartottam célszerűnek nemcsak én, hanem más kiváló kollégák is, hogy művészettel nevelésről beszéljünk, ha a Kodály Zoltán-i koncepcióra gondolunk. Annak tudniillik az a lényege, hogy ő nem hivatásos zenészekből akart formálni Magyarországot, nem hivatásos zenészeket akart képezni, hanem a zene által, a művészet által kiteljesedett, egészségesebb és ezért többre képes embereket.

Napjaink oktatási rendszerében, az oktatás hétköznapjaiban ez hogyan kaphat teret?

Nagyon jó és nagyon örömteli fordulatnak tartom, hogy Freund Tamás lett a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – róla nem mindenki tudja, hogy hivatásos zenésznek készült, profi klarinétos máig is, és az utolsó pillanatban választotta a tudományos pályát –, és minden alkalommal el is mondja, hogy számára a művészeti inspiráció mennyire fontos volt a tudomány megalapozásában. Az ő tudományos kutatásai azt támasztják alá, hogy az agyi struktúrák optimális kifejlődéséhez, a személyiség optimális kialakulásához 18 éves korig a sport mellett a művészeti nevelésnek domináns szerepet kellene játszania. Ez az, amit az ókori görögök tudtak, ők is a művészeten belül a zenét mindig kiemelten fontosnak tartották. Ez egy nagyon fontos megállapítás. A szocializmus alatt az embernek azt tanították, hogy szegény arisztokrata kisasszonyokat annak idején semmi értelmes dologra nem tanították a szüleik, mert lovagoltak, vívtak, táncoltak, zongoráztak, hárfáztak, meg nyelveket tanultak, verseket olvastak. Ettől nagyon eltolódtunk más irányba, és szerintem fontos az, hogy gyökeresen újragomboljuk a kabátot. Meg kell próbálnunk. A jövőben az oktatás nagyon fontos kérdés lesz, és úgy érzem, hogy a művészettel való nevelés tényleg nagy mértékben tesz sikeressé és agyilag alkalmassá másfajta pályákra, nemcsak az agykutatásra, mint Freund Tamás esete példázza. A mi kettőnk együttműködése megadja annak a lehetőségét, hogy Magyarországnak a tudományért és művészetért felelős alkotmányos köztestületei egy most vagy soha offenzívát indítsanak ezen a téren.

Az elnöki programpontok között szerepel még a kulturális örökségvédelem és az életművek gondozása. Ez mit jelent?

Ez egy nagyon komplex kérdés, sokkal komplexebben látom, mint három évvel ezelőtt, amikor az előző elnöki pályázatomat írtam. Nincs egységes rendszerünk, az MMA-nak van egy programja, ez a hagyatékból örökség. A hagyaték valami, ami foglalja a helyet, valami, amivel nem tudom, hogy mit csináljak, az örökség pedig egy kincs. És ezt a processzust kell nekünk végrehajtanunk, hogyan lesz mindannyiunk hagyatékából mindannyiunk megbecsült öröksége. Tele vagyunk művészhagyatékokkal. Ezek elképesztő gazdagságúak, feldolgozatlanok, jelenleg csak a problémát okozzák nagyon sok helyen. Napról napra, mondjuk, az építészet esetében például teljes hagyatékok semmisülnek meg.

Van vagy lesz erre szakembergárdája a Magyar Művészeti Akadémiának?

Ez túlmutat a Magyar Művészeti Akadémia méretén. Elkezdtük ezt a programot, és vannak nagyon pozitív példák. Alapítónk, Makovecz Imre hagyatékának a gondozása rendben van. Fantasztikus, amit a Szokolay Sándor hagyatékával az örökösök, a hagyatékot gondozók az MMA által kezdeményezett programban végeztek, amelyhez utána az Emmi csatlakozott. Ezek minták. Így kellene gondoznunk a hagyatékokat. Nagyon sok helyen nem is vagyunk tisztában a hagyatékokkal, az egymáshoz viszonyított művészeti, szakmai súlyával. Ez túlmutat az MMA-nak a keretein, ezt a témát szeretném a Nemzeti Kulturális Tanács szintjére emelni, és erre egy nemzeti léptékű megoldást kell találnunk, amelyik nyilván a következő tíz-húsz esztendőre komoly munkát ad.

