2014. március 7. 08:33 Festményekkel demonstrálnak a hosszabb szezonért Balatonfüreden Festményekkel demonstrálnak Balatonfüreden vasárnap a tó hosszabb "nyitva tartásáért" - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
2014. március 7. 07:17 Devizapiac - Alig változott a forint árfolyama Alig változott a forint árfolyama csütörtök estéről péntek reggelre a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2014. március 7. 07:02 Az OTP csoport adózott eredménye 48 százalékkal csökkent 2013-ban Az OTP csoport az előző évinél 48 százalékkal alacsonyabb, 64,1 milliárd forint adózás utáni számviteli eredményt ért el 2013-ban, elsősorban a negatív eredményhatású korrekciós tételek megháromszorozódása miatt - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.
2014. március 7. 06:57 Uniós és állami támogatással újul meg Szombathelyen az Agora Több mint 900 millió forintot költ Szombathely önkormányzata az Agora - Művelődési és Sportház (MSH)felújítására, amelyhez az Európai Unió és a magyar állam 685 millió forintnyi pályázati támogatást nyújt az Új Széchenyi Terv keretében a Társadalmi infrastruktúra operatív program forrásából - közölte az az Agora igazgatója.
2014. március 7. 05:30 A UPS elégedett európai és magyarországi teljesítményével Elégedett európai és magyarországi tevékenységével a világ egyik legnagyobb logisztikai cége, a UPS. A társaság 5 százalékkal növelte exportját Európában.
2014. március 6. 20:16 Gayer: A MOL-lal akarják megfizettetni a horvát rezsicsökkentést Sajtóhírek szerint uniós intézményeknél tehet panaszt az INA, miután a horvát kormány az állami áramellátónak adta a lakossági gázszolgáltatás jogát. Ez becslések szerint többszáz-millió kunás veszteséget okoz az INA amúgy is veszteséges gázüzletága számára.
2014. március 6. 19:58 Megugrott a használtautó-import Az idén az első két hónapban 13 818 használt autót hoztak be Magyarországra, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban mért mennyiséget - közölte a Használtautó.hu szakportál az MTI-vel csütörtökön.
2014. március 6. 18:39 NGM: megfelelnek a várakozásoknak az államháztartás februári adatai A kormány várakozásainak megfelelően alakult a 2014. évi első kéthavi központi költségvetési egyenleg, az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
2014. március 6. 17:32 Erősödött a forint Csütörtökön szerény, de a régiós devizákét meghaladó mértékben erősödött a forint árfolyama.
2014. március 6. 13:58 Már várják a nevezéseket a Magyar Termék Nagydíjra Meghirdették a 2014. évi Magyar Termék Nagydíj pályázatot; az idén 17. alkalommal kiírt pályázaton 31 főcsoport 53 témakörében lehet nevezni május 16-ig, az elismeréseket szeptember 3-án az Országházban adják át - jelentette be Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Iroda ügyvivő igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2014. március 6. 13:28 Több mint 11 milliárdos adóhiány Komárom-Esztergom megyében Komárom-Esztergom megyében a NAV megyei adóigazgatóságának 2013-as ellenőrzései nettó 11,2 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel, azaz az adózók ennyi pénzt nem fizettek meg az államnak - mondta el a szervezet igazgatója csütörtökön Tatabányán, az elmúlt évet értékelő sajtótájékoztatón.
2014. március 6. 12:45 NFM: vannak még tartalékok a távhő árának csökkentésében A technológia korszerűsítése és a hatékonyság növelése további díjcsökkentés lehetőségét teremtheti meg a hazai távhőellátásban - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Kecskeméti Termostar Kft. csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.
2014. március 6. 12:02 Varga Mihály: nincs kitűzött árfolyamcél Sikeresnek ítélte az elmúlt 4 év gazdaságpolitikáját a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a portfolio.hu forint 2014 konferenciáján az egészségesebb szerkezetűvé vált magyar gazdaságról beszélt.
2014. március 6. 10:53 MNB: 100 milliós bírság a HHolding Hungary Zrt.-nek A HHolding Hungary Zrt. megsértette az értékpapírok zárt körben történő forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
2014. március 6. 10:10 Helyreállt a Webkincstár sms-rendszere Újra működik a Magyar Államkincstár állampapír forgalmazást érintő SMS küldési szolgáltatása, sikerült elhárítani a műszaki problémát.
2014. március 6. 09:04 KSH: januárban 6,1 százalékkal nőtt az ipari termelés Az idén januárban az ipari termelés 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2014. március 6. 07:34 Nem változott a forint árfolyama Nem változott érdemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2014. március 6. 05:50 A világ legdrágább városai Szingapúr a világ legdrágább városa az Economist Intelligence Unit most megjelent összesítése alapján. Budapestet nem vizsgálták a felmérés készítői.
2014. március 5. 21:55 Új buszok Budapesten Tavasztól 135 új autóbusz áll forgalomba a fővárosban és egyes környező településeken. A járműveket a Budapesti Közlekedési Központ megrendelése alapján a VOLÁNBUSZ üzemelteti majd. Erről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat állapodott meg szeptemberben.
2014. március 5. 21:40 Az államkincstár bízik a Webkincstár hibájának mielőbbi megoldásában A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a Magyar Telekomnál fellépett hiba miatt szünetel az állampapír forgalmazást érintő SMS küldési szolgáltatás, amely továbbra sem érhető el.