Nincs általános recept arra, hogy milyen kisgyerekből lesz potenciálisan veszélyes "elem" a társadalomra nézve, Bojti Andrea ifjúságpszichológus, szakblogger szerint, a minapi svédországi esetet és egy közelmúltbeli norvégiai szörnyűséget említett példaként az InfoRádiónak nyilatkozva.

"Ezek hál' Istennek egyszeri esetek, és mindig érdemes magát azt az esetet nézni: azt, aki elkövette, mi lehet mögötte. Igazán jól akkor lehetne megérteni az adott eseteket, ha megvizsgálnánk az elkövetőt. Sokféle háttér megjelenhet esetükben" – vetette fel.

Az önmagában tehát, hogy valaki elmagányosodik, még nem lehet gyanús, mivel ez sokféle okból bekövetkezhet, ugyanakkor figyelmeztetett: biztosan nagyobb eséllyel fordulhat elő, hogy egy olyan fiatal válik elkövetővé, bántalmazóvá, aki saját maga is bántalmazás áldozata, ezt statisztika is bizonyítja.

"Vannak védőfaktorok egy gyerek körül, amelyek segítenek abban, hogy ne magányosodjon el, észrevegye a környezet, ha van valami probléma. De mindig csak az adott esetről lehet beszélni, amit ismerünk" – nyomatékosította Bojti Andrea.

Ugyanakkor gyermekklinikai pszichológusként kiáll amellett, hogy bizonyos felnőttkori személyiségzavaroknak már fiatal korban, gyerekkorban is vannak előjelei, ezeket is mindig vizsgálni kell.

"Ritka eset, de akár a pszichopátiának és az antiszociális személyiségzavarnak is már kisgyerekkorban lehetnek megnyilvánulásai" – említette, példaként felhozva a Beszélnünk kell Kevinről című filmet.

"Tipikus eset: ami kisgyerekkorban még csak egy magatartászavar diagnózist kapna, később pszichiátriai kórkép. Később ezt vissza lehet fejteni, hogy amikor valakinél felnőtt korban diagnosztizálnak antiszociális személyiségzavart, már megfigyelhető volt nála a kisebb gyerekkorban is bizonyos szélsőséges viselkedés vagy magatartás-probléma" – fejtegette.

Alapvetésként húzta alá, hogy a pszichopatológia, illetve a személyiségzavar nem menti fel az embert a bűnelkövetéstől, ám a személyiségzavarokkal foglalkozó szakmának szerepe van abban, hogy egy ilyet időben észrevegyen, még mielőtt fokozódik és súlyosbodik a gyerek állapota.

A környezetnek tehát észre kell vennie egy alapvető viselkedésváltozást, hangulatváltást, érdeklődésátterelődést, kialakuló frusztrációt, adott esetben egy-egy fenyegetőzést, tehát nem csupán arról van szó, hogy utólag kell "összerakni a képet". Úgy vélekedett, akár már óvodáskortól is láthatók jelek, szélsőséges magatartás-problémák, és ha ezt észleli a környezet, tud olyanná alakulni, hogy ne legyen később "patológiás eset".

"Amikor egy gyereknek magatartászavara van, de bántalmazó családi légkörbe kerül, merőben más lesz a sorsa, mint ha egy szenzitív, érzékenyebb családi közösségben nő fel" – hozta fel példaként.

Kamaszkorban már világossá válik egy gyerek társas élete, ekkor – a szakember szerint – már az online társaságra is nagyon oda kell figyelni, a gyerekeket "meg kell menteni attól, hogy bűnelkövetők legyenek", de ez hatalmas társadalmi kérdés is.

Bombariadós gyerekek – kinek kell észrevenni?

Azokról a gyerekekről is beszélt, akik bombariadót idéznek elő egy-egy iskolában vagy többen. Az elkövető ismerete hiányában nem tudja az ismert esetet elemezni, de el tudja képzelni, hogy az adott gyerek belekeveredett egy olyan társaságba, ahol az egymáshoz való méregetés megy, kiközösítenek valakit, aki nem csinál meg ezt vagy azt "buta heccből". A másik véglet a súlyosan traumatizált fiataloké, akiknek nincs védőhálójuk, olyan környezetben vannak, hogy még a kortárs környezet is deviáns irányba viszi őket, esetleg szerhasználók is, komoly zavarokkal.

"Nyilván van egy büntetőjogi megítélés, illetve pszichés intervenció, hogy hogyan foglalkozunk egy ilyen gyerekkel a továbbiakban" – mutatott rá újra. Elismerte, hogy az átlagember "menekül" a furcsa emberek társaságából, de mindenkinek van "egy közelebbi köre", amelynek "jelzési kötelezettsége van", ha valamit észlel.

"Ide tartozik az iskola, a pedagógusok, azok a felnőttek, akik foglalkoznak vele, egy edző, a családsegítő, a gyerekjóléti rendszer, valamint a családtagok – sorolta. – Ha van egy gyerek az iskolában, aki zaklatja az osztálytársait, akkor a szülők rendszerint összefognak a saját gyerekük védelme érdekében, felvéve a kapcsolatot az iskolával is, közösen megoldást keresve."