Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
Jeli Viktória és Tasnádi István író házaspár kisebbik gyermeküknek írt könyve, a "Dani és a megkerült születésnap" a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Az igaz történeten alapuló mese, azt az esetet meséli el, mikor Tasnádi Dániel skarlátos lett éppen a születésnapján. A könyvről és a kis főhősről Fehér Anna Magda kérdezte Tasnádi Istvánt.
A kortárs líra egyik jelentős alkotója, Takács Zsuzsa több évtizede ír - a versek mellett - prózát is. A sóbálvány című kötetbe a Magvető kiadó az Élet és Irodalom hasábjain tavaly megjelent tárcanovelláit gyűjtötte egybe. Ezekben mindennapjainkról, általános emberi problémákról ír, humorral, olykor groteszk módon. Seres Gerda beszélt Schmal Alexandrával, a kötet szerkesztőjével.
Vihardagály címmel jelent meg antológia a modern iraki kurd költészetből. Magyarországon alig ismerjük ezt az irodalmat, ez a kötet viszont metszetet ad a perzsa hagyományokból építkező, hazáját, identitását kereső költészetből - mondta Szőllőssy Balázs költő. Seres Gerda kérdezte az antológia fordító-szerkesztőjét. LE: Szőllőssy Balázs költőt hallották a Vihardagály című antológiáról.
A Napkút Kiadó gondozásában jelent meg Végh Nóra Csillagmesék című könyve, amely a tényleg az égitestek dinamikájából szövi meséit. Az asztrológus saját gyermekének mondta ezeket a történeteket, amelyeket később kötetbe rendezett. Seres Gerda beszélt Végh Nórával. LE: Végh Nórát, a Csillagmesék című könyv szerzőjét hallották.
A Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában jelent meg a Minden másképp van - Karinthy Frigyes összes fényképe című album, amelyben az írót ábrázoló fotográfiákat gyűjtötték össze. Seres Gerda kérdezte Kovács Idát, a kötet szerkesztőjét.
A gyermekkorba vágyódás regénye a Katalin utca, ahogyan Szabó Magda fogalmazott: "egyszerre valóság, egyszerre jelkép". A Jaffa Kiadó gondozásában a héten jelenik meg a kötet, amelyet idén még további kilenc követ, s ezzel - a centenárium alkalmából - összesen húsz Szabó Magda-könyv lát napvilágot. Seres Gerda kérdezte Jolsvai Júlia főszerkesztőt.
A megtalált tragédia - Rejtő Jenő emlékének címmel jelent meg Thúróczy Gergely kötete, amelyben a híres szerzőt övező legendáknak járt utána, és igyekezett alakját a tények alapján megrajzolni. A kötetet csütörtök este mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Seres Gerda kérdezte a szerzőt.
Egy ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán egy zakatoló vonaton találja magát, és Kalkuttába keveredik; a múltjáról viszont semmiféle információja nincs. Az Oroszlán Saroo Brierley valós történetét meséli el, a belőle készült mozifilmet - Nicole Kidman főszereplésével - a héten mutatják be a mozikban. Az Athenaeum Kiadónál megjelent kötetről Seres Gerda kérdezte Kal Pintér Mihály főszerkesztőt.
Sztálin lánya címmel jelent meg az Európa Kiadónál Rosemary Sullivan kötete Szvetlánáról, aki a Kreml kis hercegnőjeként élte végig röpke gyermekkorát, majd pedig fiatal nőként az Egyesült Államokba emigrált, és élete végéig nem szabadult apja tetteinek terhétől. A kötetről Seres Gerda kérdezte Turi Márton fordítót.
Az Agave kiadónál jelent meg magyarul Ted Chiang számos díjat elnyert novelláskötete az Életed története. A címadó novellát sokan ismerhetik, mivel ebből készült az amerikai Érkezés című mozi Amy Adams-szel a főszerepben. A kötetről Seres Gerda kérdezte Juhász Viktort, a novella fordítóját.
Ute Krause Muskétások című ifjúsági kötetének főhőse egy aranyhörcsög, aki A három testőr és D`Artagnan történetének nagy rajongója, és három frissen szerzett barátjával együtt hasonló kalandok sorozatát éli át. Kedves, humoros és fordulatokkal teli történet, amelyet már kisiskolások is szívesen olvashatnak vagy hallgathatnak. A Manó Könyvek gondozásában megjelent meséről Seres Gerda kérdezte Edinger Kata szerkesztőt.
