Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szilágyi Áron is segíti a cégvezetőket

Ügyfelei között hirdet partnerségi programot az OTP Bank vállalati üzletága. Az OTP Business Nagykövet Program egy féléves tematikus rendezvénysorozat, ahol inspiráló előadásokon, közös műhelymunkában, de akár a hitelintézet kommunikációjában is részt vehetnek a cégvezetők. OTP Business Nagykövetnek szeptember 23-ig lehet pályázni.

OTP Business Nagykövet Program néven indít rendezvénysorozatot az OTP Bank vállalati üzletága, amelynek célja, hogy közvetlen és hatékony párbeszédet kezdeményezzen meglévő vállalkozói ügyfélkörével. A féléves programra mikró-, kis- és középvállalatoktól várják a cégvezetők jelentkezését. A bank által kiválasztott közel 50 nagykövetnek havonta egy inspiráló rendezvényt szerveznek, ahol sikeres előadók szereplését követően egy-egy témát dolgoznak fel majd a résztvevők workshop formájában. Az első, októberi eseményen Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és edzője, Decsi András beszélnek majd a partnerségről, a kihívásokról és lehetőségekről.

A program célja a tapasztalatcserén túl, hogy a cégek az együttműködésnek köszönhetően üzleti fejlődésükhöz inspirációt, információt és lehetőséget is kapjanak, az őket érintő kihívásokra pedig megoldást. Az OTP Business nagykövetek közül néhányan ugyanis, a partnerség jegyében, a bank kommunikációjában is szerepet kapnak majd. A Nagykövet Program fő üzenete, hogy az OTP Business partnerként tekint ügyfeleire, a partneri viszony pedig együtt gondolkodást, értékteremtést is jelent.

„Hiszünk benne, hogy ügyfeleink számára a legfőbb érték, ha partnereik vagyunk az üzleti döntéseikben, fejlődésükben, ha személyesen foglalkozunk az igényeikkel és minden pénzügyi kérdésre rugalmasan tudunk megoldást találni. Annak érdekében, hogy ezt minél hatékonyabban tudjuk megtenni, a hagyományos kutatásokon és ügyfélkapcsolatokon túlmutató, újító kezdeményezést indítunk az OTP Business Nagykövet Programmal. Nem titkolt célunk az is, hogy a közös munka nyomán akár finomítani, fejleszteni tudjuk szolgáltatásainkat” - mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

Az OTP Business Nagykövet Program már önmagában is a partnerségre épül, hiszen a kiválasztott ügyfelekkel számos platformon terveznek közös munkát, együttműködést. A programsorozat felvezető kommunikációjában az OTP Business kampányokból már korábban megismert ügyfél a banki tanácsadójával együtt szerepel majd. A figyelemfelhívó szpotot elsősorban online felületeken, YouTube hirdetésekben terjesztik, de a toborzást intenzív PR támogatás is segíti.

Az OTP Businessnél számlát vezető vállalkozói ügyfelek szeptember 23-ig jelentkezhetnek a nagykovet.otpbusiness.hu honlapon keresztül, egy online pályázati adarlap kitöltésével.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×