Mennyiben van még mindig különbség a vidék és Budapest között a kulturális javak elérhetősége tekintetében?

A Budapest-központúság biztosan jelen van. Száz évvel Trianon után beszélgetünk erről, és a trianoni határokat úgy húzták meg, mindenfajta elemi tisztességet nélkülöző eljárással, hogy csonkolják az ország fontosabb lokális központjait. A Budapest-központúság valószínűleg olyan tény, amellyel a jelenlegi határok mellett együtt kell élni, és ezt kezelni kell. Ugyanakkor a modern, online világ, amelyre a pandémia is jobban rákényszerített bennünket, nyilván valamit csökkent ezen a helyzeten, de ha egy kicsit szkeptikus vagyok, akkor Budapest helyzetén ront inkább. Nagyon sok tennivaló van ezzel. Hogy egy zenei példát mondjak: rengeteg zenekarunk van, a megyeszékhelyeken működő regionális szimfonikus zenekaroknak a helyzetük egyrészről könnyebb, másrészről nehezebb, mint a Budapesten egymással olykor harcot vívó kollégáiknak. Ott egy zenekarhoz tartozik egy bizonyos földrajzi régió ellátása, és ez egyfajta monopolhelyzetet adott, ugyanakkor nyilván vannak hátrányai a Budapesttől való távolságnak. Ezen az MMA úgy tud változtatni, és megint visszakanyarodom a művészettel neveléshez, hogy a művészettel való találkozás minél korábbi életkorban történjen, és az fontos, hogy ez a találkozás a létező legmagasabb művészeti színvonalú termékkel legyen.

Ez az érték és minőség, amiről beszélt?

Igen. Kodály Zoltán valamikor a negyvenes évek elején mondta, hogy az ifjúságnak a legjobb is éppen csak elég jó. Amikor lehetőségünk van valakinek megragadni a kezét, akkor az első gesztusnak olyannak kell lennie, hogy a művészi érték nyomban megragadja az illetőt. Akit visznek a szülei koncertre egy metropolisz világszínvonalú koncerttermébe, annak nyilván egyszerűbb a helyzete, de nem ez az általános. A zuglói modellről hadd beszéljek egy kicsit, amelyet én nagyon nagyra tartok. Két akadémikusunk, Solymosi-Tari Emőke és Záborszky Kálmán megfigyelte, hogy Zuglóban a több ezer 6 és 18 év közötti diák jelentős része életében nem hallott még élő klasszikus zenei koncertet, nem is láttak még hangszert közelről, és ezzel valamit tenni kellene. A Zuglói Filharmónia próbatermébe a zenekar mellett befér körülbelül 250 főnyi közönség, és Záborszky Kálmán fejébe vette, hogy a kerület minden 6 és 18 év közötti diákját évente egyszer el fogja vinni egy szimfonikus zenekari koncertre, ahol a szimfonikus zenekar mellett vannak operaénekesek, táncosok, filmvetítés, irodalom, képek, versek. Fantasztikus, amit csinálnak egy évtizede. Ezeken az előadásokon jelen voltam, első pillanattól kezdve megragadja a gyerekeket a dolog, és nem nyúlnak a telefonjukhoz, és ez erős bevésődést ad, ha valaki 12 éven keresztül kapja. Nagyon örülök, hogy a kormányzat figyelmét fölhívhattam erre a modellre. A Zuglói Filharmónia a 2021-es évtől állami fenntartású zenekarrá válik, és a zuglói modellt 2022-re kiterjesztik három budapesti kerületre.

A közgyűlésen azt mondta, hogy erősíteni kellene az MMA Budapesten kívüli jelenlétét. Ez mit jelentene? Vidéki tagozatokat vagy valamilyen bázist?

A vidéki tagozatoknak nem sok értelmét látom, kis ország vagyunk, viszont Nyugat- és Kelet-Magyarország vonatkozásában érdemes továbblépnünk. Konkrét tervünk keleten Tokaj, nyugaton Veszprém. Részt vehettem a Veszprém Európai Kulturális Főváros-projekt alakuló ülésén, és minden esély megvan arra, hogy az MMA a művészeti és kulturális kérdésekben komoly segítséget nyújtson.