Az első címmel jelenik meg a napokban a Menő Könyvek antológiája az első szerelmes vagy éppen kiábrándító intimitással kapcsolatos élményről. Dragomán Györgytől kezde Grecsó Krisztiánon át Háy Jánosig ismert szerzők novellái kaptak helyet a kötetben. Seres Gerda beszélt Csapody Kinga szerkesztővel. LE: Csapody Kingát, Az első című antológia szerkesztőjét hallották.
Egy kedves bábfiú, Kalimpa kalandjairól mesél a Pozsonyi Pagony kisiskolásoknak szóló kötete, amely a történetek mellett minden fejezet végén mozgásfejlesztő foglalkozásokat, játékokat tartalmaz. Varga Norbert gyógytornász és Stiglincz Milán - Győri Hanna szerkesztő segítségével állította össze a kötetet, amelyet ma több iskolában használnak, hiszen remek ötleteket adhat a gyerekeket átmozgató játékokhoz. Seres Gerda kérdezte az egyik szerzőt, Stiglincz Milánt.
Budai történetek elevenednek meg Verrasztó Gábor könyvében, A hűtlen szatócsné a Napkút Kiadó Budai históriák című, gazdagon illusztrált helytörténeti sorozatának kilencedik része. A kötetről Seres Gerda kérdezte a szerzőt, Verrasztó Gábort.
Mia Couto-t, a mozambiki irodalom nagy reménységét már régóta Nobel-esélyesként emlegetik. Magyarul az Európa Kiadó gondozásában jelent meg első regénye, Az oroszlán vallomása. A kötetről Seres Gerda kérdezte Pál Ferenc műfordítót.
Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály Facebook oldalára: esetlen alak mignonjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az áldozatnak nehéz, és a tettes felkutatása közben a többieknek sem könnyű a helyzete. Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve a kiskamaszoknak fordulatos regényt ígér; szülőknek, pedagógusoknak pedig némi betekintést a gyerekek iskolai mindennapjaiba, a zaklatásokba, és jó alkalmat kínál az erről szóló beszélgetésre. A Pozsonyi Pagonynál megjelent kötetről Seres Gerda kérdezte a szerzőt.
Egy fiatal tolmácsnő, a bevándorlási hivatal alkalmazottja egy egész éjszakát tölt a rendőrségen, amiért a párizsi metrón egy agresszívan viselkedő bevándorló fején széttört egy borosüveget. Az éjszaka jó alkalom, hogy átgondolja, mi is lehetett ennek a dühkitörésnek az oka. Az indiai származású Franciaországban élő írónő, Shumona Sinha Üssük agyon a szegényeket! című regényét saját munkája ihlette. A Valéry Larbaud-díjjal elismert kötet az erdélyi Bookart Kiadó gondozásában jelent meg. Seres Gerda kérdezte Ádám Péter fordítót.
Azok a régi csibészek - párbeszéd a rock and rollról címmel megjelent a magyar beat és rock legendáival folytatott beszélgetés-sorozat írott változata. Csatári Bence és Poós Zoltán a Cseh Tamás Program keretében faggatott ikonikus előadókat - a pályájukon túl a kádári rendszer könnyűzenére gyakorolt hatásáról. Seres Gerda kérdezte Csatári Bence történészt. LE: Csatári Bence történészt hallották.
Utálom a padtársam címmel jelent meg Buda és Vince története, amely egy általános iskola alsó tagozatába érkező, csintalan, nehezen beilleszkedő gyermek és osztálytársai történetét dolgozza fel. A szerző Baár Tünde maga is tanárként dolgozik harminc éve - ezeket a tapasztalatokat, történeteket sűrítette ebbe a kisiskolásoknak szánt kötetbe. Már készül a folytatás: a könyvhétre megjelenik a második rész is, amely a nyári táborozós élményeket idézi fel. Seres Gerda beszélgetett a szerzővel.
Jonathan Franzen első könyve, "A huszonhetedik város" című krimi az Európa Kiadó gondozásában jelent meg. Bart István, Franzen magyar fordítója úgy fogalmaz, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, megismeri Amerikát. Bart Istvánt Fehér Anna Magda kérdezte.