eur:
393.61
usd:
364.78
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Szájmaszkot viselő eladó egy bécsi bevásárlóközpontban 2020. április 1-én. Ausztriában a hatóságok a korábbinál szigorúbban ellenőrzik a koronavírus-járvány miatt bevezett korlátozások betartását, az üzletekben pedig kötelezővé tették a védőmaszkok használatát.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

A kereskedelmi szövetség nem tart állandósult kígyózó soroktól

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a húsvét után várható újranyitást követően csak egyes üzleteknél, és csak bizonyos időszakokban fordulhat elő, hogy a boltok előtt kell majd várakozni. Vámos György az InfoRádiónak azt mondta: megoszlanak majd a vásárlások időpontjai, és árucsoportonként, értékesítési csatornánként is változó, mikor, hányan keresik fel az üzleteket. A főtitkár hozzátette: az új szabályok – mint például a négyzetméter-alapú korlátozás – a járvány elleni védekezést szolgálják, betartásukért az üzemeltető lesz a felelős.

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a pandémia során a vásárlók megfontoltabbak lettek, így például kevesebbszer fordulnak meg az élelmiszerboltokban, többet vásárolva egy-egy alkalommal, emellett pedig az elektronikus kereskedelem is nagyobb hangsúlyt kapott – emelte ki az InfoRádiónak Vámos György, aki szerint erre a továbbiakban is számítani lehet.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára emlékeztetett, a legutóbbi kormányintézkedés két irányban jelent majd változást: egyrészt, hogy az üzletek este fél 10-ig tarthatnak majd nyitva, ami széthúzhatja a vásárlási időszakot, csökkentve a sorok kialakulásának esélyét. Természetesen ez csak egy lehetőség, jegyezte meg a szakember, hiszen a hagyományos iparcikkeket forgalmazó boltok csak 18 óráig tartottak nyitva a járvány, illetve a boltzár időszakát megelőzően, és elsősorban csak a bevásárlóközpontok üzletei, továbbá a nagy szakáruházak, élelmiszerüzletek vagy a napi cikkeket árusító boltok maradtak ennél tovább nyitva. Így jellemzően utóbbiak esetében ugorhat meg a nyitvatartási időszak, ami a vásárlóknak kedvező.

A másik változást jelentő dolog a négyzetméteres korlátozás, amely egyértelműen a járvány elleni védelmet szolgálja, előirányozva, hogy egyszerre ne tartózkodhasson a megengedettnél több vásárló egy-egy üzletben. Magyarán a pénztárak, vagy épp a csemegepultok helyett, ha tumultus alakulna ki, akkor nem belül, zárt térben kell sorban állni, hanem az üzlet előtt, amire Vámos György szerint legfeljebb bizonyos időközönként és csak egyes üzletek esetében kell majd számítani. A főtitkár azt is kiemelte, hogy a jogszabály hajszálpontosan fogalmaz, miszerint a négyzetméter alapú korlátozás az üzlethelyiség vásárló terében lesz, míg az üzletek előtti sorban állás alkalmával a másfél méteres kötelező távolságot rögzítik.

Amellett, hogy a maszkviselés továbbra is kötelező, új szabályként jön be, hogy minden üzlethelyiségben biztosítani kell a kézfertőtlenítés lehetőségét – hívta föl a figyelmet Vámos György, hozzátéve, hogy a felsoroltak betartásáért az üzemeltető–kereskedő a felelős.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség információ szerint természetesen az üzletek készülnek az újranyitás új szabályaira, annál is inkább, miután tájékoztató feliratokat is ki kell majd helyezniük például, hogy egy adott időpontban hány vásárló tartózkodhat az üzlethelyiségben. Emellett vélhetően a váltás időpontját is latolgathatják, hiszen mindenki az az érdeke, hogy az első pillanattól kezdve élni tudjon a nyitás, vagy a hosszabb nyitvatartás lehetőségével.

Nehéz, de nem kérdés

Bár több nyitott kérdés, „szürke folt” van még az üzletek újranyitásával kapcsolatban, az új, már megjelent, de hatályba még nem lépett kormányrendelet az üzemeltetők a kötelezettségekről egyértelműen fogalmaz – mondta az InfoRádiónak az Auchan Korzókat üzemeltető Nhood Services Hungary Kft. markentingvezetője.

Értve ezalatt például, hogy biztosítani kell a kézfertőtlenítés lehetőségét, de arra is oda kell figyelniük, hogy a vásárlók maradéktalanul betartsák a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, valamint a boltok előtti esetlegesen kialakuló sorokban az elírt másfél méteres távolságot. Ennek érdekében valószínűsíthetően növelni is fogják a biztonsági őrök számát a korzón – tette hozzá Fonay Gergely. Az üzlethelyiségekben előálló megsértések esetében pedig a bérlemények is számíthatnak figyelmeztetésre.

Az szürke foltok illetően a marketingvezető kifejtette: sokan még nem tudják, hogyan fog megvalósulni az újranyitás a gyakorlatban, és hogy miként lesznek a szabályok ellenőrzése. Vélhetően minden érintett még csak most dolgozza ki a jövőbeni protokollt, hogy mi alapján fogja tudni például napi szinten felügyelni, hogy ne legyenek többen egy adott négyzetméteren. Ha nem is egyszerű feladat, nem kérdés, hogy ennek a vásárlók biztonsága érdekében meg kell felelni – hangsúlyozta a szakember.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×