Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Egy öngyújtó lángja ég.
Nyitókép: Pixabay

Szabadulása után nyomban gyilkolni akaró nő pere kezdődött Szegeden

Elkezdődött annak a nőnek a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki szabadulása után megpróbált meggyilkolni korábbi barátjának új élettársát.

A jelenleg 46 éves nőt különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és rongálás vétségével vádolják.

A vádirat szerint a nő tavaly november 2-án szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Még aznap vissza kívánt térni abba a szegedi lakásba, ahol börtönbevonulása előtt az élettársával lakott. Ekkor szembesült azzal, hogy a férfi a távollétében újabb párkapcsolatot létesített, a lakásban pedig új élettársával és két ismerősével lakik.

A vádlottat feldúlták a történtek, a nap folyamán alkoholt fogyasztott, majd este többször is szóváltásba került korábbi élettársával. A vita során azzal fenyegette meg a férfit és új párját, hogy ha továbbra is együtt lakják a lakást, rájuk gyújtja azt.

Az este folyamán a férfi egy rövid időre távozott, miközben új élettársa otthon maradt és aludt. A vádlott ekkor egy öngyújtóval meggyújtotta az alvó sértett alatti lepedőt. A lángra kapott lepedőt a sértett két lakótársa azonnal leöntötte vízzel, a nő így nem sérült meg. A férfi és új élettársa hajnalban elmentek otthonról.

A két másik lakó még aludt, amikor a vádlott erről tudva

tüzet rakott a lakásban, a tűz pedig az egész ingatlanra átterjedt. A lakók csak akkor ébredtek föl, amikor már az egész épület lángolt.

Egyikük alig tudott kimenekülni, mivel a lakás kijárata is nagy lánggal égett. Őt a mentők füstmérgezés gyanújával szállították kórházba.

A sértettek életét az mentette meg, hogy időben felébredtek és észrevették a tüzet.

Az ingatlanban a tűz következtében csaknem félmillió forintos kár keletkezett.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

A vádlott tagadta bűnösségét, így ügyében tárgyaláson fog – előre láthatólag szeptemberben – dönteni a törvényszék.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×