eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A siófoki zsilip 2018. március 26-án. A Balaton magas vízállása miatt a Sió-csatornán keresztül folyamatosan engedik a vizet a tóból.
Nyitókép: Jánossy Gergely

Nagy összegekről kell lemondaniuk az önkormányzatoknak

Hétfő óta mégsem jár az üdülőhelyi támogatás az önkormányzatoknak, egészen az év végéig. Ez a kisebb forgalmat bonyolítók esetében néhány milliós, a nagyobbaknál több tízmilliós kiesést jelent. Egyelőre nem látják az önkormányzatok azt sem, hogy történik majd az állam által átvállalt idegenforgalmi adó megtérítése.

2020. december 31-ig a szállásadóknak nem kell befizetniük az idegenforgalmi adót - erről április közepén beszélt a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

"Ettől függetlenül az állam azt a kiegészítést is hozzá fogja tenni, amelyet eddig is hozzátett: az ifa-bevételhez az állam hozzáteszi a maga részét."

Az öt nappal később megjelent kormányrendeletben az önkormányzatok azzal szembesültek, hogy

az állam nem tesz hozzá az idegenforgalmi adóbevételekhez.

Az eddig üdülőhelyi feladatok támogatása jogcímen érkezett összeg április 26-ától legfeljebb az év végéig nem jár.

Az üdülőhelyi támogatást eddig havonta utalta az állam az érintett önkormányzatoknak. 12 részre elosztva kapták meg azt az összeget, amit az önkormányzat által két évvel korábban beszedett idegenforgalmi adóból számoltak ki.

Szabó Csaba, Hollókő polgármestere az InfoRádiónak azt mondta:

beruházásokat állítottak le, miután kiderült: mégsem jön a támogatás.

"Nyilván megértjük, hogy a járványhelyzetben lépéseket kell tennie az államnak, de az lett volna a legjobb, hogy az idegenforgalmi támogatásokat megkapjuk. Már elkezdtünk beruházásokat, és most le kell állítani őket. Tízmillió forint fölött lenne a támogatás ebben az évben, nem tudjuk, visszaadja-e az állam a járványhelyzet után. Közben a várban és a játszótéren is folynak munkák. Hárommillió forint körüli az összeg, amit el lehet költeni, azt el is költöttük."

Siófokon 140 millió forintos kieséssel számolnak az elmaradó állami támogatás miatt

- tájékoztatott Illés Virág, a siófoki önkormányzat kommunikációs és turisztikai referense.

"Ez a plusz összeg nem fix, hanem a települések adóerő-képességétől függ. Ez nálunk alacsonyabb összeget jelent, mintegy 240 millió forint üdülőhelyi támogatásról beszélhetünk. A harmada megérkezett, a fennmaradó rész folyósítása szünetel."

Ugyanebben a kormányrendeletben szerepel, hogy az állam átvállalja az idegenforgalmi adót, amit eddig a vendégek fizettek meg a szállásadókon keresztül az önkormányzatoknak. Illés Virág azt mondta: fura bevallási helyzet következik a rendelkezésből, és egyelőre nem látják, valójában mit kapnak majd meg az idegenforgalmi adó pótlásaként.

Az április 26-tól december 31-ig eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót a vendégeknek nem kell megfizetniük az új jogszabály szerint, a szálláshelyeknek nem kell beszedniük és befizetniük sem, ugyanakkor érdekesség, hogy bevallaniuk mégis be kell az önkormányzatoknak. Ennek oka, hogy a meg nem fizetett adónak megfelelő összegben kaphat vissza nem térítendő költségvetési támogatást a települési önkormányzat, amennyiben ezt igényli július 20-ig.

Garanciákat várna az egri polgármester is arra, hogy az állam megfizeti majd a helyben be nem szedhető adót.

Mirkóczki Ádám szerint azon is sok múlik majd, hogy a szállásadók mennyire vesznek komolyan egy olyan bevallást, ami után biztosan nem kell fizetniük semmit.

"Onnantól kezdve, hogy nem kell adózni utána, én eléggé szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy ez mennyire lesz statisztikailag vezetve. Félek tőle, hogy sok szállásadó nem azzal a precizitással fogja vezetni vagy könyvelni a számokat. És garanciákat sem kapunk arra, hogy az ígért pénzt megkapjuk."

Egerben a veszélyhelyzet előtt még úgy számoltak 240-250 millió forintnyi idegenforgalmi adó érkezik a városi büdzsébe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×