Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos beszédet mond a High-tech gyártási környezetben dolgozni képes munkaerő képzése és hatékonyság fejlesztése című workshop után tartott sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán 2025. február 28-án.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Palkovics László: mondjuk el az embereknek, hogy a mesterséges intelligencia egy jó dolog!

A mesterséges intelligencia olyan lehetőségeket kínál, amit más technológiák nem, csak megfelelően, felelősséggel kell alkalmazni – mondta az InfoRádióban Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.

A mesterséges intelligencia használatáról, jelenéről és a jövőbeli tervekről egyeztetett Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal. A találkozón az Óbudai Egyetem dékánjaival és innovációért felelős rektorhelyettesével közösen három kiemelt területet vitattak meg: oktatás, kutatás-fejlesztés, valamint társadalmasítás.

A kormánybiztos az InfoRádióban elmondta, azzal, hogy ezt a posztot létrehozta a kormány, deklarálta azt, hogy a mesterséges intelligencia egy soha nem látott technológiai változást jelent, amely az élet minden részére hatással van. Palkovics László kiemelte, a mesterséges intelligencia a magyar versenyképességet is nagyban tudja segíteni, mert az ipar fontos alkotóeleme a robotizáció, de a kkv-knak is kínál olyan megoldásokat ez a technológia, amely még versenyképesebbekké teszi őket.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy sokan foglalkoznak most ezzel a kérdéskörrel, ezért is tárgyal az egyetemekkel, ezek sorában szerepelt az Óbudai Egyetem is mint Magyarország egyik feltörekvő és vezető műszaki, gazdasági egyeteme.

Palkovics László a legnagyobb kihívásnak a mesterséges intelligencia megismertetését, a társadalmi vélemény megváltoztatását tartja. Egy tavalyi tanulmány ugyanis azt mutatta ki, hogy részben az állampolgárok, részben pedig a cégvezetők körében is van egyfajta félelem, amely távolt tartja őket. a mesterséges intelligencia alkalmazásától. Ilyen félelem, hogy ezt az eszközt nem megfelelő célra használják, az emberek átverésére. "Ez egy természetes félelem, a jogszabály-alkalmazónak a feladata, hogy ezek ne történhessenek meg, vagy ha megtörténnek, akkor legyen következményük" – mondta a kormánybiztos.

Palkovics László ezért az egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy megtudják az emberek, hogy "a mesterséges intelligencia jó dolog", mert olyan lehetőségeket kínál, amit más technológiák nem, csak "megfelelően, felelősséggel kell alkalmazni". Azt is felidézte, hogy már a 2020-ban elfogadott a mesterséges intelligenciára vonatkozó stratégia is tartalmazta ezt, készítettek is egy oktatóvideót, amelyet már négymillióan néztek meg a YouTube-on, és százezer ember kapott bizonyítványt, hogy elvégezte az ehhez kötődő képzést. A kormánybiztos jelezte, már készül az újabb ilyen oktatási anyag, amely részben az érdeklődőknek, részben specifikus társadalmi, gazdasági csoportoknak próbálja meg elmondani, hogy mit is jelent a mesterséges intelligencia.

A kormány az MI-technológiák fejlesztését és alkalmazását több eszközzel is tudja segíteni a magyar gazdaságban, az ezzel foglalkozó kutatás-fejlesztési, innovációs projektek közvetlenül is támogatni lehet részben az innovációs, részben egyéb gazdaságfejlesztési forrásokból, de Palkovics László szerint szintén segítség lehet az adatokhoz a könnyebb hozzáférés biztosítása, és az is megoldás lehet, ha a Magyarországon beruházó cégek állami támogatását olyan feltételekhez kötik, hogy az érintett cégnek mesterséges intelligenciát kell alkalmaznia a gyárában vagy az üzleti tevékenységében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×