Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Azt már tudjuk, milyen új neveket adhatunk idén - most kiderült, miket nem

Magyarországon mostantól akár élhet ember Őze Őze névvel, Szabó Szabóval azonban nem.

Minden évben nevetés, illetve meghökkenés tárgya, milyen neveket adnának és adnak is gyermeküknek a magyar szülők, rendre bővül ezért az utónévkönyv. Hogy mi ennek a folyamata és a döntnökök hogyan ítélik meg, hogy átmenjen-e egy-egy igény a szűrőn, arról beszélt a Vehír.hu portálon Parapatics Andrea nyelvész, a Pannon Egyetem oktatója.

Mint elmondta, az MTA Nyelvtudományi Intézetének létezik egy öt fős úgynevezett Utónévbizottsága, akik meghatározott szempontok alapján dolgoznak. A bizottságban van névkutató, pszicholingvista, nyelvtörténész és szociolingvista is.

Ami nem képezheti vita tárgyát: két keresztnév adható legfeljebb, a nemnek megfelelő, a nevet az európai névkultúrába való illeszkedés határozza meg; a virágneveket a Jácint kivételével például női névként lehet adni vagy bejegyezni. Ami még irányadó, hogy külföldi neveknél a magyar ejtésmód számít, így lehet valaki például Dzsenisz.

Ami aztán már kicsit vitásabb lehet, de fontos szempont, hogy ne jelentsen hátrányt a viselőre később - például ne jelentsék fel a szülőket miatta: márkanév vagy családnév ezért nem igazán megy át.

Az Őze nevet viszont most elfogadták utónévként,

mert a középkorban egyelemű személynévként is használták, erre van bizonyíték is. Ugyanígy van a földrajzi nevekkel, ha van olyan, amely egyelemű személynévként használatban volt, mehet (pl.: Apaj).

Előfordul olyan is, hogy egy férfinévnek lesz egy női párja: a Magyaroroszágon eddig is létező Brájen névnek idén már a női párját is elfogadták, vagyis a Briannát. Egyébként kelta eredetű, jelentése pedig szilárd, erős. Az idegen eredetű nevekről általában elmondható, hogy

a pozitív jelentésűeket fogadják el, így például az arab eredetű Amar nevet, ami halhatatlant jelent, vagy a török eredetű Hürremet, aminek a jelentése vidám, boldog.

A többszörösen becéző formák kizáró okok lehetnek, így például a Katácskát is elutasították, a Verkát és a Böbét viszont elfogadták.

Irodalmi vagy művészeti alkotásokban szereplő fantázianeveket is elfogadnak akkor, ha beilleszthető névkultúránkba és ha nem pejoratív. Idegen eredetű nevet akkor javasolnak, ha külföldön már önálló személynévként használják. A Lóisz név idén már adható például, mert egyébként görög eredetű, és a Bibliában is előfordul.

A szakember felhívja a figyelmet, hogy a különleges nevű emberek hajlamosabbak deviáns viselkedésükre, hiszen őket a nevük miatt sokat bántják.

És végül néhány női név, ami mehet, illetve, ami nem:

  • Egres, Lóisz, Brianna, Boni, Emerina, Hébé, Pippa, Nandini
  • Aylin, Rába, Tibina, Mézy, Samsara, Pink.

Férfiak:

  • Arif, Dotán, Ildár, Timó, Őze, Terenc, Csemen, Lior
  • Oliwer, Mex, Triszmegisztosz, Dudi, Zöd
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×