Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pxhere

Beszállt az agrártárca az almavitába

Az agrártárca támogatja az almatermelők kezdeményezését, amely a tisztességtelen felvásárlói magatartással szembeni fellépést sürget.

Az Agrártárca Nagy István miniszterre hivatkozva közölte: teljes mellszélességgel támogatják a gazdák akcióját, nem hagyhatják, hogy az élelmiszerlánc leggyengébb szereplői kiszolgáltatottá váljanak.

A miniszter arra számít, hogy a gazdák összefogása eredményre vezet. Nagy István kijelentette, az Agrárminisztérium nem tartja reálisnak az ipari alma kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási árát. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi 730 ezer tonnányi termés nem számít kiugrónak, hiszen korábban 900 ezer tonna fölötti almatermés is volt már Magyarországon, emellett Kínában is kevesebb alma termett az idén, tehát semmilyen ok sem indokolja a kirívóan alacsony árat.

A felvásárlók ki akarják használni a gazdákat, mert tudják, hogy a termény romlandó, tehát eladási kényszerben vannak

- jelentette ki a miniszter.

A minisztérium közleménye emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság javaslata uniós szinten tiltaná be a gazdákkal kötött felvásárlói szerződések egyoldalú és visszamenőleges módosítását, romlandó élelmiszerek esetében a késedelmes fizetést, valamint a visszáruzást.

Szigorítást sürgetnek

A visegrádi országok most még ennél is szigorúbb fellépést sürgetnek a tisztességtelen forgalmazói magatartással szemben. Nagy István elmondta: szeretnék, hogy ez az előírás valamennyi felvásárlóra kötelező legyen, és a gazdák ne szenvedjenek kárt a gazdaságilag erősebb szereplők tisztességtelen magatartása miatt.

Az uniós szabályozás elfogadása a minisztérium szerint segíthet a jövőben megakadályozni az olyan helyzetek kialakulását, amely jelenleg a magyar almatermelőket érinti. A kormányzat álláspontja szerint az idei évben a vállalkozások közötti tisztességes kapcsolatokkal az ipari alma piacán kialakítható olyan felvásárlási ár, amely lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán azt közölte, hogy mivel továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma 13 forintos felvásárlási árának emeléséről, ezért a szabolcsi gazdák a jövő héten újabb feldolgozóüzemnél tartanak demonstrációt, és továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe. A gazdák számára megalázóak és elfogadhatatlanok a legnagyobb magyarországi almaüzem feltételei, amelyet a többi feldolgozó ára is követ, ezért a termelők - a határozottabb fellépés mellett döntve - traktorokkal és félpályás útlezárással folytatják demonstrációjukat - közölte a Magosz. Hozzátette, a megyei gazdakör támogatja a gazdák kiállását, és részt vesz annak szervezésében.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×