Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Törpevíziló született a Nyíregyházi Állatparkban

Törpevíziló (Hexaprotodon liberiensis) született pénteken a Nyíregyházi Állatparkban; a kis borjút már megtekinthetik a sóstógyógyfürdői látványosságba látogatók.

A kicsi anyja, a tizenkét éves Broutille 2006-ban Franciaországból, míg a négy éves, Hamlet névű hím két éve Dániából érkezett Nyíregyházára - mondta Szalai Rita, az állatpark szóvivője az MTI-nek. A kis víziló - amelynek nemét egyelőre nem lehet tudni - péntek hajnalban mintegy hat kilogrammal, több mint 180 nap vemhesség után jött a világra.

A nőstény vemhessége néhány hete vált biztossá, azóta a nap 24 órájában felváltva voltak mellette a gondozók, mert nem lehetett pontosan tudni, mikor következik be az ellés - közölte a szóvivő. Az esemény biztosan bekerül a magyar állatkerti történelem könyvébe, hiszen eddig mindössze egyszer született törpevíziló Magyarországon.

A borjú általában 4-6 hetes korában tanul meg úszni, születése utáni első hónapokban akár napi negyed kilogrammot is gyarapodhat. Az utód 2-4 hónapos korában kezd el szilárd táplálékot fogyasztani, de hat hónapos koráig együtt kell tartani az anyával. A borjút egyévesen választja le a nőstény, ilyenkor a borjak agresszívan lépnek fel az anyával szemben. A hímek 3, a nőstények 3-5 évesen válnak ivaréretté, és 31 éves korukig fogamzóképesek.

A törpevíziló a kipusztulás szélén lévő, igen ritka vastagbőrű állat, hatalmas testű nílusi rokonával ellentétben már csak nagyon kis területen, Nyugat-Afrika őserdeiben él. Négy országban körülbelül két-háromezer példány él szabadon, állományát leginkább az erdőpusztítások, az élőhelyek csökkenése és a vadászat veszélyezteti. Állatkertekben kevesebb mint háromszáz példány él, ezek legnagyobb részben már fogságban született szülőktől származnak. Európában körülbelül száz egyedet tartanak nyilván, évente egy-két utód születik, az ikerellés viszont igen ritka.

Érdekesség, hogy a természetben a hímek és a nőstények csak ritkán találkoznak, az állatkerti körülmények között azonban a folyamatosan együtt tartott párok szaporodnak leginkább. Az ellés előtt a hímet és a nőstényt elválasztva kell tartani, mert az utódok fiatalkori elhullása igen gyakran az apa vagy az anya agressziója miatt következik be.

A Nyíregyházi Állatparkban az utóbbi időben sorra születnek az egyébként nagyon nehezen szaporodó, ritka állatok utódai: néhány évvel ezelőtt elefántbébi, pár hete kis fóka, most pedig törpevíziló szaporulat örvendeztette meg szakembereket és a látogatókat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×