Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
A héten jelenik meg Malala Juszafzaj "Én vagyok Malala" című önéletrajzi könyve, amelyben a 16 éves pakisztáni diáklány vall az oktatásért folytatott küzdelméről és a tavaly ellene elkövetett merényletről, amelyet csodával határos módon túlélt. A Bookline Kiadó gondozásában megjelenő kiadványról Oláh András kérdezte Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságírót.
Meghallgatom
Egy hazatelepülő disszidens útkeresését mutatja be Fehér Béla "Jelenetek egy vakondűző életéből" című regénye, amelyet a közelmúltban jelentetett meg a Magvető Kiadó. A könyvről Fehér Anna Magda kérdezte a szerzőt.
Meghallgatom
Két ló világraszóló kalandjait meséli el Czigány Zoltán "Csoda és Kósza" mesesorozata, amelynek történetei alapján az Örkény Színház novemberben ifjúsági előadást tervez színpadra állítani. Az 6 és 12 év közti korosztályt célzó mesékről Oláh András kérdezte Kovács Esztert, a Pozsonyi Pagony Könyvkiadó szerkesztőjét.
Meghallgatom
A közelmúlt és napjaink Magyarországának kisebb-nagyobb történései elevenednek meg Parti Nagy Lajos legújabb "Mi történt avagy sem" című kötetében, amely 27 novellát gyűjt össze az elmúlt évek terméséből. A Magvető kiadó gondozásában megjelent kötet kapcsán Oláh András kérdezte a 60 születésnapját a hétvégén ünneplő Parti Nagy Lajost.
Meghallgatom
Egy fiatal ikerpár, Claus és Lucas a II. világháborúban kezdődő, csaknem fél évszázadon átívelő történetét dolgozza fel valóság és fikció határán Agota Kristof "Trilógia" című kötete. A regényről, amelynek "A nagy füzet" című első harmadából Szász János forgatott fesztiváldíjas alkotást, Oláh András kérdezte Polyák Bélát, a Cartaphilus Kiadó vezetőjét. Agota Kristof "Trilógia" című művéről Polyák Bélát, a Cartaphilus Kiadó vezetőjét hallották.
Meghallgatom
James Bannon Anglia legbrutálisabb futballhuligánjai közé beépült fedett rendőrént szerzett tapasztalatait örökíti meg "A beépített huligán" című önéletrajzi könyvében. A Candover Kiadó gondozásban megjelent történetről Oláh András kérdezte Bodnár Zalánt, a TwoTwoFour focimagazin újságíróját.
Meghallgatom
Egy Gibraltáron néhány évvel korábban végrehajtott titkos terrorelhárítási akciót helyez új megvilágításba egy síron túli üzenet John le Carré angol író legújabb "Törékeny igazság" című kémregénye. Az Agave Kiadó gondozásában megjelent kötetről Oláh András kérdezte Gyárfás Dorkát, a kiadó munkatársát.
Meghallgatom
Ló és ember - Magyar írók novellái. A Noran Libro Kiadó által megjelentetett kötetben többek között Ady Endre, Bíró Lajos, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Hunyadi Sándor, Kellér Andor, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Nagy Endre, Zilahy Lajos írásai olvashatók.
Meghallgatom
Két zsigeri realista költő húsz éves, kontinenseken átívelő életét naplójegyzetekben és számos elbeszélő szemszögéből mutatja be Roberto Bolaño latin-amerikai író "Vad nyomozók" című világhírű regénye. Az Európa Kiadó gondozásában megjelent kötetről, és szerzőjéről, akit a Márquez utáni korszak legfontosabb írójaként tartanak számon, Oláh András kérdezte Kertes Gábor fordítót.
Meghallgatom
Dan Brown: Inferno. Langdon ismét a halál elől menekül, most éppen Firenzében, társa ezúttal orvos, aki fiatal és nő. Nyilvánvalóan csakis úgy szökhetnek ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti tudását a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről, és a nagy tudású szimbólumkutató beveti. Dante hátborzongató klasszikusa, a Pokol ihletésére született mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leginkább gondolatébresztő regénye.
