Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kecskeméti acélszerkezetgyára új gyártócsarnoka az ünnepélyes átadás napján, 2017. augusztus 30-án.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Tovább csökkent az ipari termelés

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélypontnál. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt - erősítette meg kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal, áprilishoz képest pedig 56 százalékkal nőtt.

A feldolgozóipar és az energiaipar termelése egyaránt 1,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a csekély súlyú bányászaté 33 százalékkal visszaesett.

A járműgyártás termelése február óta először nőtt, 6,2 százalékkal, a számítástechnikai termékeké 1,8 százalékkal, az élelmiszeriparé 0,3 százalékkal meghaladta a tavaly augusztusit. A villamosberendezések gyártása is felszökött, 8,7 százalékkal nőtt az előző havi 1,6 százalék után. A gyógyszeripar termelése az előző havi 6,0 százalék után augusztusban már csak 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az ipari export volumene 2,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Augusztusban a forint árfolyama 6,93 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, míg a dollárral szemben hajszállal, kevesebb, mint 0,1 százalékkal erősödött.

A járműexport 1,6 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól a júliusi 11,7 százalékos és az áprilisi 77,4 százalékos esés után. A számítástechnikai cikkek exportja szerény 0,9 százalékkal, a villamosberendezéseké 15,1 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerexport 1,1 százalékkal, a gyógyszerexport 1,6 százalékkal emelkedett.

Az ipar belföldi értékesítése 4,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar belföldi eladásai 22,8 százalékkal felszöktek, a számítástechnikai termékek és a villamos berendezések értékesítése 13,9 százalékkal, illetve 10,9 százalékkal csökkent, míg a gépgyártóké 29,7 százalékkal zuhant. Az élelmiszeripari termékek kereslete 1,9 százalékkal elmaradt a tavaly augusztusitól, a gyógyszereké 5,4 százalékkal nőtt.

A fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 4,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 7,5 százalékkal csökkent, a beruházási javak eladása 4,7 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz viszonyítva.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új megrendelésének volumene 15,6 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál. Az új belföldi rendelések 4,0 százalékkal, az új exportrendelések 17,7 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány augusztus végén 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az exportrendelések állománya augusztus végén 8,3 százalékkal, ezen belül a járműiparé 18,0 százalékkal nőtt. A belföldi rendelésállomány 11,3 százalékkal nőtt, a járműiparé 27,9 százalékkal emelkedett.

Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés 11,0 százalékkal csökkent. A külpiaci eladások volumene 11,6 százalékkal, míg a belföldi értékesítésé 7,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×