Nagyon nehéz helyzetbe hozta a teljes előadó-művészeti szférát a járvány. Több mentőcsomag is volt tavasz eleje óta, és ennek elosztásában a Magyar Művészeti Akadémia is aktívan részt vett. Mekkora volt ennek a nagyságrendje?

A Kulturális Államtitkárság lebonyolított először egy egymilliárdos mentőcsomagot, elsősorban az előadó-művészetre fókuszálva, a kieső bevételek támogatására, és ebből százmillió jutott a klasszikus zenei életre. Ez a köszönjük Magyarország program. Ugyanakkor május 23-án, az utolsó Nemzeti Kulturális Tanács ülése előtt miniszterelnök úr engem bízott meg, hogy egy további ötmilliárd forint léptékű mentőcsomagot állítsak össze. Ennek a csomagnak a lebonyolítását különböző szereplők intézik, részben nagy kulturális intézmények, Operaház, Zeneakadémia, mindegyik intézményt máshogy érintették a pandémia által okozott problémák, és ebből az ötmilliárdból egymilliárdot oszthat el a Magyar Művészeti Akadémia. 150 millió forintot fordítunk műtárgyvásárlásra, hogy az alkotóművészeket is támogassuk, a maradék 850 millió forint elosztásánál pedig abból indultunk ki, hogy bevételei nincsenek a pandémiás időszakban a művészeknek, kiadásai viszont ettől még vannak, és ezeket a kiadásokat próbáljuk meg fedezni.

Ezek többnyire pályázati lehetőségek voltak?

Olyan pályázati lehetőségek, amikor ha a pályázatot benyújtó igazolja bizonyos költségeit, akkor nekünk nincs már döntési jogunk, hanem folyósítjuk a támogatást.

Azért a gyorsaság számított?

Igen, a 850 millió forintot alapvetően kétfelé bontottuk, a művészeti területeken működő gazdasági társaságokra, illetve magánszemélyekre. Megpróbálkoztunk egy területi bontással is, a budapesti keret hamar kimerült, a vidéki keretben meg 300 millió forint megmaradt.

Egy mostani hír, hogy ismételten kiírtak egy kulturális művészeti pályázatot.

Igen, mert augusztus 31-én zárult le az első kör, és van még ez a 300 millió forint, tehát mindenkinek fölhívom a figyelmét, hogy nézze az MMA-honlapot, és adja be a pályázatát. Nem segélyt osztunk, hanem támogatást, dokumentált költségeknek a fedezetét adjuk oda. Mi csak lebonyolítjuk a pályázatot, de nem tartunk meg egy forintot sem ebből az összegből.

Hogyan élték meg ezt az időszakot maguk a művészek, amikor zárva voltak a kiállítóterek, a színházak, a koncerttermek? Ön is művészeti vezetője a Purcell Kórusnak és az Orfeo zenekarnak, és valamikor tavasszal még volt egy lemezfelvételük, aztán utána jöttek volna a koncertek.

Tulajdonképpen szerencsések voltunk, mert március 9-én este befejeztünk még egy nagyon fontos lemezfelvételt a Müpában, 10-én hazament mindenki, és 11-én megállt az élet. Túl vagyunk az első hullámon, én azért vagyok optimista, mert hozhatta volna magával ez az egész válság azt is, hogy az emberek rájönnek, hogy megvannak művészet nélkül is, és volt egy félelmünk, hogy az emberek hozzászoknak arra, hogy a mindent a YouTube-on és kizárólag online térben hallgassanak.

Pont a zenei élmény azért nem olyan egy laptopon.

Így van, de megvolt bennünk a félelem, hogy az embereknek talán nem is fog hiányozni a koncert. Aztán a nyáron volt egy szűk két hónapos fellélegzésünk, júliusban meg tudtuk tartani a váci Régi Zenei Napokat, ott több hónap után újra zenélhettünk, és a közönség nagyon pozitívan fogadta, egészen más volt a hangulatuk ezeknek a koncerteknek. Mindenki vágyik a művészettel való személyes találkozásra. A magyar kormány és a magyar adófizetők nagyon erősen támogatják a magyar művészeti életet, a művészeti szférának tudatosan kell tekintenie erre az áldott helyzetre. A hatékonysággal és a minőséggel még lehet sokat fejlődni. Én ezen dolgoztam eddig is, és úgy érzem, hogy a következő három évben talán több lehetőség lesz rá.