Meghallgatom
Egy szállodai hallban három találkozás egymással különös módon összefüggő, érzelmekkel és titkokkal fűtött történetét dolgozza fel Alessandro Baricco "Háromszor hajnalban" című kisregénye. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetről Oláh András kérdezte Kovács Attila Zoltánt, a kiadó főszerkesztőjét.
Meghallgatom
Az elmúlt évek egyik nemzeközileg legsikeresebb kisgyermekkönyvének számít Werner Holzwarth német szerző "Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére" című műve, amelyet eddig 30 nyelvre fordítottak le. A magyar fordításban a Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában megjelent kötetről Oláh András kérdezte Györgyi Hanna fordítót.
Meghallgatom
"Csík zenekar" címmel csütörtökön jelent meg a 25 éves Kossuth-díjjal kitüntett együttes történetét feldolgozó interjúkötet. A Trubadúr Kiadó gondozásában napvilágot látott könyvről Oláh András kérdezte a szerzőt, Süveges Gergő újságírót.
Meghallgatom
A napjaink Németországában feltámadó Adolf Hitler a televíziózásban kezd új viláhódító karrierbe Timur Vermes magyar származású német szerző "Nézd, ki van itt" című szatírájában. Az idei év egyik Európa sikerkönyvéről, amely csak Németországban milliós példányszámban kelt el, és amely Magyarországon a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, Oláh András kérdezte Timur Vermest.
Meghallgatom
A három és hat év közötti korosztály óvodában szerzett élményeit, tapasztalatait dolgozza fel Vadadi Adrienn "Leszel a barátom?" című mesekönyve, amely a közelmúltban jelent meg a Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában. A Pásztohy Panka képeivel illusztrált kötetről Oláh András kérdezte Vadadi Adriennt.
Meghallgatom
Gazdagon illusztrált kötetben, a színészeket, markáns alkotókat és az egykori igazgatót is megszólaltatva dolgozta fel a Nemzeti Színház elmúlt öt évadát Csáki Judit színikritikus, újságíró az "Alföldi színháza - Öt nemzeti év" című kötetben. A Libri Kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András összefoglalóját hallják.
Meghallgatom
II. Erzsébet brit uralkodó több mint hat évtizedes közéleti szerepét és személyiségét térképezi fel Sally Bedell Smith amerikai életrajz- és újságíró "Erzsébet, a királynő" című kötete. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvről Oláh András kérdezte Hajdu András szerkesztőt.
Meghallgatom
Egy fiatal kamasz és egy tolószékes lány kórházi találkozását és barátságuk történetét dolgozza fel Dóka Péter "A kék hajú lány" című ifjúsági regénye, amely a közelmúltban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A Lakatos István illusztrációival ellátott kötetről Oláh András kérdezte a szerző Dóka Pétert. Dóka Pétert, "A kék hajú lány" című ifjúsági regény szerzőjét hallották.
Meghallgatom
"Elhagyott szentély" címmel jelenik meg Szimin Behbaháni perzsa költőnő első magyar nyelvű kötete, akit a múlt héten Janus Pannonius Költészeti Díjjal tüntetett ki Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke. Az elismert költőnőről, akinek kötete a PEN Club és a Pluralica Kiadó gondozásában jelenik meg, Oláh András kérdezte Szőcs Géza költőt, a kötet szerkesztőjét és fordítóját.
Meghallgatom
Audio tartalmak
2026. január 12. 18:24
Szájer Péter: olyan gyerekek is megtanulhatnak úszni, akiknek soha nem lett volna erre lehetőségük
2026. január 12. 17:39
Szakértő: Irán térsége összezárna az Egyesült Államok beavatkozása ellen
2026. január 12. 16:07
Robert Fico: Szlovákia élettere az Európai Unió, de Brüsszelnek változnia kell
2026. január 12. 15:52
Az Orvosmeteorológiai percek 2026. január 12-i adása
2026. január 12. 15:45
A Vívópercek magazin 2026. január 12-i adása
2026. január 12. 15:19
Airbnb-tilalom – Működik a terézvárosi vörös matrica
2026. január 12. 14:55
Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen
2026. január 12. 13:04
Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni – körkép