Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Építőanyag-válság: ekkorra várható a nagy fordulat

Szeptember elején jelentkezhet a hatása annak, hogy a kormány kiadta a stratégiai építőanyagok listáját – ezt mondta az InfoRádiónak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének az elnöke. A listában 60 termék szerepel, a többi közt a kavics, a gipszkarton és a vasrúd is, ezeket ezentúl csak bejelentés után lehet kivinni az országból.

Július 2-án beszélt arról Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban, hogy az építőipari árak elszabadulására reagáló kormányzati döntések születtek. Ezek egyike az volt, hogy októbertől bizonyos termékkörre a kormány kiviteli korlátozást rendelt el, hogy a nélkülözhetetlen alapanyagokból megfelelő mennyiség álljon a hazai vásárlók rendelkezésére.

„De az Európai Unió részei vagyunk, tehát holnap reggeltől nem tudunk bevezetni mondjuk az épületfa, vagy a vas és az acél tekintetében kiviteli korlátozást, hanem először ezt be kell jelentenünk Brüsszelben, ahol ezt úgymond notifikálják, tehát gyakorlatilag engedélyeztetni kell, amit vagy megkapunk, vagy nem – magyarázta a magyar kormányfő, megjegyezve, az unió egyik komoly baja, hogy az ilyen folyamatok lassúak. – Tehát októberben tudunk korlátozást bevezetni.” Orbán Viktor hozzátette:

a kormány szeretne bevezetne állami elővásárlási jogot is, hogy mégis Magyarországon lehessen tartani az építkezés szempontjából kulcsfontosságú anyagokat.

Július 15-én Gyutai Csaba személyében az építés gazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos is kinevezésre került és nyilvánossá vált azoknak a nyersanyagoknak és termékeknek a listája, melyek kivitele esetében bevezetik a kötelező bejelentést. A listán a többi közt szerepel a kavics, a sóder, a gipszkarton és a vasrúd is. Az intézkedésekről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is beszélt a csütörtökön tartott Kormányinfó sajtótájékoztatón. „

Rövid távon az áremelkedés megállítása várható, de már közép távon, tehát néhányán hónapon belül azzal számolunk, hogy az árak az intézkedések hatására mérséklődni fognak

– fogalmazott a tárcavezető. – Ami Gyutai Csaba kinevezését illeti, azt tudom mondani, hogy logikus döntés született, hiszen ő az ÉMI-nek a vezetője, és miután az építőanyagoknak a hatósági ellenőrzése, a szabványok kiállítása amúgy is ehhez a hivatalhoz tartozik, kézenfekvő volt, hogy ne egy új hivatalt hozzunk létre, hanem emellett lássa el a kormánybiztosi feladatokat.”

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) az elnöke azt mondta az InfoRádiónak, azt remélik, hogy a szabályozásnak köszönhetően nagyobb mennyiségű és nagyobb választékú építőanyag marad az országban. Koji László úgy véli, az intézkedés hatásai a nyári hónapok végére, szeptember elejére egyértelműen kellene, hogy jelentkezzen, azzal együtt, hogy

ez egy kísérlet az elegendő anyagra és az ármérséklésre.

Az ÉVOSZ elnöke megjegyezte, a siker nem biztos, hogy a kormányrendeleten fog múlni, sokkalta a piaci szereplőkön és a világkereskedelmi helyzet alakulásán, hiszen 48 százalékos nagyságrendben importtermékekből dolgoznak Magyarországon.

Az ágazati problémák megfékezése érdekében a kormány a Gazdasági Versenyhivatalnak is bővített jogkört adott, erről Gondolovics Katalin, a hivatal sajtószóvivője beszélt az InfoRádiónak. A vizsgálat során a versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével

tárja fel a verseny torzulásának lehetséges okait.

„Fontos kiemelni, hogy kötelező válaszadáson alapuló információkra beszélünk” – mondta. A speciális szabályok alapján a versenyhatóság az ágazati vizsgálatot sokkal szorosabb határidőkkel, sokat célzottabban folytathatja le – magyarázta a szóvivő.

Már van olyan vállalkozás is, az egyik legnagyobb hazai építőipari segédanyag-gyártó, amelyik bejelentette, hogy a hazai igények zavartalan kielégítése érdekében önként fékezi export kivitelét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×